A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: „A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” nevű pályázat keretösszege 14 milliárd forint, egy szervezet 18 és 25 millió forint közötti összeget nyerhet el, így akár 700 szervezetet is tudnak támogatni.

Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, az elnyert támogatást eszközbeszerzésre, kapacitásfejlesztésre, új munkatársak bérezésére, valamint projektek, programok megvalósítására költhetik a nyertesek.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a pályázat kiemelt célja az önkéntes tevékenység további népszerűsítése, a generációk közötti együttműködés erősítése és az ifjúsági közösségek támogatása.

MTI

Fotó: MTI