Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Krakenimages.com
Hirdetés

A múzeum tavaly keveredett rasszizmus gyanújába, miután kiderült, hogy egy intézménybe látogató fekete középiskolás csoportot inzultus ért a múzeum egyes látogatói és egy munkatársa részéről is. Az osztálykiránduláson járó gyerekeket állítólag arra figyelmeztették: „se ételt, se italt, se dinnyét” nem fogyaszthatnak az épületben. Az elhangzottak súlyos sértésként értelmezhetők, ugyanis a felszabadított rabszolgák közül sokan foglalkoztak görögdinnye-termesztéssel, és a dinnye emlegetése már az 1900-as évektől a feketékkel kapcsolatos rasszista sztereotípiák közé tartozott.

A múzeum igazgatója Michael Teitelbaum már nyilvánosan bocsánatot kért a történtekért, kitiltott két látogatót és belső vizsgálatot indított. Létrehoztak egy új pozíciót is, a befogadásért felelős igazgatóét, hogy az tegye sokszínűbbé a múzeum szervezetét.

Az intézmény az állammal megállapodva a sokszínűség támogatását célzó alapot hozott létre, és bejelentette, hogy az előítéletek felszámolására érzékenyítő programot indítanak az alkalmazottak számára.

Korábban írtuk