Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

„Ezt a díjat együtt nyertük mindazokkal, akik nem csak ápolják, hanem meg is élik hagyományaikat, legyenek azok vallási, történelmi vagy kulturális tradíciók” – fogalmazott Borbás Marcsi az MTI-nek, hozzátéve: a film jól példázza, hogy nem minden műsor unalmas, amely a hagyományok megőrzését mutatja be, a Gasztroangyal különkiadásának közönségsikere annak is köszönhető, hogy a 65 perces vallási témájú film tele van humorral, érzelemmel, különlegességekkel.

Borbás Marcsi felidézte, hogy már évek óta szerettek volna dokumentumfilmet készíteni a húsvéti ünnepkörről Erdélyben. A tavaly rögzített műsor óriási előkészítést igényelt, minden élő volt, pontosan tudni kellett mikor, hol, mi történik.  A forgatáson folyamatosan négy kamerával, két szerkesztővel dolgoztak – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a film központi helyszíne Csíkmadaras, ahol évszázadok óta hűen őrzik és élik meg őseik hagyományait. Így a faluban évről-évre összegyűlnek például a rózsafüzér-társulatok tagjai, hogy az asszonyok közösen készítsék el a böjtös töltött káposztát. Az epizód egy ott élő család segítségével meséli el a húsvéti szokások rendjét nagycsütörtöktől kezdve egészen az ünnep csúcspontjáig.

A Szögi Lackó által rendezett film bemutatja a húsvéti ételáldást és -szentelést is Csíkszeredában, ahol az ünnep reggelén a város főterén asszonyok, gyerekek és férfiak ezrei várják sorokba rendeződve, hogy nagy gonddal elkészített ételeiket a püspök megáldja – mondta a műsorvezető.