A rendezvény jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák Debrecen friss, innovatív, ugyanakkor a hagyományokból táplálkozó zenei kultúráját – mondta Puskás István (Fidesz-KDNP), a város kulturális alpolgármestere.

Hirdetés

A május 17-től június 11-ig tartó programban három, erre az alkalomra készülő zene-, illetve kórusmű ősbemutatója is lesz – jelezte az alpolgármester, hozzátéve, hogy több debreceni középiskolai osztály is ellátogat majd ebben az időszakban a Magyar Zene Házába.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója felidézte, hogy a január 22-én megnyílt intézménynek eddig már több mint ötvenezer látogatója volt.

Az általa a Liget ékkövének nevezett intézmény rendhagyó zenei élményekkel vár minden korosztályt, de részt vesznek a zeneoktatásban is – mondta, hozzátéve, hogy a Magyar Zene Háza egész Magyarországé, és fontos feladata, hogy megmutassa a gazdag magyar kultúrát.

Terveik szerint minden évben két alkalommal, tavasszal és ősszel bemutathatja majd egy-egy hazai város a zenei kultúráját, ebben a sorban találkozhatnak első alkalommal a debreceni produkciókkal az érdeklődők.

Már készül az a három mű, amelynek egy debreceni előadás után a Magyar Zene Házában lesz az ősbemutatója. Az egyik estén a dzsessz világába kalauzolják el az érdeklődőket, a másik Ajtók címmel zenés irodalmi kórusmű lesz, a harmadik bemutató pedig Mihály címmel Csokonai Vitéz Mihály figuráját kelti életre – közölte Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója.

A Kodály filharmonikus zenekar Mozart: D-dúr (koronázási) zongoraversenyét adja elő, a debreceni Kodály Kórus és a Nagyváradi Állami Filharmónia Énekkara pedig együtt mutatja be Orbán György: Missa Prima című kórusművét. A klasszikus programok sorát a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának koncertje zárja – mondta el Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen zenei főigazgatója.

Korábban írtuk