– Egy alkalommal azt nyilatkozta, ha egy másik várost kellene választania, ahol élhetne, Budapest lenne az. Sokadik alkalommal jár már nálunk, a magyar zenészekkel való közös munka mellett mi vonzza a magyarokhoz?

– Budapestnek van egyfajta varázsa, minden alkalommal otthon érzem magam, amikor ide visszatérek. Egyébként Magyarországhoz fűződő viszonyomat az is befolyásolta, hogy egy hozzátartozóm itt alapított családot. Kilencéves voltam, mikor először Magyarországra látogattam, később pedig koncerteztem az ország számos városában, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a magyar kultúrát jobban megismerjem. Budapest páratlan szépségű város, szeretem a belőle áradó energiát, és azt, hogy tele van élettel! Elbűvöl a magyarok zene iránti érzékenysége is, szinte szívják magukba a zenét, különösen a fadót: lenyűgöző, hogy az emberek itt mennyire érzékenyek.

– A fado érzelemgazdag zenei műfaj: eszerint a magyarok amúgy szenvedélyes lelki alkatához különösen passzol ez a fajta muzsika?

– Igen, én úgy vettem észre, hogy a magyar népben és a magyar kultúrában is megvan az erős melankolikus érzésvilág és a nosztalgiára való hajlam, ami a portugáloknál, a magyarok is szenvedélyesek. Azt hiszem, ez a nyitja, hogy ennyire értékelik ezt a műfajt. Amikor a portugál gitár dallamait hallgatják, és szembesülnek az élet összes érzelmét kifejezésre juttató hang erőteljességével, újraélik magukban életük egyes történéseit. A legnagyobb élmény számomra a közönség érzelmi megnyilvánulását figyelni a koncerteken: látni, ahogy az emberek mosolyognak, énekelnek, vagy elmorzsolnak egy könnycseppet.

– Dolgozott magyar zenészekkel, Presser Gáborral, Zoránnal is, sőt, Presser még fadót is írt önnek. Eszerint egy egészen más zenei közegben élő művész is tud hiteles fadót írni?

– Hogyne, hiszen a lélek és az érzelmek egyetemesek. A forma pedig, ahogyan egy fadoénekes megjeleníti és életre kelti e zenéket, azt bizonyítja, hogy egy külföldi is képes fadót írni. Ez a muzsika szerte a világon szenvedélyt kelt, érzelmeket mozgat meg. Hozzáteszem, óriási öröm volt számomra, hogy egy ilyen ajándékot kaptam Presser Gábortól, az egyik legnagyobb magyar zenésztől, zeneszerzőtől.

– Ön szerint mitől hiteles a fado: erre születni kell, vagy tanulható?

– Egy igazi fadoénekes születik erre, de a tehetség persze később is megmutatkozhat. Személyfüggő, ki mikor kezd el foglalkozni ezzel a műfajjal. A szükséges tapasztalatok, ismeretek a gyakorlatban sajátíthatóak el, például a fadoesteken, a fadoénekesekkel és -zenészekkel való együttlétek során. Nincs erre szolgáló iskola. Persze nem egyszerű, ha egy másik zenei műfaj képviselője szeretne fadót énekelni. Ez olyan, mintha én most hirtelen a jazzben, vagy más zenei stílusban szeretnék elmélyedni. Én arra születtem, hogy fadót énekeljek, ez a legtökéletesebb kifejezési formám. Azt gondolom, a fadoénekes hitelessége éppen abban rejlik, hogy mennyire képes hatni, érzelmeket ébreszteni azokban, akik hallgatják őt.

– A fado szövegei portugál versek: kik a szerzői? Ez tekinthető egyfajta népművészetnek?

– A fadoénekesek különféle költők műveit adják elő: vannak köztük művelt, klasszikus szerzők, de népi költők is, néha ráadásul alacsony iskolázottsággal, de hatalmas népi bölcsességgel, tudással a tarsolyukban. A portugál költészet egyébként is rendkívül gazdag. A fado kapuja ugyanakkor minden portugál költő előtt nyitva áll, mivel olyan műfaj, mely különös fontosságot tulajdonít a szavaknak, és a dalok közvetítette üzenet érzelmi töltetének. A legnagyobb, XVI. századi portugál költő, Camoes verseitől a kizárólag fadókat író Linhares Barbosa műveiig számos szöveg közül válogathatunk.

– A fado királynőjének Amália Rodriguest tartják: mennyire meghatározó az ő munkássága az új generáció művészei számára?

– Amália munkássága mindenképpen meghatározó volt abban, hogy a fado világszerte elterjedtté, ismertté vált. Ez több mint fél évszázad munkájának köszönhető, ami egy folyton megújuló és tündöklő, alkotó időszak volt. Az ezredfordulótól jelentkező új generáció előtt így számos lehetőség nyílt. Az olyan fadoénekesekre, mint például én, Ana Moura, Mariza, Cristina Branco, Mísia vagy Kátia Guerreiro, Amália nagy hatással volt. Amellett, hogy a dalai révén megtanultunk énekelni, elsajátítottuk azt is, hogy merjünk kockáztatni: más fadókat, más zeneműveket is próbáljunk előadni, néha más nyelvezetet csempésszünk a fadóba.

– Eszerint próbálkoznak a műfaj megújításával?

– Az utóbbi évek során érezhető az a törekvés – amelynek én is részese vagyok –, hogy más hangszereket is bevonjunk, illetve más műfajok, mint a komolyzene, a jazz, a tango vagy a flamenco stílusjegyeit is felvillantsuk a fadóban, mivel ez egy rendkívül egyszerű, és érthető, egyszerűsége folytán gazdag zene. E törekvések mindig hasznos tapasztalatokkal szolgálnak, gazdagítják a fado történetét: e kísérletekre tehát szükség van. Nem akarjuk eltorzítani vagy átalakítani a fadót: kizárólag gazdagítani szeretnénk, új színekkel, új árnyalatokkal. Az én esetemben, amikor zenekar vagy zongora és szaxofon kíséretével léptem fel, az innováció abban állt, hogy új hangszereket vontunk be. Egyébként úgy látom, a fado lassan fog fejlődni: a témák és a szövegek kiválasztásával, a hangszeren játszó és egyben énekelő zenészek bevonásával a társadalom fejlődését fogja kísérni.

– Mennyire tekinthető a fado intim zenei műfajnak? Nem tördeli szét a zene teremtette intimitást például egy tágas hangversenyterem?

– A műfaj alkalmas arra, hogy nagy terekben is magával ragadja a hallgatóságot, legyen szó akár hangversenytermekről, akár nagy nyári fesztiválok színpadairól. Igaz, hogy lényegét tekintve intim műfaj, így mikor egy fadoházban a gyertyák fényénél ezt a muzsikát hallgatják, természetszerűen mágikus hangulat teremtődik. Persze a hangulat azon is múlik, hogy milyen játékos összhang alakul ki a zenészek, a fadoénekes és a közönség között. De ez olyan helyen is megtörténhet, ahol több ezer ember van jelen.

– A fadónak két stílusváltozata él, a coimbrai és a lisszaboni: mi a kettő között a különbség?

– A lisszaboni fado és a coimbrai közötti különbség a dalok formájában, valamint a portugál gitár kezelésében keresendő. A coimbrai fadók inkább balladák, amelyeket többségében férfiak énekelnek – a híres coimbrai diákok fekete köpenyben –, a coimbrai gitártechnika pedig egy kicsit eltér attól, ahogy a lisszaboni gitáron játszanak. A coimbrai énekesek líraibb hangvételben szólaltatják meg a dalokat. Talán azért, mert szerenádokat adtak az egyetemen és a hang hajlításának óriási jelentősége volt. A lisszaboni fado e tekintetben visszafogottabb, befelé fordulóbb, kicsit mélyebb intimitásra törekszik, és nagyobb változatosság jellemzi a témák és a zene ritmusa tekintetében. Nekem ez utóbbi a szenvedélyem.

Szentei Anna


JOANA AMENDOEIRA

1982-ben született a portugáliai Santarém városában. Alig 13 évesen lett a női előadó kategória első helyezettje a portói Grande Noite do Fado tehetségkutató-versenyen.

Komoly nemzetközi karriert futott be, rendszeresen fellép Európa legjelentősebb koncerttermeiben, emellett koncertezett Amerikában, Japánban, Dél-Amerikában. Első külföldi fellépését 16 évesen, Kecskeméten adta.

Joana Amendoeira énekstílusa alapvetően a klasszikus zenéhez közelít, kivételes szépségű hangja által a fado sajátos ragyogással cseng. 2004-ben az év felfedezettjeként elnyerte a portugál sajtó fiatal tehetségeknek járó díját. A Mar Ensemble együttessel készített CD-je elnyerte az Amália Rodrigues Alapítvány „2008 Legjobb Fadolemeze” díját.

Szeptember 13-án 19 órától a Hagyományok Házában láthatja őt a közönség hagyományosabb hangzásvilágú koncerten, a fadóhoz illő természetes, tiszta kísérettel: Pedro Amendoeira (portugál gitár), Rogério Ferreira (gitár) és Francisco Gaspar (nagybőgő) közreműködésével.