Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

A jáki templom kettős tornyának homokszínű terméskövei a tavaszi kék ég adta háttérben időtlen látványt nyújtanak: nyolcszáz évvel ezelőtt hasonló kép fogadhatta az idelátogató híveket és persze az itt szolgáló szerzeteseket. A jáki templom a XIII. század elején épült a Ják család nemzetségi bencés monostoraként, valószínűleg ekkortájt kapta a Szent György titulust. Nem messze tőle, szintén a templomdombra épített Szent Jakab-kápolna volt a település plébániatemploma, hiszen a szerzetesek imahelyét a köznép nem használhatta. A XVI. század közepe után a monostor elnéptelenedett, a Szent György-templom pedig lassacskán a falu plébániatemplomává vált, bár címzetes apátság volta ma is utal eredetére. A török korban bizonyos mértékű védelmi szerepe lehetett, talán megfigyelőpontként használták, ezt igazolja a templom kerítőfala előtt 2019-ben feltárt széles árok és a kolostor déli szárnya helyére épült védőtorony. A jáki templomdombon jelenleg is zajlik régészeti feltárás, majd pedig folytatódik az épületegyüttes helyreállítása és restaurálása.

Mennyek kapuja

A templom román kori építészetünk egyik legszebb példája. Bélletes kapuján a hol csavarodó, hol geometrikus, hol növényi motívumokkal megfaragott oszlopok talpazata előtt büszke oroszlánok állnak, a kapu felett Krisztus két oldalán apostolok sorakoznak, alattuk a timpanonban szintén Jézus Krisztus ül az angyalok között áldásra emelt kézzel: el lehet képzelni azon kiváltságos vendégek ámulatát, akik beléphettek a mennyei dicsőséget hirdető bejáraton.

Sarkadi Márton építésszel, a jáki templom megújításáért felelős projekt vezetőjével a templomdombon találkozunk, és az épület korábbi évszázadainak története mellett a jelenlegi munkálatokról is beszélgetünk.

– A legutóbbi itteni rekonstrukció a XIX–XX. század fordulóján Schulek Frigyes vezetésével folyt: igyekeztek megtisztítani a templomot a későbbi korok kiegészítéseitől, és visszaállítani a román kori állapotokat. Saját korukban ez a szemlélet, ami a XIX. század végén már számos esetben vallott kudarcot, túlhaladott volt, ezért számos kritika érte a munkájukat – meséli Sarkadi Márton. Az épület tornyait, déli részét szinte teljesen újjáépítették. A déli oldalkapu bejáratán a díszítmények egy része, a főkapu bélleteinek és a pillérek lábazatánál kifaragott kőoroszlánok is épp e száz évvel ezelőtti helyreállítás nyomait őrzik.

Korábban írtuk


– Az 1930-as években a XIII. század közepéről származó falképek megmentése volt hazánk egyik első, modern értelemben vett restaurálási munkája, amit Mauro Pellicioli végzett. Az épület újabb restaurálásának szükségessége a nyolcvanas évek végén merült fel, leginkább a főkapu apostolgalériájának állapota miatt. A rendszerváltás során számos akadály hátráltatta a munkát, a támogatások is csak lassan csordogáltak, így a nívós régészeti és művészettörténeti munka ellenére alapvető stratégiai problémákat, mint például a talajnedvesség okozta károk, nem volt lehetőség orvosolni – magyarázza Sarkadi Márton. A templomdombon a X.-től a XVIII. századig temetkeztek, ennek műszaki következményei is vannak: a talajnedvesség szerves eredetű bomlástermékeket is szállít, ami igencsak kikezdte az épület kőanyagait.

– A fentről lefelé haladó rekonstrukció során 2012-ben helyreállították már a kettős tornyot, megújultak a főhajó gádorfalai és a szentélyek is. A mellékhajók és a sekrestye homlokzatainak, valamint a nyugati kapunak a restaurálása, a templomdomb tájépítészeti környezetrendezése, a nyugati kapu és a teljes templombelső felújítása a következő időszak feladatai közé tartozik.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Mesélő rétegek

A templom főhajójában különös látvány fogad. Az öreg oszlopok, évszázados múltú falak árnyékában régészeti árkok, gödrök sorjáznak, mélyükön, mint egy vénséges vén ember elvásott csontjai, egykori kőfalak maradványai meredeznek: a régészeti feltárás rég elfeledett titkokat hozott napvilágra. Sarkadi Márton szerint egy sor addigi feltételezés mára cáfolatot nyert. Régebben is sejthető volt, hogy a templom építése során változott az épület terve, ennek módját és jellegét azonban most lehetett igazolni.

– A munkálatok hosszú évtizedei alatt átalakult az építkezést irányító műhely összetétele. Korábban úgy gondolták, kezdetben egy lombard stílusú bazilika szolgált mintául, ám ezt az alapfalak cáfolják, egyértelműen bizonyítva, hogy a templom alaprajza lényegében nem módosult az építés során. Annál többet az ornamentika és a tagolás; az építkezésre érkező mesterek előtt korszerűbb formák, építészeti ideák lebegtek, ezért az évtizedek alatt többször is alakították a koncepciót. Az építkezés kezdetén a korábbi négyszögletes, nagyobb faltömbökkel operáló elképzelést felváltotta egy tagoltabb, gazdagabb épület terve: a padló takarásából előkerült maradványok és például a főszentély építészeti megoldásai ezt bizonyítják. A legfontosabb feltevésre, azaz hogy a jáki templom helyén állt korábban egy Árpád-kori kisebb, ugyancsak találtak megdönthetetlen bizonyítékokat.

– A Ják család számára ez a birtok a XIII. század előtt is fontos volt. A templomtól nyugatra álló Szent Jakab-kápolnának is volt elődje, a feltételezések szerint egy XI. század végén épült körkápolna, így gyanítható volt, hogy az apátsági elődjeként áll itt egy felszentelt templom – állítja Sarkadi Márton.

– 2019-ben indult a templombelsőt érintő feltárás: a déli mellékhajóban két szelvényben kerültek elő olyan alapfalak, amelyek biztosan régebbiek a most álló templomnál – veszi át a szót Pap Ildikó Katalin régész, a feltárás vezetője. Elmondja azt is, a déli mellékhajóban egy sor olyan temetkezést találtak, amelyek a mainál szerényebb méretű templomhoz rendeződtek.

– A templomdombon 1992 és 2003 között Valter Ilona és P. Hajmási Erika végeztek feltárásokat, 931 temetkezést dokumentáltak a Szent György-templomtól északra, délre és nyugatra, a legkorábbiak X. századiak. Az egykori temető sírjai közül többet a ma álló Szent György-templom falai vágtak el, ami arra utalt, hogy kellett lennie egy korábbi templomnak is a dombon. Ennek falsarkait meg is találtuk itt, a főhajóban – magyarázza Pap Ildikó Katalin. A korábbi templom feltételezett hajójából hiányoznak a kora Árpád-kori sírok, és csupán a későbbi Szent György-templomban történt temetkezéseket találták meg itt a kutatók. Mindez nemcsak bizonyítja a korábbi templom meglétét, de ki is adja az alaprajzát.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Három kőlap a síron

Entz Géza művészettörténeti kutatásai nyomán már sejtették a szakemberek, hogy az alapító sírját rendhagyó módon nem a főszentély előtt, a főhajóban – az előkelő világi méltóságok temetkezési helyén – kell keresni.

– A déli toronyaljban találtunk egy sírt, aminek a déli oldalát felülrétegzi a déli hajó­fallal egybeépített, kiszélesedő pilléralap. Akkor alakíthatták ki a sírhelyet, mikor a templom alapjait létrehozták – meséli Pap Ildikó Katalin. A déli torony aljában állunk, lábunknál a három nagy kőlappal fedett sír, amelynek mélyén feküdt Ják nembeli Öreg Márton, a templom alapítója, a Ják nemzetség feje. A sírban nyugvó kilétét a déli torony falképeinek tematikája is alátámasztja: a XIII. század derekán készült freskókon a kettős tornyú templom mellett siratóasszonyokat látunk, felettük két angyal lepelben lelket visz az égbe. A szomszédos falfelületen világi méltóságok állnak a család fejének sírja felett, vélhetően a Ják nemzetség tagjai. Öreg Mártonról egyelőre annyit tudni, hogy igen magas ember lehetett – erre utal a sír 185 centiméteres belső mérete –, valamint hogy ízületi betegségek kínozták – erre a láb csontjain lévő elváltozások engednek következtetni. Arra, hogy milyen életmódot folytatott, milyen egyéb betegségei voltak még, hogyan halt meg, remélhetőleg az antropológiai vizsgálatok megadják majd a választ.

– Öreg Márton sírját ráépítették egy női temetkezésre. A hölgy feje mellett, a koporsó üregében leesve két aranykarikát, mellkasán egy lemezgömbös fejű tűt találtunk. Ez utóbbi a XII. századra datálja a leletet, vagyis a templom alapításánál korábbi a sír. Az aranykarikák arra utalnak, hogy a hölgy a Ják nemzetség tagja lehetett, az Árpád-korban ugyanis kifejezetten kevés volt az arany, így az a tény, hogy az elhunyt hozzátartozói lemondtak az aranytárgyról, igen nagy gazdagságra utal, ami csak a Ják nemzetségről feltételezhető – teszi hozzá Pap Ildikó Katalin.

Aranyszállal hímezve

Egy másik régészeti szenzáció az egyik főhajóban feltárt sírból került elő: több mint ötszáz éves, díszes miseruha, vagyis casula, amire érdekes módon nem a szentélyben, hanem a világiak által használt temetkezési területen bukkantak.

– Ásatási körülmények között előkerülő miseruháról nem igazán tud a szakma, így ez a lelet igazán unikális – mondja Papp Ildikó. Akkurátusan leemeli a miseruhát védő anyagréteget, és feltárul az igen szakadozott, elrongyolódott öltözet, aminek még így, megviselt állapotában is jól kivehetőek gazdag hímzései, szabása, sőt díszítményei is. Az öltözet hátára keresztet hímeztek, az egymás alá varrt figurális ábrázolások püspökszenteket mutatnak, az egyik díszítménysor alján még Szent Péter kulcsa is jól kivehető. Az egykor vörös, gránátalmamintás anyag még most is csillog az aranyszálas hímzéstől: a dús aranyszövésnek volt köszönhető, hogy a sír mélyén konzerválódott, olyannyira, hogy még a selyembélése is megmaradt.

– A casulát Semsey Réka művészettörténész vizsgálta meg, szerinte a XV. században készíthették, ami nem feltétlenül azonos a sírba kerülés idejével. A sírt kora újkori temetkezésekkor bolygatták, ekkor vélhetően lehúzták a halottról az öltözetet, ám mikor látták, hogy egyházi személy volt, az anyagot összegöngyölve visszatemették. Ezért fordulhatott elő, hogy a sír egyik sarkában találtuk meg a miseruhát. Kiemelésekor összetekert textilcsomónak tűnt, ám ahogy kiterítettük, láthatóvá vált a formája, az anyag pazar díszítettsége – meséli a régész, hozzátéve, hogy valószínűleg az egyik jáki apát lehetett az öltözetet viselő személy. Ám kérdés, miért temették el ilyen díszes ruhában, hiszen ez egyáltalán nem volt a középkorban szokás, és főképp, miért nem a szentélybe temették, amihez egyházi méltóságként joga lett volna?

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Harcos, mint Szent György

Később felkapaszkodunk a templombelső felújításához ácsolt, a szentélyben álló, négy emelet magas faállványzatra: a különböző szinteken közelről láthatók a középkori falfestések, van, amit sablonnal, van, amit szabad kézzel készítettek. Egy különleges betűkből álló szövegrészlet is kivehető az öreg kőfalra festve, amelynek jelentését eddig még nem fejtették meg a szakemberek. És persze közelről láthatjuk a főszentély keleti falát borító falképet, a templom egyik legrégebbi freskóját, a XIII. szá­zad derekáról származó Sárkányölő Szent György-ábrázolást: a középkori templomépítők az épület keleti oldalát, azaz a szentélyt építették meg legelőször, az oltárképet pedig mihamarabb megfestették. Kérdés, miért éppen a katonaszent tiszteletére emelték a templomot, aki inkább illik egy harcos nemesi családhoz, mint a bencés barátok szelíd közösségéhez.

– Szent György tisztelete a kora középkorban keleten igen erős volt, onnan terjedt el nyugat felé. A templom építésének ideje egybeesett a keresztes hadjáratokkal; nagy a valószínűsége, hogy Márton elkísérhette II. Andrást a Szentföldre, talán éppen itt ismerhette meg a harcos szent tiszteletét, ami igencsak illett az erős akaratú családfőhöz. Templomépítési terveiben is megnyilvánult családi reprezentációs szándéka, mindenáron meg akarta mutatni, hogy a famíliája milyen gazdag, tekintélyes és nagy hatalmú – mondja Sarkadi Márton. Éppen ezt húzza alá a jáki templom két tornya között húzódó karzatának különleges kialakítása, a díszes ülőfülkesor is. A karzat gazdagon díszített festése és az arra nyíló kapu pazar faragványai mutatják, ezt a helyiséget kivonták a szerzetesek használatából, és kimondottan a család részére tartották fenn, ami nem volt éppen szokványos egy középkori apátsági templomban.