Mansfeld Péter személye körül még ma is hatalmas vita kering. Egyesek mártírnak, mások köztörvényes bűnözőnek tartják. Van, aki úgy véli, csupán pénzszerzés miatt fosztogatott, más a magyarság ügyének elkötelezett képviselőjeként tartja számon. Egy dolog azonban mindkét véleményben megegyezik: Mansfeld Péter a kommunista diktatúra esküdt ellensége volt. Szilágyi Andor filmje olyan mártírként ábrázolja, aki erejével és állhatatosságával megszégyenítette a gyávák csőcselékét. Olyan ember, akire ma a magyar szívű fiatalok hősként nézhetnek fel.

Szilágyi Andor rendező éveken keresztül foglalkozott a „megtorlás legfiatalabb áldozatának” történetével, kezdetben inkább öntudatlanul. Csupán az ismert legenda járt a hetvenes években szájról szájra: volt egy fiú, akit kivégeztek, amint betöltötte 18. életévét. „Mansfeld Péter számomra 1956 legártatlanabb és legtisztább alakja. Romantikus hévvel kereste azokat a kitörési pontokat, amellyel lázadhat a kor igazságtalanságai ellen. Még mindig homály fedi, hogy miért kellett kivégezni, ugyanis az akkori politikai vezetés nem használta fel az ügyet propagandacélokra. Inkább az lehetett az indok, hogy ennek a fiúnak olyan hihetetlenül erős emberi tartása volt, ami csak keveseknek adatik meg (…) Ezt az erőt akarták megtörni” – vallja a film rendezője, aki hoszszas, alapos kutatómunkát végzett Mansfeld Péter élete utolsó éveinek rekonstruálásában. Mansfeld öccse, a filmben is szereplő Laci, valamint maga Blaski József, a per „névadója” segítette ebben. Az elkészült játékfilm nyilván csak bizonyos mértékig lehetett valósághű, a dramaturgia igényelte a fikciót, ugyanakkor a rendező szándékosan nem ferdítette el sem a történetet, sem a jellemeket, igyekezett minél hitelesebbé tenni őket. Odaadása jutalma egy kiváló, professzionális, mesteri színészi munkával kidolgozott, szívet tépő mozi lett. Egy olyan filmnél, melynek ilyen erőteljes szellemi üzenete van, nagyon fontos a jó színészi munka, hiszen az érzelmi-ideológiai alap mellett a leglényegesebb momentum a színészi hitelesség. A Mansfeldben mintha mindenkire ráöntötték volna a szerepét. A címszereplő, Fancsikai Péter korábban a Tibor vagyok, de hódítani akarok című, gyengébb színvonalú, ám a maga nemében kellemes filmben tündökölhetett – a 19 éves fiú amellett, hogy gyönyörűen beszél, valóban jól játszik. A tekintetében ott a megtörhetetlenség, lényéből sugárzik a lélek és a szív ereje. Maia Morgenstern folyamatosan küzdő, remélő és becsapatott igazi anya-asszonya finom és szorongatóan valódi, Eperjes Károly ezredes elvtársa visszataszítóan ostoba és önérdekű, Pindroch Csaba Blaskija tenyérbemászóan megbízhatatlan, Nagy Ervin vallatóelvtársa pedig valami hollywoodi siker-lovestory agglegénye is lehetne, de a Péter tartásától szenvedő gyáva kommunista képében egy elbutult nép szimbólumává válik. Egy világ arcává, ahol savanyú a szőlő, pedig kövér a föld. Ahol a meglapulás alap létforma, a tűrés oly könynyen megy, mint a levegővétel. A rendező szerint a Mansfeld láttán a mostani tizen- és huszonévesek számára sok minden érthetőbbé, világosabbá válhat. Nemcsak azt tudhatják meg, hogy mi történt ötven évvel ezelőtt, hanem azt is, hogy mi történik most, miért épp az történik most Magyarországon, ami éppen történik. Meggyőződése, hogy napjaink legsúlyosabb kérdéseire igazi választ csak a forradalmat követő évek, évtizedek mindennapjainak ismeretében találhatunk. A film méltó hírvivője Mansfeld Péter emlékének. Hirdeti a ma magyarjának azt, hogy bármit tett is ez a fiú, az igazság nevében szólalt fel, s az örök hazugság pribékjei hallgattatták el, mert minden veszélyek legnagyobb forrása számukra az igaz, gondolkodó ember. Mansfeld Péter nem hiába halt meg. Herbák Dóra