Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Emlékkövek és Metszéspontok. Könyv és kiállítás. Ha úgy tetszik, mindkettő Konok Tamás 90. születésnapját ünnepelte azzal, hogy felidézte az 1930. január 9-én született művész életének legfontosabb pillanatait, bemutatta a család generációkon átívelő tehetséges tagjait. Bár régóta betegeskedett, arra azonban, hogy önéletírása és a Műcsarnok közelmúltban zárt családtörténeti tárlata egyben élete befejezését, összefoglalását is jelenti, talán senki nem számított. 

Édesapja, aki hivatásos katonatisztként kiváló fotográfus volt, emellett kitűnően hegedült, fiát eredetileg a zenei pályára szánta. Ugyanakkor nagyapja, ifj. Sándy Gyula unokáját inkább a rajzolás felé terelte, így Mozart, Beethoven vagy Schubert dallamai, illetve a képzőművészet kamaszkoráig egyforma erővel volt jelen az életében. 

Végül mégiscsak a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol mestere Bernáth Aurél lett, akinek természetelvű festészetét egészen 1959-ig, Párizsban való letelepedésééig követte. A zenélés pedig hivatás helyett megmaradt egyik kedvenc szórakozásának. 

Párizs, mely végül közel fél évszázadon át otthona lett, döntően befolyásolta festői látásmódja alakulását. Itt ismerte fel, hogy egy művész feladata nem a látott világ megörökítése, hanem annak láthatóvá tétele, amit a természet nem képes megmutatni. Ehhez pedig értenie kell a vizualitás nyelvét, meg kell tanulnia a forma és szín közti összefüggést, azt, hogy azok csak együtt és egyszerre jelenhetnek meg. 

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Ez az elvonatkoztatás, vagyis az absztrakció – vallotta – nemcsak a képzőművészet, de minden művészeti ág egyik lényeges alapja, melynek mértéke csupán az egyén felfogásától függ. Élete utolsó harminc évben pedig már egyre inkább a transzcendens életérzés, az értelemmel fel nem fogható időtlen felé fordult, „Sine loco et anno” (tér és idő nélkül) képsorozatával ennek megjelenítésére törekedett. 

– A nagy csodák helyett a pillanatok apró örömeire és a boldogság rövid perceire vágyom, és mivel kizárólag a magam örömére festek, a képeim azt tükrözik vissza, ahogyan az életemet élem. Az embernek döntenie kell a dionüszoszi káosz és az apollonisztikus rend között, melyek alapvető princípiumai mind a filozófiának, mind pedig a művészetnek. A dionüszoszi ember szertelen, míg az apollonisztikus tiszta, világos és kiszámítható. Az, ahogyan egy ember él, beszél és mozog a világban, amilyen a kézírása, rögtön megmutatja, melyik típusba tartozik, de mind a két világban lehet remekműveket alkotni. Csak tudni kell, melyik áll közel az alkotó egyéniségéhez. Én úgy érzem, az utóbbiban jobban megtaláltam magamat – vallotta a Demokratának idén májusban adott interjújában. 

Konok Tamás életműve ugyan lezárult, így az „emlékkövek” utolsó darabja is a helyére került, de hely- és időnélküli alkotásai tovább élnek. Ott vannak a világ legnagyobb közgyűjteményeiben, így a párizsi Bibliotheque nationale de France-ban, a párizsi külügyminisztériumban, az Európai Parlamentben, a winterthuri Kunstmuseumban, a berni Musée des beaux-arts-ban, és persze itthon, az Iparművészeti Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban, valamint a Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeumban, továbbá számos hazai és külföldi magángyűjteményben.