Hirdetés

Szegeden a 2010-es évek közepén stabilizálódni látszott a minőségi sörökre összpontosító helyek palettája. Az úttörő Sörök háza és a Malátabár után nyitott a Kapca, a Cirmi, majd a Napfény Műterem. Öt év kellett ahhoz, hogy egy bátor csapat rá merjen csatlakozni a témára. Ráadásul a vírusjárvány elleni védekezés időszakában, 2020 decemberében, amikor még azt sem lehetett tudni, mennyi idő múlva működhet végre újra a vendéglátóhelyek beltéri része is.

A hivatalos nevén Plebs Craft and Crust a rendkívül népszerű Duna Gyros és a Sugar and Candy nevű kiemelkedő cukrászda között nyitotta meg kapuit az Oskola utcában, amely vetekedhet az utcahosszra vetítve legtöbb vendéglátóipari egységet integráló szegedi közterület címéért.

A beltér hangulatos, a sörkínálat impozáns. Erényük, hogy számos olyan különleges külföldi sört kínálnak, mellyel másutt nem lehet találkozni; végignézve a választékot, úgy tűnik, hogy igazi sörínyencek állnak a hely mögött.

A kiszolgálás kedves, közvetlen, az árak nem alacsonyak, de értékarányosak. Az osztrolenkai Hopito nevű főzdétől ittunk egy pohár Check my Flow nevű főzetet, valamint a lęborki (azaz szintén lengyel) AleBrowartól a Trident Experimentalt kóstoltuk meg. Mindkettő a New England India Pale Ale stílusban készült (NE IPA). Aki enni is szeretne, válogathat a nápolyi stílusban készült pizzák között. Mi egy Margherita mellett döntöttünk, meg voltunk elégedve vele: a tészta, a feltétek is megfeleltek (nem alacsony) elvárásainknak.

Korábban írtuk