Hirdetés

Michael Jacksonnak mindenért keményen meg kellett dolgoznia, semmit nem kapott ajándékba. Már hatévesen csatlakozott zenélő bátyjaihoz, de még 1969-ben is csak tizenegy volt, amikor sikerre vitte az I Want You Back című dalt, amit előadhattak az amerikai Ed Sullivan rangos tv-műsorában is. Énekével és hibátlan mozgásával a fiúcska lenyűgözte a nézőket, a testvéreiből álló Jackson 5 együttes azonnal befutott, miközben az is egyértelmű lett, hogy saját neve alatt többre viszi. Pályáját a Motown (Motor Town, azaz Detroit városa) lemezkiadó vezetője, Berry Gordy egyengette.

Egymás után jelentek meg saját hanganyagai. Az Off The Wall album jelezte egyedi képességeit, őt magát pedig a zenészcsillag Stevie Wonderhöz hasonlították. Az 1982 végén kiadott Thriller minden csúcsot megdöntött, többek között ötszáz hetet (nagyjából tíz évet) töltött a sikerlistákon, százmilliót adtak el belőle, számolatlanul kapta a rangos díjakat.

Van-e titka ennek a döbbenetnek, és ha igen, akkor mi?

A választ az érintett így adta meg: „Nem hiszem, hogy sok örömöm lenne benne, ha mindig ugyanolyan zenét kéne játszanom, azt sem szeretném, ha egyértelmű címkét lehetne ráragasztani.”

Korábban írtuk

Ahhoz, hogy egy produkció az egész világot meghódítsa, a zene, a kép/film (klip) és a színpadi alakítás tökéletes egysége szükséges. Az első kettőhöz külső szakemberek segítsége is elegendő lehet, a harmadikhoz azonban már elengedhetetlen a zenész egyénisége. Jackónál ez adott volt, fellépéseinek minden pillanata tökéletes rögtönzések sorozatából állt. Tökélyre vitte utánozhatatlan, szemmel szinte követhetetlen színpadi mozdulatait, villámgyors perdüléseit, forgásait, és hogy szédületes lábmozgását még jobban láttassa, fekete nadrágja és cipője közül mindahányszor a szemet odavonzó fehér zoknit villantott ki.

A Thriller című album jelentős részének dallamát és szövegét is Michael írta, a parádés hangszerelést Quincy Jones végezte a basszus és a funky pattogó ütemének hangsúlyozásával. Ő javasolta az énekesnek, hogy bolondítsák meg mindezt rockhangulattal, ez lett a Beat It. Amikor Jones felhívta Eddie Van Halen gitárost, a hard rock híresség azt hitte, hogy a bolondját járatják vele. Csak akkor érezte, hogy nem babra megy a játék, amikor Jackson és Quincy beállított hozzá a zeneileg még nyers alappal, hogy tegyen rá egy gitárszólót. Mindez még akkor is olyan hihetetlen volt számára, hogy fizetséget sem kért, csupán kétszer feljátszotta saját elképzelését. Ezek tökéletességére jellemző, hogy utólag belőlük szerkesztették meg az ismert változatot, Eddie pedig legkedvesebb emlékei közé sorolta a rövid együttműködést.

A Beat It a minőségi pop mérföldköve lett, pedig mondanivalója nem gyermekmese. A klip szerint két, valóban létező, vegyesen feketékből és fehérekből álló, egymással viaskodó banda készül a leszámolásra. Ahol az egyik megjelenik, ott a másiknak a cím szerint: Tűnés! Már folyik a bunyó, amikor Michael közbelép és összebékíti a feleket.

A lemez dalösszeállítása nem nélkülöz lírai részleteket sem, ilyen például a Paul McCartney-val közösen írt és felénekelt szerzemény, a The Girl Is Mine. Legfontosabb, hogy nincs rajta tölteléknóta, amelyik megbújna a Billie Jean és a Thriller árnyékában.

Az akkor mindössze huszonnégy éves fiatalember olyan halhatatlan zeneművet tett le az asztalra, amely mindig megállja a helyét, bárhogyan változik is a zenei divat.