Ha valaki azt gondolja, egy újabb pláza nyitja meg kapuit az év végén, téved: az új épületegyüttes mind külső megjelenésében, mind funkciójában eltér az eddig megszokottaktól. Rusztikus-eklektikus stílusával, tágas tereivel, helyenként kilencméteres belmagasságával a most megvalósuló projekt a múlt század iparának hagyatékából a modern építészet formavilágán keresztül a jövőbe kalauzolja a látogatót. Művészi formába önti és átvezeti a XIX. századot a jövőbe. Izgalmas látvány a bálna alakjára hasonlító gigantikus épület, amely mégis harmonikusan illeszkedik a Duna-parti városképbe.

Az új létesítmény közvetlenül a folyó partján helyezkedik el, összterülete megközelíti a 31 ezer négyzetmétert, amelyből a hasznosítható terület 12 500 négyzetméterében egy 1050 fős rendezvényterem is helyet kap. A létesítményhez tartozik egy 250 parkolóhelyes mélygarázs és tíz buszt befogadó külszíni parkoló is. A kulturális-szórakoztató központ galériáknak, könyvesboltoknak, éttermeknek, kávéházaknak és közel 200 méter hosszan elhúzódó Duna-parti terasznak is helyet biztosít.

Márton Imrével, a Porto Investment Hungary Kft. ügyvezetőjével, a beruházást irányító építőmérnökkel február végén sétáltunk végig az épülő bálna testében. Az akkor még zord tél, a helyenként még fedetlen épület, az építőanyagok, a burkolatlan vasbeton szerkezet arról árulkodtak, rengeteg munka van még hátra az átadásig.

A bejáratnál az építkezéseken megszokott konténerek, fapallók és zaj fogad. Márton úr reggeltől estig kint van az építkezésen, saját maga felügyeli az ilyenkor, télvíz idején igencsak kemény erőfeszítést igénylő munkálatokat.

– Harminc százalékkal lassabban halad a munka a téli időszakban – mondja az ügyvezető, hozzátéve, hogy ennek ellenére tartják az ütemtervet.

A Porto Investment Hungary Kft. a fővárosi önkormányzattal kötött szerződése alapján közel 31 millió eurós (mintegy nyolcmilliárd forintos) beruházása ellenértékeként az átadástól számított 25 évig a szerződéses feltételek szerint hasznosíthatja az új létesítményt. A koncepció- és építésiengedély-terveket az ONL Hungary Kft. készítette, a bérbeadást a beruházóval közösen Cushman and Wakefield Kft. végzi, ám a tulajdonos mindvégig a fővárosi önkormányzat marad.

– Tőlünk gyakorlatilag csak szolgáltatást vásárol az önkormányzat, az épület üzemeltetési jogát a beruházás ellenértékeként kaptuk meg. Vagyonátruházás nem történik. A szolgáltatás díja a kereskedelmi üzemelés kezdőnapjától számított első nyolc évben egyenesen arányos az önkormányzat bérleti szerződésekből származó bevételeivel, vagyis, ha az önkormányzatnak a bérleti szerződésekből nem származik bevétele, akkor nem fizet szolgáltatási díjat a beruházónak. Ez alól kivétel az első két évben esetlegesen szükséges és maximalizált önkormányzati hozzájárulás. Csak az üzemeltetés kilencedik évétől fizet az önkormányzat egy meghatározott összegű szolgáltatási díjat, amennyiben a Porto Investment szerződésszerűen üzemelteti az ingatlant – avat be a megállapodás részleteibe Márton úr, akitől azt is megtudjuk, hogy a hasznosítható alapterület harminc százalékát kulturális célokra kell felhasználni.

– A CET olyan találkozóhely lesz, ahol a kultúra, a gasztronómia és a kereskedelem találkozik. Olyan bérlőket fogunk keresni, akiket a plázákban, az eddig megszokott bevásárlóközpontokban nem lehet látni: kézművesek, iparművészek, népművészek, galériák kapnak itt helyet. A legalsó szinten pedig gasztropiacot szeretnénk berendezni nyugat-európai minőségben, amely színvonalas környezetben mutatja be a magyar termékeket, hungarikumokat, mint például a magyar borokat, ahol kiváló minőségű mangalica, szürkemarhahúst, szarvasgombát lehet kapni, és ahol az árukínálathoz illeszkedő szolgáltatások társulnak – tette hozzá.

A CET elnevezés részben a helyi időzónára (Central European Time), részben az új épület szerkezetének formájára utal. S bár a módosított tervekben a bálna orrát lekerekítették, a régi megmaradt épülettömbök közötti részt hatalmas, íves üvegtető fedi majd, amiről nemcsak a hatalmas cethalra, de a Duna hullámzására is asszociálhatunk.

A szabályozási előírások a megmaradt három közraktárépület legalább hatvan százalékának a megtartását írják elő, ezt a beruházó maradéktalanul be is tartotta.

– Rendkívüli mérnöki mestermunkát hagytak ránk az elődök: az épületek alapozását facölöpökkel oldották meg, amelyek a talajvízben állnak olyan stabilan, hogy több mint száz év alatt egyetlen centimétert nem mozdult meg az épület. Pedig ez egy dunai töltés, ezen álltak a korabeli közraktárak – mutat a legalsó, immár megközelíthetetlen szint felé az építőmérnök.

Az erdélyi származású Márton Imre több évet élt Németországban, és elsajátította a modern nyugat-európai építészet csínját-bínját. A szíve mégis hazahúzta Budapestre. Amikor belevágott ebbe a beruházásba, tudta, hogy nagyon nagy fába vágta a fejszéjét.

– Miénk a kockázat mind a megvalósítás, mind a későbbi üzemeltetés szempontjából. Ha nem találunk elegendő bérlőt, az épületegyüttest akkor is üzemeltetnünk kell. Ami pedig a kivitelezést illeti, azt kell megvalósítanunk, amit az építész elképzelt.

Ezzel együtt is a kerületi szabályozási tervnek megfelelően az épületek északi oldalából mintegy 20 méternyit vissza kellett bontani, hogy a Fővám teret egy új, hússzor ötvenméteres területtel megnöveljék. Így is jelentős mérnöki kihívást jelent a modern, úgynevezett non-standard épületrészek illesztése a korhűen helyreállítandó régi épületrészekhez, valamint a tömör, téglafalas két épület közé beékelődő üvegfalas bejárati rész megvalósítása.

Az üvegtető íveltsége a fő formai elem, ami kívülről ikonikus megjelenést ad a központi épületrésznek, belül pedig kellemes, napfényes teret alkot, amelyet az immáron nyolcvan méter hosszú, 14 méter széles raktárak határolnak.

– Az épületek hatvan százalékát megtartottuk. Középen átriumos sétálóutcává válik az üvegtető alatti tér, a vasbetonszerkezetből épülő tartóelemek segítségével. A bálna kulturális szíve az a multifunkcionális rendezvényterem lesz, amelynek a belmagassága eléri a kilenc métert – mutat végig a leendő sétálóutcán az építőmérnök.

– Kitartónak kell lenni, akkor is, ha adódnak néha konfliktusok. Ez minden építkezés természetes velejárója – szögezi le.

Mindenesetre a Közraktár utcában valami izgalmas, valami szokatlan, valami merőben új épül. Márton Imrének van egy álma: látja maga előtt, amint az unokájával végigsétálnak a nagy cethal akkor már élő testében. Valahogy úgy, mint Dzsepetto és Pinokkió.

* * *

Irányított komplexitás

Kas Oosterhuis a nem standard építészet világszerte elismert, vezető alakja. Ő álmodta meg a Közraktárak helyére a CET-nek hívott üvegbálnát. A holland sztárépítészt a budapesti Merlin Színházban tartott előadása után kérdeztük építészeti filozófiákról, a szakma változásairól és a számítógépek szerepéről.

– A nem standard építészet szótárában jellegzetes kifejezések találhatók: cseppfolyós (liquid), hibrid, hiper vagy „önmagát létrehozó” (self-generating). Ezt még értjük. De mit jelent egy épület esetében az interaktivitás? Ki beszélget kivel?

– Mindenekelőtt a szótárról szeretnék néhány szót szólni. Az embereknek, akik személyesen megtapasztalják épületeinket, nincs szükségük szótárra. Egyszerűen nézik, látják és élményeket szereznek. Érdekes, hogy voltak kutatások arra vonatkozóan, hogyan tapasztalják meg ténylegesen ezeket az épületeket az emberek. Például a Pilótafülke (Cockpit), amely egy holland autópálya mellett épült, nagyon népszerű a közönség körében. Az emberek többsége szereti, ha valami összetett, bonyolult, ugyanakkor ellenőrzés alatt van tartva, irányított. Igen jellemző az épületeinkre ez a „controlled complexity”, aminek lényegét a fa leveleihez tudnám a leginkább hasonlítani: van egy rendszer, amelynek mindegyik eleme más, de együtt egy összetett egészet hoznak létre, a fát. Az emberek természetüknél fogva úgy érzik, hogy valami összeköti őket ezekkel az épületekkel. Az interaktivitás pedig az a folyamat, amelynek során a közönség kölcsönhatásba lép az épülettel, s elkezdenek hatni egymásra. A mi célunk az, hogy bevonjuk a közönséget valamibe, ami élőbb. Elevenséget viszünk az épületbe, amit nagyon könnyű észrevenni. Ha valami mozog, mint az a kutya ott (a tőlünk pár méterre, a Merlin Színház első emeletén játszó kiskutyára mutat), az megragadja a figyelmünket. Inkább a kutyát nézzük, mint mellette a párnát, mert az nem mozog, a kutya viszont igen. Ez az első lépés. A második már a kölcsönhatásé, az érzelmi kapcsolódásé, ami sokkal inkább kialakul valamivel, ami változik, mint egy élettelen tárggyal. És amint lehetőség nyílik arra, hogy információt, élményt cseréljünk vele, akkor ezt már interaktivitásnak nevezhetjük. Ez egy aktív dialógus az ember és a környezete között. Mindketten aktívak, az ember és a környezet is.

– Sok Oosterhuis-épület úgy néz ki, mint egy ufó, ami a Földre sodródott.

– Igen, űrhajókat építünk. Elmondom, miért. Amikor épületeket tervezünk, akkor ezt digitális eszközökkel, számítógépekkel tesszük. A komputerekben, a programokban nincsenek súlyok, nincsen tömeg. Minden absztrakt, súlytalan. A tervrajzokat ebben az űrben alkotjuk meg, és csak azután keresünk kapcsolatot valamilyen létező helyzettel, megrendelői kéréssel. Ez párhuzamba vonható azzal, amikor űrhajókat építenek, hogy azok aztán a megérkezésük után érintkezésbe lépjenek az emberi lakossággal. Ez így működik, és így korrekt, hiszen ha készítünk egy tervet, és a megvalósítás egy távoli helyen történik, akkor mi alapvetően kívülről jövünk. Idegenek vagyunk, akik megpróbálnak kapcsolatot kialakítani a helyi környezettel és helyzettel. De ezt nagyon komolyan vesszük és minden esetben próbálunk olyat alkotni, aminek segítségével értelmes és fontos párbeszéd alakulhat ki aközött, amit mi akarunk és aközött, amit – hogy úgy mondjam – a helyi társadalom, lakosság szelleme, energiája kíván.

– Kialakulhat harmónia is?

– Mindig az erős kapcsolódást keressük. De nem azt, amit például egy várostervező. Ő azt mondja: a szomszéd épület magassága ekkora, ezért a tiédnek is ilyen magasnak kell lennie. Ezt a fajta viszonyt értelmetlennek tartom. Nem szabadna ilyen kényszereket, korlátozásokat alkalmazni. A hely lényegét, atmoszféráját kell keresni. Ha valami újat csinálunk, akkor ez mindig azt jelenti, hogy valami újat adunk ahhoz, ami ott van, tehát nem másoljuk azt. A legjobb példák éppen Budapesten vannak. Ha az ember épít egy Operát, mint Ybl Miklós, akkor az nem úgy néz ki, mint a szomszéd épület. Igaz? De nagyon jól kell illeszkednie oda. Vagy vegyük Kós Károlyt, akinek nagyon jellegzetes az építészete. Nagyon domináns vízióval rendelkezik, de azt képes nagyon érzékenyen, tapintatosan, finoman megjeleníteni. És ezt az emberek is értékelik.

– Miként változott az építészet az elmúlt évtizedekben?

– Az építészeknek korábban legalább ötvenszázalékos beleszólásuk volt abba, hogy mi fog történni, ami aztán negyven, majd harminc, majd húsz százalékra csökkent. Játékosok lettünk egy sokkal nagyobb csapatban. Újra kell fogalmaznunk ezért a szerepünket, a játék is más, összetettebb lett. Nem úgy kell újrafogalmaznunk, hogy megpróbáljuk visszaszerezni a régi pozíciónkat, vagyis azt, aki egy piramis tetején mozgatja a szálakat. Valami újat kell kitalálnunk. Össze kell állnunk a gyártókkal, akik létrehozzák a terméket, és együtt kifejleszteni és alkotni olyan termékeket, amelyekért felelősek vagyunk. Felelősek vagyunk a teljesítési határidőért, a költségvetésért, a minőségért. Mint amikor veszünk egy autót, és tudjuk, hogy mennyibe kerül, és ezért a pénzért mire képes. Az építészet ma komolyabban veszi ezt, figyel az ellenőrizhető és mérhető minőségre, valamint az adatokra, amelyek ennek meghatározásához szükségesek.

– Mit tenne, ha nem léteznének számítógépes tervezőprogramok és más, a tervezést segítő digitális eszközök?

– Hogy lehet ilyet kérdezni? Hiszen léteznek.

Monostori Tibor