Életműve sokkal többet ér, mint néhány lapszéli sor. Valószínűleg senki sem merte vállalni, hogy a „nácinak”, „Hitler szeretőjének” titulált nőről kicsit többet mondjon az utókornak. Személyisége eleve zavarba ejtő volt színre lépése óta, hiszen nő létére messze tehetségesebb volt rendezőtársainál, különösen abban az időben, amikor ez még nem volt megszokott.

Karrierje a ’30-as években teljesedett ki, történetesen akkor, amikor Németország már gőzerővel haladt a második világháború felé. Leni eredetileg táncosnő volt, de egy térdsérülés után színész lett, és fiatalon a legjobb színházi műhelynek tartott Max Reinhardt-társulatba került. Számos film főszereplőjeként nyaktörő jeleneteket is vállalt, az Alpok magas, havas csúcsait mászta meg biztosítókötél és kaszkadőr alkalmazása nélkül.

Színészi pályája során magyar filmesekkel is dolgozott. Például a Bíró Lajos által írt, A Habsburg-ház tragédiája című filmben Rudolf trónörökös polgári szerelmét alakította. A filmet Alexander Korda, alias Korda Sándor rendezte, akinek személyében a brit filmipar megalapítóját tisztelhetjük. Első filmjét Balázs Béla művéből készítette: Leni volt a producer, a rendező, a vágó és a főszereplő. A kék fény című film nagy sikert alkotott, állítólag Hitler ebben a szerepben látta először és azonnal felkeltette érdeklődését a csinos és tehetséges nő. Balázs Bélához gyengéd szálak fűzték – nehezen elképzelhető ez egy náci ideológiát valló nőről.

Amikor egy forgatáson súlyos balesetet szenvedett, elhatározta, hogy csak rendezőként dolgozik tovább. Rendezői debütálása már a náci uralom alá esett, 1934-ben Az akarat diadala című filmmel. Dokumentumfilm volt, amit a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt gyűlésén forgatott. Ma már a filmtörténet egyik fontos állomásaként tanítják a filmművészeti egyetemeken és főiskolákon, mivel számos filmes újítást tartalmaz.

Riefenstahl kiválóságát Hitler többször is felhasználta, 1939-ben a Führer 50. születésnapját örökítette meg. Élete főművének az 1936-os berlini olimpiáról készített filmje tekinthető, amely két részből áll: A népek ünnepe és A szépség ünnepe. Az alkotások újszerű filmes technikáról árulkodnak és egyedülállóan egyéni képi gondolkodást hordoznak. Leni egész életében vonzódott a szép emberi test megörökítéséhez, amit a későbbi időkben megjelent fotóalbumai is igazolnak.

A második világháború után el kellett hagynia Németországot, de nem kerülhette el, hogy ne tekintsék a hitleri birodalom propagandistájának, holott semmit sem bizonyíthattak rá. Egyénisége sokkal összetettebb volt, mint hogy egyszerűen „címkézni” lehetett volna. Jómaga is tagadta, hogy szimpatizált volna a náci ideológiával, és állította, hogy filmjei nem propaganda-, hanem dokumentumfilmek. Ez valószínűleg így is volt, bizonyítja többek között a háború alatt forgatott Tiefland (A mélység birodalma) című, 1954-ben bemutatott filmje, amelyben hatásosan szólt az emberi szabadságvágyról, az elnyomás elleni küzdelemről.

Noha háborús bűnt nem tudtak rábizonyítani, rendezői pályájának 1945-ben vége szakadt. Új szenvedélye a fényképezés lett, sokat tartózkodott afrikai törzsek között, életüket és az emberi test szépségét örökítette meg. Híresen szép az 1976-ban megjelent fotóalbuma az afrikai nuba törzsről. A falvakról, az arcfestésről, a tetoválásokról, a harcról, a szerelmi táncokról olyan tökéletes néprajzi keresztmetszetet adott, hogy máig utolérhetetlen. Az az ember, aki olyan szeretettel fordult egy afrikai törzs felé, az emberi test szépségét olyan hitelesen adja vissza a feketéknél is, mint hajdan a ’36-os berlini olimpia árjáinál, nem lehetett a náci ideológia megszállottja.

Ahogy szokásos, haláláig üldözték és próbáltak „fogást találni” a 100 éves filmrendezőnőn. 2002-ben egy roma egyesület jelentette föl, mivel 1940-ben a Tiefland forgatásához egy koncentrációs táborból vitt ki cigány statisztákat. Hatvan év (!) után merült föl a gyanú Riefenstahl ellen, hogy a náci holokauszt tagadóinak táborához tartozik. Mivel bizonyítékot nem találtak ellene, a frankfurti ügyészség leállította az eljárást.

Az elmúlt évben – Leni 100. születésnapja alkalmából – a budapesti Közép-Európa Egyetemen vetítést rendeztek leghíresebb filmjeiből a Nádor utcában. Alkotásai filmtörténeti jelentőséggel bírnak, személyisége – csakúgy, mint más művészeké is szerte a világon – valóban ellentmondásos volt. Jó néhány filmrendező boldogult egészen jól hazánkban is azok közül, akik Rákosi, Sztálin és Kádár János dicstelen pályafutását híven dokumentálták. Senki nem kérte számon rajtuk, hiszen az igazi művész a valóságot tükrözi vissza. Lehet torz képet is adni, de Leni Riefenstahl nem ezt tette. Tehetsége nem engedett meg semmiféle csalást. Mégis ötven év magány és megvetés lett osztályrésze, meghurcolták és méltatlanul félreállították a XX. század legtehetségesebb dokumentaristáját. Talán egyszer kiderül, ki is volt az igazi Leni Riefenstahl.