Míg a Fidesz kultúrpolitikájára kifejezetten a reprezentatív beruházások sora volt jellemző, a szocialista kormányok az elmúlt hét évben nem bővítették az intézményi struktúrát – noha több téren deklarálták ennek szükségességét –, és a fenntartására sem helyeztek különösebb hangsúlyt. Az utóbbi években leginkább önkormányzati beruházásokkal gazdagodott a magyar kultúrélet – részben állami hozzájárulással –, így megnyílt a tokaji és a tatabányai színház, de például a debreceni Modem és a félkész Latinovits Színház még állami támogatásban sem részesült. A felújításra váró épületek eközben tovább pusztultak, és a beruházások megkezdése helyett sokszor üzleti célú hasznosításukról röppentek fel hírek.

Pár hónapja például arról, hogy a Nemzeti Táncszínház épületegyütteséből luxusszállodát terveznek kialakítani, míg a Várbazár esetében szabadtéri rendezvényhelyszín kialakítására írtak ki pályázatot, és a sajtóban még az is megjelent, hogy romkocsma lesz belőle.

Leszámítva a Zeneakadémia kilencven százalékban uniós támogatásból megvalósuló, megkezdett felújítását, a beharangozott tervek egyelőre nem jutottak el a megvalósulásig, talán még a Medgyessy-kormány által 2003-ban bejelentett Design Terminál került hozzá a legközelebb, hiszen az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar épületét 2006-ban felújították a célnak megfelelően, de azóta is várja, hogy hivatalosan megnyithassa kapuit, miközben állapota lassan az egykori buszpályaudvar szintjére romlik. Emlékezetes példa az is, hogy Szombathely egymilliárd, majd 850 millió forintos kormányzati támogatást kapott egy kőszínház felépítésére, amelyben a Nemzeti Színház korábbi igazgatója, Jordán Tamás társulata játszott volna. De a gazdasági válság miatt saját erő hiányában tíz éven belül nincs reális lehetőség a megvalósításra, így az összeget az ideiglenes játszóhely, egy művelődési otthon felújítására fordítják.

Eközben 2007-ben az akkori kormány bezárta az ország legnagyobb befogadóképességű, 2200 fős színházát anélkül, hogy megkezdte volna a felújítását vagy legalább döntött volna a további sorsáról, illetve megfelelő alternatívát nyújtott volna az Erkel Színház teltházas előadásai és közönsége számára.

Vitatott körülmények

A bezárást a nézőtér feletti álmennyezet tartószerkezetének állapota indokolta, s bár 2006 augusztusában az Operaház által kikért szakértői vélemény szerint még nem volt szükséges az előadások szüneteltetése, a következő évadban már nem tekintett rá játszóhelyként a Vass Lajos – politikai államtitkárból lett miniszteri biztos, majd igazgató – vezette Operaház. Ezzel a lépéssel sok pénzt spórolt meg az állandóan anyagi gondokkal küzdő, ezért reformra szoruló Operaház, amelynek a társulatát is leépítették, hiszen az egyik játszóhely megszűnt.

– Előbb volt szó a bezárásról, aztán derült ki, hogy életveszélyes – mondja Kesselyák Gergely karmester, aki 2006 májusában mondott le az Operaház főzeneigazgatói posztjáról, miután úgy látta, a vezetés nem fogja végrehajtani a szükséges modernizációt, sőt helyette a magyar operaélet megcsonkítására törekszik. – Ígéretet tettem arra, hogy amíg én vagyok a fő-zeneigazgató, az Erkel Színházat csak akkor zárjuk be, ha már másnap megkezdődik a felújítás vagy az új beruházás, s miután ezt nem láttam biztosítottnak, lemondtam.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy szükség van-e új épületre, vagy a régit kellene felújítani, sok szakmabeli szerint a kitűnő, az Operaházénál is jobb akusztikájú Erkel Színházat eretnekség lebontani, míg mások az új épület mellett teszik le a voksukat, miután az eddigit már nem lehet a mai kornak megfelelő operajátszásra alkalmas színházzá alakítani. A vita már régóta tart, de politikai akarat ennél nagyobb gordiuszi csomókat is át szokott vágni, főképp, hogy abban mindenki egyetért: az Erkel felújítás nélküli bezárása káros volt.

Két és fél év telt el azóta, s bár már tavaly nyáron született kormányhatározat az új építésről, csak most látszik előremozdulni az ügy, miután az Operaház megnyitásának 125. évfordulója alkalmából rendezett díszelőadáson Bajnai Gordon bejelentette, hogy jövőre megkezdik az Erkel Színház helyén „egy új, modern, Budapesthez és a magyar zeneművészet színvonalához méltó színház” létrehozását.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint a bontás nyárra várható, és 2013-ban felcsendülhet a zene az új Erkelben – ami valójában nem az Erkel, hanem az Operaház ideiglenes helyszíne lesz, hiszen ekkor kezdődik meg a tervek szerint 2017-ig tartó felújítása. Az „operajátszásra is alkalmas, többcélú kulturális központban” a kétezer fős színház mellett az Operaház logisztikai bázisa, illetve valószínűleg üzletek és mélygarázs is helyet kap majd.

A magánbefektetésen alapuló PPP-beruházás pedig borsosan számítja majd az új központ kivitelezését: huszonöt éven át évi 3,1 milliárd forintot kell majd kifizetnie a magyar államnak, noha a tavaly nyáron hozott kormánydöntés szerinti pénzügyi konstrukció 25 év alatt még csak összesen 19,2 milliárd forinttal számolt, vagyis évi kevesebb mint egymilliárd forinttal.

– Az Erkellel kapcsolatos bejelentés egyértelműen gyanús. Miért kellett idáig várni vele? – teszi fel a kérdést Halász János, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke, aki úgy véli, erkölcstelen, hogy egy társadalmi felhatalmazás nélkül kormányzó, ráadásul válságkezelő kabinet milliárdok sorsáról dönt, és a választások előtt pár hónappal közbeszerzési eljárást ír ki egy magánbefektetői beruházásra. – Az Opera éves költségvetése csupán 5,3 milliárd forint évente, s az összeg több mint a fele elmenne a visszabérlésre, miközben a leendő tárcának az Operaház felújítását is finanszíroznia kell majd.

A bejelentés mindemellett azért is furcsa, mert éppen a szocialista kormány égette meg magát a Művészetek Palotájával, a Közép-Európában elsőként PPP-konstrukcióban épült kulturális intézménnyel, amelynek felállításáról még az Orbán-kormány döntött. A Trigránittal kötött szerződést megörökölt új kormány azonban egyharmadával növelte a leendő épület méreteit, s az eredeti szerződéseket módosítva tíz évről harmincra tolta ki a lízingelését, mielőtt köztulajdonba kerülne: így a 31 milliárd forintból felépített Müpáért az üzemeltetéssel és karbantartással együtt összesen végül több mint 73,54 milliárd forint kifizetésére vállalt kötelezettséget az állam. Sokan ezért inkább az Erkel felújítását támogatják, aminek egyébként az omlásveszély elhárításával és az elektromos rendszer felújításával három-négy milliárd forint volna az ára.

– Hiller István minden ígérete ellenére idén is csökkent az Operaház költségvetése – mondja Gulyás Dénes operaénekes, a Fidesz országgyűlési képviselője. – Az ország gazdasági helyzete miatt kézenfekvőbb lett volna az Erkel felújítása mellett dönteni. A magyar opera ilyen jelentős játszóhelyének bezárása azért is hosszú távú probléma, mert megkérdőjelezi az oktatás létjogosultságát. Hol fognak fellépni a pályakezdő tehetségek, hiszen már vidéken sincsenek operatársulatok?

Kísértetház

1911-ben Népopera néven nyílt meg a későbbi Erkel Színház, amely az első magántőkével épített színházak egyike volt Budapesten. A befektető Márkus család célja az volt, hogy a vékonyabb pénztárcájú operakedvelő polgárok is színvonalas előadásokat láthassanak. Kilenc hónap alatt húzták fel a Komor Marcell, Jakab Dezső és Márkus Géza tervezte épületet, amit a korabeli kritika egyébként igencsak dicsért akusztikájáért és a trapéz alakú nézőteréért, ahol minden egyes ülőhelyről tökéletes rálátás kínálkozott.

Nem fényűző, de színvonalas épület volt, amit azonban számos alkalommal át kellett építeni, az eredetileg 3200 ülőhelyet a korszerűsítések során 2400-ra, végül a közelmúltban 2200-ra csökkentettek, de az Erkel továbbra is az ország legnagyobb színháza. A tömeges kulturális igény felkeltésére és kielégítésére szánták, amely célt teljesített is: felléptek itt a legnagyobb hazai és nemzetközi művészek, és a bezárását megelőző időkben például telt házas volt minden előadás.

Az pedig köztudott, hogy az Operaházat magas jegyárai miatt inkább külföldiek látogatják. Az Operaház tájékoztatása szerint az Erkel bezárása miatt most előadásonként 526 olcsó jegyet vásárolhat a közönség, illetve a délelőtti és a matiné előadásokat kifejezetten a kisgyerekes családok, az iskolások és a nyugdíjasok számára hirdették meg, miközben néhány hétköznapi előadásra is árulnak kedvezményes helyárú jegyeket.

– Az árak a legtöbb kispénzű értelmiségi, például a pedagógusok számára még mindig elérhetetlenek, hacsak nem a kényelmetlen zártüléseken, ahonnan gyakorlatilag nem lehet látni az előadást. Pedig a jegyárakon igen magas állami támogatás van. Így a magyar adófizetők pénzéből éppen a számukra nem elérhető az opera – így Gulyás Dénes.

Bár a minisztérium tájékoztatása szerint a külföldiek aránya nem több, mint 35 százalék, ezzel sokan nem értenek egyet, például Gulyás Dénes szerint legalább a feléről van szó.

– Nem tudom bizonyítani, de amikor én voltam fő-zeneigazgató, érzésem szerint húsz százalék volt a hazaiak aránya – így Kesselyák Gergely karmester. – Szívből remélem, hogy most az Erkel bezárásával növekszik ez az arány, mert ott minden előadáson nagyon lelkes közönség gyűlt össze. Én már annak is nagyon örülnék, ha ennek a 25-35 százalékát sikerülne megtartani. Az nem elég, hogy az Operaház támogatásáért cserébe Magyarország külső szellemi pozicionálásában, külföldi megítélésében előkelő helyen szerepelhet az operakultúra.

Az Erkel megszűnése igencsak rontott a magyar színházélet egyébként is szomorú statisztikáin, miszerint 2008-ra négymillió alá esett a hazai színházlátogatók száma. Négy év alatt ugyanis félmillió fővel csökkent a számuk, amiből az Operaház társulata veszített el negyedmilliót az Erkel bezárása miatt.

– Ha mód van rá, én az új épületet támogatom, mert az opera olyan műfaj, aminek fontos része a korszerű látványvilág – vázolja Kesselyák Gergely. – Ma a mozi- és tévéfilmek keltette versenyben különösen szükség volna egy szuperprodukciós szemléletre épülő zenés színházra, ami intenzív színjátszást ötvöz a legmagasabb szintű hangi-zenei teljesítménnyel, és felveszi a versenyt a musicalek grandiózus látványvilágával. De ennél még fontosabb volna, hogy az Erkel szellemisége működhessen tovább. Mert lehet színházat működtetni társulat nélkül vendégművészekkel, és arra is van példa, hogy egy társulat épület nélkül is képes boldogulni, de van valami, ami elengedhetetlen: a közönség. Egy közönségbázist évtizedekbe kerül felépíteni, s hónapokba elveszíteni.

Az, hogy bezárták az Erkelt, s a szellemisége számára hosszú évekig nem lesz helyszín, minimum ötvenéves rombolást jelent a magyar operajátszás életében.

Fehérváry Krisztina, Szentei Anna