Fotó: MTI/Kollányi Péter, archív
Hirdetés

Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

„A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk” – hangsúlyozta a teátrum.

Mint kiemelték, a bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma a színház számára ismeretlen, mivel az intézmény is a sajtóból értesült arról, hogy a fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. „Az Újszínház a mai napon mindkét intézménytől tájékoztatást kért” – írták.

„A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház” – áll a közleményben.

Az Újszínház közleményében emlékeztet arra, hogy több szabályzattal is rendelkezik, amely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

„Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől” – zárul a teátrum közleménye.

KÖZLEMÉNYAz Újszínház hivatalos közleményeA közlemény átvételéhez, csak abban az esetben járulunk hozzá, ha teljes…

Gepostet von Újszínház Budapest am Montag, 9. Dezember 2019