A fehér enteriőr mint menedék
Hirdetés

A rendszerváltás utáni időszak hazai lakberendezési revelációja minden bizonnyal a Magyarországon a 90-es évek elején megnyitott svéd áruház itthon mindenképp új dizájnszemléletének volt köszönhető. Azóta se szeri, se száma a kisebb-nagyobb lakberendezési boltoknak, valamint az általuk kínált, az otthonokba egy az egyben átültethető, kész enteriőröknek. Mégis, az eltelt pár évben némi változás érezhető: egyre többekben merül fel az igény arra, hogy a lakásuk ne csak praktikus és otthonos legyen, hanem életszemléletük, stílusuk tükrévé is váljon.

Vintázs vagy minimál

Ehhez gyakran lakberendező segítségét is igénybe veszik, annak ellenére, hogy még mindig sokan összekeverik az ő munkáját a belsőépítészével vagy a lakásfelújítást vezető kivitelezőével.

– Mikor elkészül az épület váza, a térkialakítás a belsőépítész feladata, aki komplex statikai és gépészeti feladatokat is megold. A látványért és a stílusért viszont már a lakberendező felel, aki a magasabb művészi szinten megjelenített belső terek összességét álmodja meg. E két terület mindenképpen összefügg – szögezi le Nemes Mónika belsőépítész-lakberendező. Úgy látja, kissé felhígulóban van a szakma, a néhány hónapos gyorstalpaló tanfolyamok nyilván nem adják meg az érdeklődőknek azt az elméleti hátteret, amit a többéves egyetemi képzés nyújt. Hiszen csak a grafikai tervezőprogram használatának elsajátítása egy évig tart, és a művészettörténettől az anyagtanon át a bútortervezésig számos kurzust hallgatnak a szakirányú képzésben tanuló egyetemisták.

Korábban írtuk

Persze ahol kereslet van, ott a kínálat is akad, ráadásul a közelmúltban tapasztalható gazdasági növekedés miatt a hazai dizájnipar jelentősége is folyamatosan nőtt – legalábbis a koronavírus-járvány kezdetéig. Bár a pandémia hatása kétségtelenül érezhető, a szakember szerint mégis egyértelműen pozitív a tendencia: egyre többen kérnek fel lakberendezőt otthonuk átalakításához. Az okok persze igencsak változatosak lehetnek. Van, aki a lakását szeretné el- vagy kiadás előtt látványos átalakításokkal felturbózni, és akad, aki egy jellegzetes stílusba szeret bele, ennek konkrét megvalósításához kéri a szakember segítségét.

– A megrendelőim főként a lakberendezés, szépség és design iránt nyitottabb emberek. Tudják, hogy ez is egy szakma, amit hosszú évekig tanulni kell. A közös bennük, hogy elismerik: fontos, milyen környezet veszi körül őket a mindennapokban, hiszen a rosszul berendezett lakás igen frusztrálóvá válhat. És belátják, hiába tetszik nekik egy adott stílus, szín vagy anyag, előfordulhat, hogy ezek együttes alkalmazása kioltja egymást a lakótérben – magyarázza Nemes Mónika. Praxisa alatt például előfordult már, hogy egy házaspár minimál stílusban akarta átrendezni az otthonát, majd egy párizsi hétvége után mégis inkább a bohókás-romantikus vintázs mellett döntöttek. Az egymással szöges ellentétben álló stílusokat a lakberendező gyakorlott szeme és képzelőereje szelídítette az elfogadható kompromisszumig. Persze olyan is van, hogy a lakberendezőnek tőle teljesen idegen irányzatban kell valamit megálmodnia, ám erre is van megoldás. Ilyenkor meg kell próbálni a kuncsaft fejével gondolkodni, az ő ízlésével látni, és ha kell, finomítani az elképzeléseken, és meg­győzni a megrendelőt, ha vállalhatatlan, ízléstelen túlzásokba esne.

Fókuszban a klasszikusok

Mint minden alkalmazott művészeti ágban, a lakberendezésben is léteznek évente változó, aktuális divatok. A minden év tavaszán megrendezett milánói vásárra, a Salone del Mobilére szerte Európából érkeznek dizájnerek, lakberendezők és enteriőrtervezők, hogy a legújabb színekről, anyagokról, formákról értesüljenek. Idén a világ legnagyobb ilyen jellegű eseménye sajnálatos módon elmaradt, ám az irányzatok alakulását a szakmai fórumokon nyomon követhetik a tervezők.

– Az idei év uralkodó színe a klasszikus kék, amihez persze most is rendeltek kiegészítő színpalettát: ezek a vízkék, a szürkéskék és a lila árnyalatai. Örök divat alapszínként a szürke, a bézs, a fehér mindenféle árnyalatában. Az elmúlt években a lazac, a viola, üdezöld, rózsa­kvarc szerepelt az uralkodó színtrendek között – sorolja Nemes Mónika. Ezek persze inkább csak kiindulópontot jelentenek egy-egy tervezésnél, ahogyan a formák, minták és a szokatlan anyagok párosításai is.

– A közelmúltban nagy divatja volt a szőrmének, sőt a lakkbőr hatású bútoroknak is, de volt, mikor az op-art hatású burkolat egy-egy nagyon karakteres színnel párosítva, például vadító ciklámenszínű bútorral jelent meg a kiállított enteriőrben – teszi hozzá a lakberendező. Minderre inkább inspirációként tekintenek a tervezők. Valahogy úgy, mint a divatiparban, ahol az égbekiáltóan őrült kreációk nem, csak a letisztult, hordható öltözékek kerülnek a boltokba, és azok is csak színeikben, esetleg formavilágukban emlékeztetnek a kifutón előzőleg látott darabokra. Talán nem olyan meglepő, hogy akárcsak a divaté, a lakberendezés, a dizájn legfontosabb központjai is Amerika, Japán, Franciaország és Olaszország.

Lomból lakásdíszt

A dizájnközpontokból érkező impulzusok mellett sok minden befolyásolhatja még szűk környezetünk esztétikáját. A II. világháború utáni időszak lakáshiányának megoldására már az ötvenes évektől gombamód nőttek ki a földből a lakótelepek, ezek fénykora leginkább a 70-es évekre tehető. A paneltechnológiával létesült, sematikus épülettömbökben kialakított két-három szobás, szűk alapterületű lakásokba a szocialista ipar gyártotta modern tucatbútorok illettek. A polgári világ egykori darabjai, a nagyszülőktől örökölt stílbútorok, a kristálycsillár vagy a zongora nemcsak hogy nem fértek be a puritán praktikussággal tervezett enteriőrbe, de úgy kiríttak onnan, mint pártirodából a feszület. A századelőn uralkodó összművészeti stílus, a szecesszió előzményének tekinthető Arts and Crafts mozgalom is szembement az ipari forradalom során elterjedt gépesített sorozatgyártással, az egyedi alkotásokat, a kézművességet helyezte előtérbe. Napjainkban pedig egyre népszerűbb a környezettudatosság és a fenntarthatóság gondolata. Ez idén kiemelkedő jelentőségű lesz, az egyik népszerű festékgyártó cég például „vissza a természethez” elnevezéssel illette a mélykék és olajzöld színvilágú festékeit, egyszerre utalva a természetes környezetre és az idei uralkodó divatszínre. A felsoroltakból is kitetszik, sok esetben jól körülírható okokra is visszavezethető egy-egy művészeti stílus vagy karakteres trend térnyerése, és nem szakítható ki az adott történelmi kor igencsak bonyolult politikai, gazdasági, társadalmi szövetéből.

– A mai kor lakberendezési irányzatai igen sokfélék és szerteágazók, több stílus élhet egymás mellett. Az emberek általában nem vonzódnak a régi idők enteriőrjeihez, hiszen senki sem akar múzeumban élni. Ám újragondolva a letűnt korok stílusainak egyes elemeit, ismét divatossá válhatnak, mint ahogyan történik ez például a régóta kedvelt art decóval: ez évben visszaköszön például a bútorok formavilágában vagy a fekete és az arany hatású kiegészítőkben – magyarázza még Nemes Mónika. Másik friss hívószóként a környezettudatosságot emeli ki: a maradék anyagok, a kidobásra szánt holmi újrahasznosításával készült tárgyak reneszánszát éljük. Elég csak a DIY (Do It Yourself) mozgalomra gondolni, amikor is raklapból, akár az erdőből hazavitt kisebb fadarabokból vagy a padláson talált lomokból némi átalakítás után az otthon fogalmát gazdagító és igen látványos tárgyakat komponálhatunk a lakásunkba.