A második kulturális magánalapítványként megalakult Erdély Művészetéért Alapítvány az erdélyi magyar kortárs képzőművészet értékeinek megmentését és magyarországi bemutatását tűzte ki célul maga elé. Első kiállításukat egy Kodály köröndi félhomályos helyiségben, 1988-ban nyitották meg, ahol Páll Lajos korondi festőművész munkásságát ismerhette meg a közönség. Az alapítvány életében az egyik nagy áttörést a 90-es évek eleje jelentette, amikor a belvárosi Vármegye utca egyik házában a légópince átalakításával megnyithatta kapuit a Vármegye Galéria, amely az erdélyi művészek máig egyetlen tematikus kiállítóhelye Magyarországon.

– Az elmúlt húsz év egyik legnehezebb feladata éppen az első, Zsögödi Nagy Imre kiállítása volt – emlékszik vissza Kulcsár Edit, a galéria igazgatója. – Legfontosabb alkotásait ugyanis a Marosvásárhelyi Művészeti Múzeumnak ajándékozta, amelyeket Ceausescu idején a pincében tároltak. Ennek ellenére nemzeti kincsként tartották őket számon, így nem léphették át Románia határait. Mi különböző fondorlatokkal a fő műveket mégis megszereztük. Igaz, a marosvásárhelyi múzeum egyik munkatársa el sem mozdult mellőlük a tárlat végig.

Az azóta eltelt húsz esztendőben több száz művésznek rendeztek már egyéni és csoportos kiállítást, így mások mellett olyan huszadik századi erdélyi alkotókat ismerhettünk meg a segítségükkel, mint Incze János, Macskássy József, Sükösd Ferenc vagy Szervátiusz Jenő. A galéria mellett pedig a millennium óta működik a Vármegye Szalon is, ahol kulturális rendezvényeket, író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat és kisebb kamarakiállításokat tartanak rendszeresen.

– Ugyan eltelt két évtized, de most is úgy érzem, egyedül vagyunk – mondja Kulcsár Edit. – Örültünk neki, mikor meghallottuk, hogy a Művészetek Palotájában helyet kap majd egy határon túli kortárs gyűjtemény, ahol a hagyatékokat is feldolgozzák. Ebből persze végül nem lett semmi. Ráadásul a pénzbeli forrásaink is lassan-lassan kiapadnak. Az Illyés Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala megszüntetésével a lehetőségeink beszűkültek, az NKA Képzőművészeti Kollégium pályázati kiírásából pedig törölték a határon túli művészeket. Tavaly csak a Szülőföld Alaptól kaptunk félmillió forintot, miközben a téli gázszámlánk több mint százezer forint egy hónapban. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miközben Hiller István kulturális miniszternek a mi támogatásunkra nincs pénze, addig több millió forintos megállapodást írt alá egy magángyűjtemény támogatására. Mindezekkel együtt az elmúlt húsz év legnagyobb pozitívuma számomra, hogy életben vagyunk, s van otthona az erdélyi képzőművészetnek Budapesten.

Pénz helyett tervekből annál több van. Erdélyi csillagok – 20 éves az Erdély Művészetéért Alapítvány címmel csoportos kiállítássorozat nyílik május 20-án, majd a Budapesti Őszi Fesztivál keretében fiatal erdélyi alkotók mutatkoznak be, a Szervátiusz Jenő-díj átadásához kapcsolódva Somogyi Győző Magyar Hőseit láthatják az érdeklődők, decemberben pedig a Kárpát-medence kerámiaművészetéből nyílik válogatás a hagyományőrző korondi tárgyaktól a legújabb művészeti törekvésekig.

Barta Boglárka


A húszéves jubileumot az első kiállító, Páll Lajos tárlatával ünnepli az alapítvány, amely május 16-ig látható. A festőművész régi fazekasdinasztia leszármazottjaként 1938-ban született Korondon, ahol a mai napig dolgozik. Az ’56-os emlékérem, a Pro Cultura Hungarica, az Érdemes művész és az ’56-os aranykereszt elismerései mellett költőként Aranka György irodalmi díjat vehetett át, 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Sötét tónusú képein többnyire szülőföldjének helyszíneire, a havasokra ismerhetünk, de alig akad olyan alkotás, amelyen ne tűnne fel egy-egy kert, háztető vagy utcarészlet. Ember azonban alig-alig. Ha mégis, akkor az csakis egy tiszta parasztarc lehet.