Csúcsok egy helyen
TimeOut Market – Budapest, Blaha Lujza tér
Lisszabonban bő tíz évvel ezelőtt nyitott meg az első TimeOut Market azzal a céllal, hogy az odalátogató turisták egy fedél alatt minél több helyi csúcsétterem produkcióival ismerkedhessenek meg. Az ötlet bevált, így fél évtized múltán – azonos név alatt – egymás után nyíltak a hasonló egységek Miami Beachen, New Yorkban, Bostonban, Montrealban, Chicagóban, majd néhány évvel később Dubajban, Fokvárosban, Portóban és Barcelonában, idén pedig egy újabb New York-i helyszínen, Oszakában és Budapesten. A gyönyörűen felújított Corvin Palota emeletén berendezkedett komplexumban összesen tizenegy kiemelkedő étterem testvéregységei kínálnak séfjeik által megálmodott izgalmas kompozíciókat. A Platán Gourmet-nak két Michelin-csillagot szerző Pesti István Canteen néven jegyzi itt az újabb helyet, az Essencia színeiben csillagát évek óta tartó Tiago Sabarigo fogásait a Lírában, míg a szintén egycsillagos Rumour séfje, Rácz Jenő által alkotottakat a M’eatben kóstolhatjuk. A TimeOut Marketbe érdemes visszajárni. A szeptember végén megnyílt komplexumban eddig kétszer fordultam meg, kóstoltam az „Anyukám mondta” pizzáját, a Pingrumba égetett zellerét, a M’eat-től pedig a kultikus kacsamájfogást, amelyekről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Komoly, de teljesíthető kihívás szép lassan végigkóstolni a teljes választékot a Big Fish halas fogásaitól a kortárs magyar konyhát képviselő Szaletly szortimentjén át a Tuning burgerig.
