Jóllehet a Pesti Vigadóban augusztus 3-tól látogatható három tárlatot eredetileg nem egyazon helyszínre tervezték, de a járvány ebbe is beleszólt. És talán ez esetben azt kell hogy mondjuk, jól van ez így. Merthogy a három, látszólag egymástól különálló tematika valójában mégiscsak szorosan összetartozik. Ráadásul, amint azt Vashegyi Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől megtudtuk, a Vigadó már az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából is több jelentős esemény helyszíne volt.

Hirdetés

Orcád világossága

A görögkatolikus egyház művészete Magyarországon

Magyarország negyedik legnagyobb keresztény felekezete a görögkatolikus, amely a közép-kelet-európai görögkatolikus egyházakhoz hasonlóan sajátos fejlődési utat járt be, köszönhetően elsősorban a keleti és a nyugati keresztény egyházi központoktól való távolságának. De éppen ettől, a centrális elhelyezkedéstől, az egyfajta kulturális találkozási pont-pozíciótól válik különösen izgalmassá története. 

Az Orcád világossága című tárlat most ebbe a különleges világba enged betekintést, és minden eddiginél részletesebben mutatja be az egyház közel négy évszázados történetét, a közösség életét, kulturális és művészeti gazdagságát. A gazdag tárgyanyag és számos interaktív felület segítségével megtudhatjuk, kik is valójában a görögkatolikusok; hol élnek, illetve milyen a Kárpát-vidék sajátos ikonfestészete és liturgikus tárgykultúrája. A kiállításhoz katalógus is készült, benne 250 egyházművészeti alkotással és 26 tanulmánnyal, mely sajátos térkép lehet a kezünkben, hogy  bejárhassuk azt a négyszáz éves történelmi utat, amelyet a keleti egyház közösségei ezidáig megtettek.

Korábban írtuk

Legyetek tanúim

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten 1938-ban

A Vigadó második kiállítása a Budapesten 1938. május 25. és 29. között megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra emlékezik a hazai egyházi gyűjteményekből, templomokból és magánszemélyektől származó tárgyi emlékek, írásos, képi és hangzó dokumentumok bemutatásával. A látogató visszarepülhet az időben, és az előkészületektől kezdve a kongresszusi napokon keresztül egészen a rendezvény utóhatásáig követheti végig az eseményeket. A tárlatot az esztergomi Keresztény Múzeum rendezte, a kiállításhoz magyar–angol nyelvű ismeretterjesztő füzet is kapcsolódik.

Ezerarcú szeretet

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvénye

A Római Katolikus Egyház – egyéb más rászorulók megsegítésével foglalkozó intézménye mellett – a Katolikus Karitász révén éli meg a szolgáló szeretet különböző arcait. És ez a szeretet határtalan. Legyen szó szükséghelyzetről, természeti katasztrófáról, háborús pusztításról bárhol a világban, a segítőik mindig, mindenhol ott vannak. Ezt az „ezerarcú szeretetet”, a „Karitász” küldetésének fontosságát, történelmi szerepét és szerteágazó tevékenységét mutatja be a kiállítás számos fotóval, látványos installációval, érdekes tárggyal és interaktív kiállítási eszközzel.  

– Ehhez a kiállításhoz nem szeretnék jó kikapcsolódást és kellemes időtöltést kívánni. A kikapcsolódás helyett inkább bekapcsolódást kívánok. Menjenek oda a kiállításba épített stilizált kápolnához, amely minden értelemben a kiállítás középpontja, tekintsenek körbe, és érezzék meg az Eucharisztiából forrásozó, hitünkből fakadó tevékeny szeretetet – mondta megnyitó beszédében Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese, a kiállítás egyik kurátora. 

A kiállításokhoz számos kísérőrendezvény is kapcsolódik, így lesznek többek között tárlatvezetések, illetve Éneklő Kedd(v)ek címmel minden kedden görögkatolikus kórustagok és kántorok segítségével nyerhetünk betekintést a görögkatolikus dallamkincs sokszínű és páratlan örökségébe. A Szent Efrém Férfikar tagjai pedig a heti rendszerességgel sorra kerülő Szombati Csengettyűzésekre gyerekeknek szóló interaktív zenei foglalkozásokkal készülnek.