A Kurultaj sikerére jellemző, hogy az előzetes eladási adatok alapján már az ünnepek előtt elfogy az első kiadás minden egyes darabja. Varga Zoltán elmondása szerint a legnehezebb feladat az volt, hogy a film képes legyen visszaadni a Kurultaj lelki élményét a nézőknek. Az új évre elkészül a több mint két órás film rövidített tévé változata is, amely márciusban már megtekinthető lesz a Kárpát-medencei magyar televíziókban. A rendezvény szervezőbizottságát vezető Vukics Ferenc a „turáni átok„ végét és egy egységes Magyarország előképét látta meg a példa nélküli összefogásban. A társelnöki feladatot ellátó Bíró András Zsolt szerint a tudomány, a lelkes hazaszeretet, és a hagyományőrzés együttműködésének eddig példa nélkül álló sikerének lehettünk tanúi.

A film, a kísérő fotókiállítás és előadássorozat végigjárja az országot, hogy minél több érdeklődőhöz eljuthasson a magyar összefogás híre – és minél többen tudjanak eljönni a 2009 nyarán, augusztus 9-én megrendezendő következő Magyarok Országos Gyűlése és Vására néven meghirdetett eseményre. 2010-re teljesedik ki nemzetközi összefogássá a 24 magyar hagyományú testvérnépet egybehívó Nagy Kurultajon a Magyarok Szövetsége. További tudnivalók a filmről: www.falconfilm.hu