Egészségbarát éttermek
A helyes táplálkozásban nyújt segítséget az Egészségbarát program, mely az Egészségügyi Minisztériummal együttműködve kidolgozta az egészségbarát védjegyet. Ezt olyan élelmiszerek, szolgáltatások kaphatják meg, amelyek a jogszabálynál előírt szigorúbb kritériumoknak is megfelelnek.
– Az Egészségbarát védjeggyel ellátott termékekben nincsen tartósítószer, nincsenek benne színezőanyagok és színezékek. Ezek biztos, hogy kimaradnak belőle, amelyek az egészség érdekében hatnak. Iparkodunk olyan termékeket választani és olyan kritériumrendszert létrehozni, amelynek ez a legelső alapelve – mondja Péterfia Éva projektvezető.
Jelenleg több, mint 10 Egészségbarát minősítésű termék létezik és már számos étterem segíti mindazokat, akik óvni kívánják az egészségüket.
– Biztosak lehetünk benne, hogy az az egészségügyi háttér, melyben az Egészségügyi Minisztérium továbbra is közreműködik az egyes kategóriák védjegy háttérfeltételeinek összeállításában, például az éttermek vonatkozásában, hogy ne legyen dohányzóhely, hogy a folyadékpótlás biztosítva legyen, ha lehet csökkenteni a bevitt só mennyiségét. Tehát ezeknek a szakmai szempontrendszereknek az összeállításában vesz részt az Egészségügyi Minisztérium – teszi hozzá Ábrahám Attila miniszteri megbízott.
A fővárosban már több olyan étterem is található, melyek megkapták az „Egészségbarát étterem” védjegyet. Legutóbb a Karcsi étterem vállalta, hogy eleget tesz a követelmények. Január 1-től az étterem valamennyi helyiségében tilos lesz a dohányzás, nem lesz só az asztalon és az ételek kalóriatartalmát feltüntetik az étlapon.
– Biztos, hogy lesz olyan vendég, aki háborogni fog és tiltakozni fog az ellen, hogy miért tiltják ki innen a dohányzást. Többségében biztos lesz olyan, aki ezt respektálja és ezt elfogadja, de sajnos el kell fogadnunk azt is, hogy lesz olyan vendég, aki el fog menni és nem fog jönni ezután – véli Kiss Károly étteremtulajdonos.
Az Egészségbarát minősítések odaítélése mellett a program legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az aprónak tűnő, de a szív-érrendszeri rizikó csökkentésében nagyon is sokat jelentő Egészségbarát döntések meghozatalára. A programhoz már több ismert közéleti szereplő is csatlakozott.
– Azért csatlakoztam a programhoz, mert nagyon nyitott vagyok ezekre a dolgokra és hosszú évek óta nagyon figyelünk arra a férjemmel, hogy honnan szerezzük be például a főzéshez a hozzávalókat, ez az első lépés szerintem. Ezen kívül, amit nem győzünk hangsúlyozni, hogy nem csak az a fontos, hogy mit eszünk és mennyit eszünk, milyen gyakran, hanem az is, hogy emellett sportoljunk is – mondja Farkasházi Réka színésznő.
A program eredményeként már valamennyi megyeszékhelyen található Egészségbarát étterem. Az éttermek és termékek száma remélhetőleg pedig folyamatosan nő.
(Forrás: www.freepress24.tv)