Baljós árnyak

Barcsay Jenő teljes életét a művészetnek és a tanításnak szentelte. A festészet és a pedagógusi pálya számára mindenek felett állt, olyannyira, hogy a háborút követő felfokozott politikai légkörben is távol tudta tartani magát a hatalom játszmáitól. A Kolozsvár mellett töltött gyerekkor, a korán átélt tragikus családi események és a nélkülözés mind-mind hatással voltak későbbi pályafutására. Az 1949-es év különösen nehéz volt számára, hiszen hét testvére közül négyet már elveszített, most pedig Mária nővére és lányának betegségével, majd halálával kellett szembenéznie. A súlyosbodó problémák és az anyagi gondok elől a munkába menekült. Ekkor készítette el murális (épületfestészeti) művészetének origóját, az Asszonyok című rajzot.

Művészetterápia Barcsay módra

„(Akkor) igen nagy fába vágtam a fejszémet – és tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy nem roppantam meg a sok fájdalomba. Volt nekem egy nagyon jó vastag papírom. Kimentem egyszer a szentendrei művésztelepre, és a szobám falára, teljes hosszában, öt méter hosszúságban kifeszítettem azt a nagy kartont – és elkezdtem egy kompozíciót felvázolni, minden különösebb cél nélkül. Hamarosan kibontakozott egy figurális kompozíció – a figurák utólag nagyon sokszor a nővéremre emlékeztettek engem. Nagyon hasznos volt ez a munka: egyrészt kikapcsolódást jelentett, mert a sok fájdalom, aggódás, feszültség, ami nyomasztott, már lassan felőrölt volna” – írja önéletrajzában.

A visszaemlékezésből egyértelműen kiderül, hogy Barcsay a képet nem egy murális mű vázlataként készítette, hanem saját maga gyógyítására, ráadásul csak jóval később, 1957-ben állították ki. Majd eltelt megint néhány év, amikor a miskolci Nehézipar és Műszaki Egyetem campusát tervező Janáky István főépítész felkérte a mestert, hogy készítsen a képből egy mozaiktervet. Ez a 300×730 centiméteres kartonra szénnel készített Asszonyok című rajz a Barcsay 125 jubileumi év kiemelkedő felfedezése.

– Barcsay a rajzon feltehetően László Gyulával közösen dolgozott, akit leginkább a régészeti és történeti kutatásairól ismerünk. Tudjuk azonban, hogy a régészeti rekonstrukcióit, amelyeket tudományos publikációhoz felhasznált, nagyon magas művészi színvonalon, aprólékos részletgazdagsággal készítette el. Ennek magyarázata, hogy a bölcsészkar előtt a Képzőművészeti Főiskolát is elvégezte, és a nagyjából tíz év korkülönbség ellenére nagyon jó kapcsolatot ápolt Barcsayval, akivel egyébként később, a Nemzeti Színház mozaikjának tervezésén is együtt dolgozott – ecseteli Fehér Ildikó művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) általános rektorhelyettese.

Kés a kézben

A monumentális méretű Asszonyok című szénrajzon hét nőalak jelenik meg, három csoportba rendeződve.

– Úgy gondolom, hogy az első, szinte teljes sötétségben lévő, magányos figura Mária, a művész testvére lehet, aki egyszerre ön- és közveszélyes. Mária férje halála után jött Magyarországra, Barcsay segített neki letelepedni. Miután azonban meghalt az unokája, majd a lánya, összeomlott és skizofréniával kórházba került – mutat Sturcz János, a Barcsay 125 életmű-kiállítás kurátora, az MKE Művészettörténeti Tanszékének professzora a kép egyedül álló nőalakjára, akinek kezében jól láthatóan megcsillan egy kés is. – Értelmezésem szerint Barcsay ezt az iszonyt jelenítette meg a művön, mint ahogyan korábban, itt is, a fekete színhez való visszatérése pedig a gyászhoz kötődik. A kompozíción az árnyékok önálló életre kelnek, aminek előképe a romantikában megjelent doppelgängerfigura, vagyis hasonmás, aki lehet túlvilági lény vagy szellem, de akár az élő személy elfojtott, tudat alatti énje is. Egon Schiele osztrák expresszionista festő önarcképein például sok esetben mintegy látomásként megjelenik a halál figurája is, ekként Barcsay önállósodott árnyai is utalhatnak akár a halálra, az árnyékvilágra is.

A helyenként Picassóra is hajazó szénrajz a kubizmus hatását mutatja, miközben testfelfogása inkább expresszív, hiszen a figurák arányai anatómiailag annak ellenére sem megalapozottak, hogy Barcsay ekkor már négy éve tanított anatómiát az egyetemen. Sturcz János szerint ebből is nyilvánvaló, hogy a művész célja nem a naturalista leképezés volt, hanem olyan szimbolikus figurák, archetípusok megalkotása, amelyekkel testvérét és önmagát is gyógyítani tudja.

Az ezüstös ősrovar eledele

Ebből a több mint 21 négyzetméteres tervből készítette el 1964-ben Csákvári Nagy Lajos és felesége, Csókos Varga Györgyi az Asszonyok mozaikot, amelyet először a Műcsarnok 1965-ös X. Magyar Képzőművészeti Kiállításán láthatott a közönség. A számtalan pozitív kritika ellenére a mozaik installálása elhúzódott, és csak 1970-ben került fel állandó helyére, a Miskolci Egyetem könyvtárának előcsarnokába. Barcsay 1:1-es grafikája azonban a Csákvári házaspárnál maradt, akiknek hagyatékából 2024 szeptemberében került a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményébe. Az alkotás azért is különösen értékes, mert ez az egyetlen ennyire teljes, életnagyságú terv, amely Barcsay későbbi mozaikalkotásai közül fennmaradt. A közel hatvan évig feltekerve tárolt kartont a szentendrei Ferenczy Múzeum restaurátorai tekercselték ki, itt látta először Szlabey Dorottya papírrestaurátor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének specializációvezetője is.

– A hosszú ideig tartó szakszerűtlen tárolás és nedvesedés a papír alsó felén látszik igazán, amely igencsak meg is gyengült. A felületen ezüstös ősrovar rágásának nyomai és penészfoltok fedezhetők fel, illetve opálos kiválás is megjelent. A további anyagvizsgálatokat követően a papírt meg kell erősíteni, a hiányokat papíröntéssel ki kell egészíteni, majd következhet a rajz kiállításra való előkészítése – magyarázza a szakember.

A restaurált Asszonyok a Magyar Képzőművészeti Egyetem 2025. július 16-án nyíló a Tökéletes egyensúly. Keresztmetszet – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlatán kerül először közönség elé.