Hirdetés

„Mertél kiemelkedni a kis­sze­rűségből a kegyelem által nagy emberré.” (Kerényi Lajos) „Sokak nevében köszönöm, hogy dalaiddal közelebb kerültünk a Jóistenhez, az Anyaszentegyházhoz, egymáshoz.” (Balás Béla püspök). Ezen idézeteket olvashatjuk többek között a gitáros dalnok fél évszázados jubileuma alkalmából megjelent interjúkötet hátsó borítóján, amelyek egyszerre megvillantják Sillye Jenő nagy ívű pályáját visszafogottan, és azt is, hogy milyen szerényen, de szívvel-lélekkel állt mindig az egyházi könnyűzene szolgálatában. Első saját szerzeménye 1969-ben született meg, vallásos énekei, dicsőítő imádságos dalai által hamar ismert és elismert lett a fiatalok körében. Zenésztársaival a nagymarosi és az egerszalóki ifjúsági találkozókon kívül az elmúlt évtizedek során bejárta szinte az egész országot, a dalai pedig önálló életet élnek a templomokban, hirdetvén, hogy „a világnak Krisztus kell”. Az idén hetvenkét esztendős, ötgyermekes családapa, akinek nevéhez több nagy sikerű oratórium is fűződik, így vall minderről: „Csodálatos ajándék volt egész életem. … Jó az Úristent szolgálni.”