Barokk bulvár

A dokumentum az 1681. december 9-i soproni királyné-koronázásnak állít emléket. A ceremóniára az 1681-es országgyűlés után került sor, amit a történészek a XVII. század negyedik, a rendek és az udvar között létrejövő kiegyezésének is neveznek. A korabeli politika szívesen élt szimbolikus gesztusokkal, így protokolláris esemény zárta le a jól sikerült diétát. A propagandakiadványt nagy valószínűséggel a Habsburg-udvar rendelte meg, hogy minél szélesebb közönséget tájékoztasson a királyné-koronázásról.

A röplap hungarikumnak számít a magyar koronázás- és parlamentarizmus-kutatásban, értékét pedig ugyancsak növeli, hogy a XVI–XVII. századi magyar koronázásokról viszonylag kevés egykorú vagy közel egykorú önálló kiadvány látott napvilágot. A könyvészeti szempontból is ritka kincs a Központi Antikvárium 152. árverésén bukkant fel tavaly decemberben, ott vásárolta meg az OSZK.

Egy műfaj születése

A röplap, a Neue Zeitung tulajdonképpen a hírlap őse: a korabeli társadalom fontos eseményeiről a XVII. században már gyakorta nyomtattak hasonlókat; az OSZK gyűjteményében is őriznek több olyan dokumentumot, amelyek főleg csatákról, koronázásról, vallási témákról vagy épp csodálatos eseményekről szólnak. Feltűnése egy új sajtóműfaj születésének kezdete: a szedett betűkkel való nyomtatás és persze az olvasás elterjedésének idején a nyomdászok hamar rájöttek arra, hogy az emberek kíváncsiak mindenre, ami az ő világuktól távolabb történik, és ebben nagy üzletet szimatoltak. A pár száz példányban előállított röplapokat aztán kocsmákban, piacokon, a városok főterein árulták, csakúgy, mint a mai bulvárújságokat.

– A dokumentum tizenhárom pontban írja le, hogyan vitték a Szent Koronát Sopronba, huszonhat pontban pedig arról mesél, hogyan zajlott a királyné-koronázás, ez utóbbit Pálffy Géza, a Lendület Szent Korona-kutatócsoportjának vezetője tanulmányban foglalta össze – kezdi Varga Bernadett, az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a nemrégiben az intézmény gyűjteményébe került dokumentum ismertetését. Persze kérdés, mit keresett a királyné beiktatásán a Szent Korona. A válasz a korabeli pompázatos, ugyanakkor bonyolult és aprólékos koronázási szertartás koreográfiájában keresendő: a középkori hagyomány szerint a beiktatási ceremónia egy meghatározott pillanatában a veszprémi püspöknek meg kellett érintenie vele a királyné jobb vállát, ezzel fejezve ki, hogy ő férjének, az uralkodónak a támasza. Varga Bernadett szerint a sok más mellett erről is tudósító röplap különlegességét az adja, hogy időrendben ez az első nyomtatott híradás, amely az 1681. decemberi ünnepségről beszámol, ráadásul mai ismereteink szerint e kiadásból ez az egyetlen fellelhető példány.

Botrány fenyeget

A nagyszabású esemény előkészítése azonban nem ment zökkenőmentesen. A veszprémi püspök 1681 áprilisában elhunyt, és sokáig nem jelöltek ki mást helyette, hogy átvegye a szertartásban betöltött szerepét. A helyzet december elején kulminálódott, amikor is az esztergomi és a kalocsai érsek között vita robbant ki arról, melyikük legyen az, aki odaérintheti a királyné fenséges vállához a koronát.

– Szelepcsényi György esztergomi érsek rangban elsőséget élvezett, az ő szerepe egyértelmű volt a szertartásban, ám ott lógott a kérdés a levegőben: az esemény további részét vajon ki celebrálja. Pálffy Géza írja említett tanulmányában, hogy mindkét főpap nyolcvan év körüli, idős ember volt, Szelepcsényi György ráadásul a köszvénytől alig tudott mozogni. A kalocsai érseket azonban semmiképp nem szerette volna helyzetbe hozni, ezért úgy döntött, a misén inkább a nyitrai püspököt bízza meg a fontos feladattal. Széchenyi György kalocsai püspök ezt nem hagyta annyiban, így egyre hevesebbé vált a vita. A bécsi udvar érzékelte, ha nem lép közbe, kitör a botrány, ezért az udvari titkárt, Johannes Probstot küldték el, hogy békítse ki a főpapokat, és alakítsa úgy a ceremóniát, hogy az mindenkinek a legmegfelelőbb legyen. Erről a bécsi levéltárban nemrég fellelt levél tanúskodik, amit ugyancsak Pálffy Géza publikált – meséli Varga Bernadett. 1682-ben, a ceremónia után fél évvel megjelent két másik, egy német és egy latin nyelvű nyomtatvány ugyanebben a témában: az egyik az országgyűlésről, a másik szintén a királyné-koronázásról számol be annak a Probstnak a tollából, aki a főpapok között sikerrel közvetített, majd – mint egy vérbeli tudósító – végig jegyzetelt az eseményen.

Árulkodó jelek

A koronázásról még 1681 decemberében beszámoló nyomtatvány szerzőjének kilétét azonban csak találgatni lehet, ahogyan azt is, hogy hol adták ki. Annyi bizonyos, hogy udvari propagandakiadványról van szó, aminek gyorsan meg kellett jelennie. Beszélgetés közben Varga Bernadett meg is mutatja a dokumentumot: a kötés nélküli, csupán négy papírlapból áll füzetkének hét nyomtatott oldala van, úgynevezett schwabachi fraktúr betűtípussal készült, címlapján a Habsburg kétfejű sas feszít. Mivel impresszum nem szerepel rajta, származási helyét a betűtípusok és könyvdíszek alapján lehet leginkább azonosítani.

– A nyomtatás helyére a röplap tartalmából vagy akár az olvasónak írt ajánlásokból is lehet következtetni – ekkoriban a nyomdászok sokszor éltek ezzel a gesztussal. A betűtípusok és a könyvdíszek is lehetnek árulkodók: külföldi és hazai repertóriumokban utána lehet keresni akár a papírok vízjelének, a betűk stílusának, méretének, így aprólékos munkával, de azonosítható, hogy melyik műhelyből származik a kiadvány – magyarázza Varga Bernadett, hozzátéve, hogy az 1681 decemberében kiadott röplap mindezeket figyelembe véve valószínűleg egy bécsi mester nyomdájából került ki.

Mivel e röplapból csupán egyetlen van a világon, és anyagát tekintve a veszendő típusú nyomtatványok közé tartozik, könyvtörténeti szempontból kiemelkedő a jelentősége. Szerencsére becsben tarthatták, mert jó állapotban van, csupán az utolsó oldalon sérült a szöveg. A jövőben az OSZK speciális körülmények között tárolt dokumentumai közt őrzik tovább, 18-20 fokos hőmérsékleten, negyvenszázalékos páratartalom mellett, így remélhetőleg még hosszú időn át kutatható lesz.