Hirdetés

Intenzív szakmai munkát folytatott az utóbbi két évben ez a jeles kis kiállítóhely, ahol sorra nyíltak a jobbnál jobb tárlatok, a szaporodó sort tavasszal a koronavírus-járvány állította meg. Öt hónap kényszerű szünet után két fiatal pályakezdő festő bemutatkozásával indult újra a kiállítássorozat, ami egyben azt is lehetővé teszi, hogy megismerjük az őket fél évig támogató Juventus Művészeti Alapítványt. Kiss Barnabás, a Képzőművészeti Egyetem negyedéves hallgatója régi fényképek tanulmányozása után festi meg korábban fekete-fehér, újabban már színezett képeit, amelyek felhasználják a profán életjeleneteket, beállításokat, ám azokból szuverén festmények keletkeznek. A valós és a valószerűtlen, a mai és a historikus egyaránt megjelenik montázskarakterű képein. Szilágyi Péter ez elmúlt évben diplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Festményei tárgyak beállítása kapcsán született kvázi csendéletek, ám a téglák, gallyak, fadarabok, lécek hétköznapiságából a beállítások pontos megfestésével sajátosan abszurd képi világ keletkezik. Munkái sajátos újrahasznosító szemléletet és új művészetértelmezést is sugallnak. Mindketten rendkívül igényesen dolgoznak, a tradíciót nem megtagadva, de a művészetről alkotott fogalmainkat mégiscsak újraértelmezve.

Korábban írtuk