A fővárosban és vidéki bevásárlóközpontokban hangoznak el a közmédia nagy sikerű Vers mindenkinek-sorozat darabjai, valamint a Petőfi Irodalmi Ügynökség Csimborasszó-programjának gyerekek számára megzenésített kortárs versei vasárnap, a magyar költészet napján. Vasárnap óránként két vers és egy Csimborasszó-dal hangzik majd el a plázarádióban, ezzel hívva fel a figyelmet a magyar költészet napjára – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Mint írják, a magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból általában irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A közmédia és a PIÜ szervezésében tizennégy verset és hat dalt hallhatnak a vásárlók az ország nagy bevásárlóközpontjaiban.

„Ha egykor természetes volt egy fogadó közös udvarán, egy város főterén vagy egy piacon verset szavalni, színházat csinálni, ma miért ne lehetne? Ezt a szokatlan és eredeti párosítást próbáljuk ki idén először, és talán a világon is elsőként: mikor máskor, mint a magyar költészet napján, április 11-én” – idézi a közlemény Pál Dániel Leventét, a Petőfi Irodalmi Ügynökség irodalomszakmai igazgatóját.

„A közmédia számára az értékmegőrzés és a kultúra ápolása nemcsak klasszikus közszolgálati feladat, de egyben küldetés is. A közmédia számos csatornáján foglalkozunk a magyar költészet napjával. A Vers mindenkinek valóban mindenkinek szól, örömünkre szolgál, hogy nagysikerű sorozatunk darabjai ilyen módon is eljuthatnak a nagyközönséghez” – idézi az összegzés Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját.

Korábban írtuk

Az elhangzó verseket neves színészek, például Sztankay István, Koncz Gábor, Darvas Iván, valamint Ruttkai Éva szavalják. A Csimborasszó zenésverseket többek között Bognár Szilvia, Czutor Zoltán, Dorogi Péter, Magyar Bori, valamint Szalóki Ági előadásában hallhatók – áll az összegzésben.