– 1956-tól a szög központi szerepet tölt be művészetében. Miért?

– Minden a rajzolással kezdődött. Először ceruzával rajzolgattam szögeket, majd rájöttem, hogy az érzéseimet akkor tudom a legjobban kifejezni, ha a teljes tenyérfelületemet s az öklömet is használom. A szögek tulajdonképpen plasztikus vonalak, amelyek a térbe nyúlva vibrációt keltenek. Aki elmegy a képek előtt, mindezt érzékeli is, csakúgy, mint azt a valós árnyékot, amit egy szög vethet. Hasonlóan a napórához, ahol a Nap mozgásával, vagyis az idő múlásával párhuzamosan változik, alakul az árnyék.

– Vagyis a képei aszerint változnak, amilyen megvilágításba helyezzük őket?

– Pontosan ez volt a szándékom. A felületes szemlélő csak egy vászonnal borított deszkába, egymástól ujjnyi távolságra bevert szögeket lát. Holott a lényeg egyáltalán nem ez. A fény-árnyék játék a fontos. Ha ugyanis erre a szögerdőre oldalfény vetül, az árnyékok szövevényes rajzolata szinte feloldja a stabil felületet. Jóllehet az alkotás folyamata brutális és erőszakos, nagy erőkifejtéssel és zajjal jár, az elkészült művek mégis gondolkodásra késztetnek, a festett szögek pedig elvesztik eredeti jelentésüket

– 1961-ben csatlakozott az Otto Piene és Heinz Mack által alapított Gruppe Zeróhoz. Mi volt a csoport legfontosabb törekvése?

– Új nemzetközi nyelvet kerestünk, melyen egy új, egy emberibb érzésvilágot közvetíthetünk az emberek felé. A képzőművészet s ezen belül a festészet alkalmasnak látszott erre. Ezért nemzetközi szinten is tartottuk a kapcsolatot a különböző művészcsoportosulásokkal, s elsődleges célunk a nyelven belüli ellentmondások feloldása, az előítéletek leigázása volt.

– Miért lett vége?

– Az egyéniség egy idő után a csoport fölé emelkedett, mindenki a saját útját kezdte el járni.

– A 80-as évektől a politika és a politikai témák is megjelennek alkotásain, így például a csernobili katasztrófa s az iraki háború kérdése.

– Az NDK-ban nőttem fel, itt jártam iskolába is. A barátaimmal együtt úgy gondoltuk, ez az a hely, ahol felépítjük az új Németországot. De végül arra kényszerültem, hogy elhagyjam az országot. Azóta törekszem arra, hogy a bennem lévő érzéseket, gondolatokat, s így a világ különböző problémáit a képeimmel kifejezzem.

– A veszprémi tárlaton nyolc kisméretű táblát, nyolc vászonnal bevont fadobozt láthatunk, rajta a szögekkel, kövekkel. Mit üzen ezekkel az alkotásokkal?

– Pontosabban hét meg egy dupla képet hoztam Veszprémbe, amelyek mindegyike arra asszociál, amikor a nyelv hegyén megjelenő szent szó felébreszti az emberekben a szellemi tüzet. Miként Mózes, amikor a Sínai-hegyen beszélt Istennel, s utána nem tudott a népének közvetlenül megnyilatkozni, úgy a képeim is a nyelvi normákon túl fejeznek ki valami titkosat, amelyből a tudás és az írás születik.

Barta Boglárka


GÜNTHER UECKER

1930-ban Wendorfban született.

1955–57 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémián folytatta tanulmányait.

1974–95 között a Düsseldorfi Művészeti Akadémia professzora volt.

Tavasszal a Dorotheumban rendezett árverésen 156 800 euróért, azaz csaknem negyvenmillió forintért kelt el Fehér spirál című képe.