Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

A sajtótájékoztatóról kiadott közlemény szerint az idei tábor kiemelt témája lesz Európa és Erdély jövője, a magyar nemzeti összetartozás és a 30 évvel ezelőtti rendszerváltás. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a rendezvény korábbi főszervezője, ma politikai programfelelőse elmondta: Tusványoson azért is egy a tábor, mert már harmincadik éve egy olyan közösség jár a rendezvényre, amelynek tagjai egy tábort alkotnak, hasonló értékrendet vallanak.

„Egy a tábor azért is, mert azt az értéket, amit Tusványos megjelenít Erdélyben, egyre többen képviselik. (.) Már nemcsak Erdélyben egy a tábor, hanem az egész Kárpát-medencében. Tusványos idei mottója szépen összecseng a nemzeti összetartozás évével, amit jövő évre hirdetett meg a magyar kormány”- idézte a közlemény Sándor Krisztinát.

Az EMNT ügyvezető elnöke hozzátette: Tusványos az utóbbi években egyre inkább a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett, ahová idén is sok vendég érkezik az egész Kárpát-medencéből, a magyar kormányzat részéről, valamint a szomszédos országokból. A meghívottak közt lesznek szlovák, horvát, szerb és román vendégek is.

A hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, július 27-én tartja meg előadását a rendezvény nagyszínpadán, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével együtt. A két előadás Németh Zsoltnak, a Tusványos alapítójának, országgyűlési képviselőnek és a külügyi bizottság elnökének moderálásával zajlik.

Az idei Tusványoson a történelmi évfordulók is fontos szerepet kapnak. Pódiumbeszélgetéseket tartanak többek közt az első világháború és a trianoni békediktátum századik évfordulója, valamint a rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán. E beszélgetésekre történészeket, elemzőket, valamint a rendszerváltást is meghatározó politikusokat hívtak meg.

Az európai parlamenti választások kapcsán Európa jövője is kiemelt témája lesz a tábornak. Amint a szervezők fogalmaztak: ez „egyre fontosabb nemzeti, politikai és geostratégiai kérdéssé vált”.

Az erdélyi témák között olyan, a közösség számára fontos és eddig megoldatlan ügyekről beszélnek a meghívottak, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzete, a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügye, az úzvölgyi katonatemető ügye, a visszaállamosítás kérdése, a kereskedelmi kétnyelvűség témája. Kiemelt helyen szerepel a programban a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése.

„Tusványost jó értelemben szólva arra is felhasználjuk, hogy ennek az európai polgári kezdeményezésnek lendületet adjunk, ezért a helyszínen is alá lehet írni a kezdeményezést támogató ívet”- mondta Sándor Krisztina.

Popa Ilona, a rendezvény erdélyi főszervezője elmondta, a 27 programhelyszínen 49 partnerszervezet bevonásával zajlanak majd a rendezvények.

A Tusványos nagyszínpadán esténként koncerteket nézhet, hallgathat a közönség. Kedden a Magashegyi Underground, és a Quimby, szerdán Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Magna Cum Laude, csütörtökön Szabó Balázs bandája és a Kiscsillag, pénteken az Anna and the Barbies és a Bagossy Brothers Company, szombaton pedig az Intim Torna Illegál és Ákos lép fel.

A tábor és a koncertek területére a belépés 16 óráig ingyenes, utána a belépő ára 20 lej (1380 forint), egyetemistáknak és 65 év felettieknek 10 lej. A részletes program keddtől a tusvanyos.ro honlapon böngészhető.