A helyi lakosság összefogásával 1989-ben rendezték meg először a Kapolcsi Fesztivált, amikor is az ott élők saját maguk építették a színpadot, és szállásolták el a fesztiválra látogató 3000 embert. A tizenhat központi rendezvényre nem egészen 1,5 millió forintos költségvetés jutott. Néhány év alatt aztán a rendezvény túlnőtt Kapolcson, és a szomszédos települések, így Vigántpetend, Taliándörögd, Öcs, Pula, majd Monostorapáti, néhány évvel ezelőtt pedig Nagyvázsony is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az igazi fordulópont 1996 volt, amikor az előző évhez képest tízszer nagyobb összeget, azaz húszmillió forintot fordítottak a fesztiválra. Ekkor a látogatószám elérte a 36 ezret, majd az évek során a tavalyi 260 ezerig emelkedett.

Mindehhez persze már több programra, s így több pénzre volt szükség. Az előbbiben nem is volt hiány, tavaly például már több mint 1660 vezető program várta a látogatókat, ugyanakkor a 2006-os és 2007-es év csaknem 200 millió forintos pénzügyi hátterének előteremtése egyre nagyobb erőfeszítésébe került a rendezőknek. A komoly művészeti értéket kínáló fesztiválok költségvetése általában igen magas, így a jegyárak is jelentős részét képezik az emellett akár nonprofit jellegű rendezvények költségvetésének is. Ám ez alól sajátos kivételt képez a Művészetek Völgye, ahol a terület lezárhatatlan, tehát csak az egyes programok megtekintéséhez szükséges jegyet váltani. Márpedig a legtöbb látogató a hangulat, a kézművesvásár kedvéért jár oda, nem a magaskultúráért, vagy ha mégis, a programok egy része szabadtéri, amin ellenőrizhetetlen a bliccelés. Egyszóval, hiába a nagy látogatószám, a résztvevők valójában csupán negyede-ötöde vásárolja meg a kétezer forintos napijegyet. Márpedig ez jelentős bevételkiesés, hiszen a legtöbb fesztivál költségvetésének fontos részét képezi a jegyekből származó bevétel – például a teljesen üzleti alapon működő, legfeljebb szponzorokra számító rendezvényeknél, mint a Sziget, hetven százalékot tesz ki. Emellett a Művészetek Völgye esetében nem jöhet szóba az önkormányzati támogatás sem, hiszen az egyre növekvő feladatoknak és az egyre csökkenő támogatásoknak köszönhetően éppen a fesztivál biztosítja a túlélést a neki helyt adó településeknek. A kezdeti években a rendező alapítvány a bevételt elosztotta a falvak között, de egy ideje nullszaldós a fesztivál.

– Az önkormányzat abban tud segíteni, hogy a közterületeket és a középületeket a rendelkezésére bocsátja – mondta Göntér Gyula, Kapolcs polgármestere. – Nem titok, a tavalyi évben 8-10 milliós bevételünk volt a kulturális rendezvényből, amely egyebek mellett az iparűzési adóból és a parkolási díjakból származott. Ez azonban csak arra volt elég, hogy ne legyen mínuszos a költségvetés, illetve arra, hogy a fejlesztésekhez, így például a kultúrotthon felújításához és a csatornázáshoz felvett hitelekhez fel tudjuk mutatni az önerőt.

Az önkormányzatok tehát még csak visszaforgatni sem tudják a fesztiválból származó amúgy is szerény bevételt, még akkor sem, ha az a túlélésüket biztosítaná, hiszen a szoba- és sátorhelykiadásból származó bevétel jelentős segítség az ott élőknek. Tehát a Művészetek Völgye az államra és a szponzorokra számít, ám az előbbi részéről érkező támogatás folyamatosan csökkent, 2004-ben még 110 millió, 2005-ben 90,3 millió, az elmúlt két esztendőben pedig 62 millió forint körül mozgott, így tavaly több programot, főként színházi előadást mondtak le pénzügyi okokra hivatkozva. A szervezőknek a láthatóan szaporodó vészjelek láttán már jóval előbb észbe kellett volna kapniuk, s újragondolniuk a fesztivál struktúráját, hiszen a kormány kultúrpolitikájából adódóan egyébként is hazárdjáték az állami támogatásokra alapozni, és éppen Márta Istvánék utaltak pár éve szinte minden rendezvény előtt a sajtóban arra, hogy a bizonytalan állami hozzájárulás már-már a fesztivál létét fenyegeti. Tulajdonképpen ily módon csikartak ki további támogatásokat az utolsó pillanatokban, így sokan most is marketingfogásnak tartják a 20. rendezvény elhalasztására vonatkozó bejelentést. Ugyanakkor a létbizonytalanság folyamatos hangoztatása idővel aláásta a másik bevételi forrást is, hiszen ez nem épp a leghatásosabb üzenet a szponzorok felé, akik a bukástól félvén immár az állami támogatáshoz kötik az adományokat.

– Az állami résztámogatások mértékének ismerete nélkül szinte lehetetlen a szponzorokkal tárgyalni és érdemi szerződést kötni, lehetetlen a fesztivál nagyságát, költségvetését megtervezni, s képtelenség lekötni a művészeket és a fesztivált kiszolgáló infrastruktúrát – jelentette ki Márta István. – Gondot okoz az is, hogy egyediségünk, besorolhatatlanságunk miatt a hagyományos és bevált marketingstratégiák sorra csődöt mondtak, hiszen igazán se gazdasági, se politikai érdek nem kapcsolható a rendezvényhez.

Miközben az állam kiadásai közé még ma sem tervezte be Magyarország egyik legnagyobb összművészeti fesztiváljának a támogatását, ily módon biztosítva egy stabil összeget, amelyre lehet építeni a szervezés során, a pénzügyi nehézségekhez idén hozzájárultak a 2008-as uniós pályázatok anomáliái is. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA), és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) közös pályázatán a Balaton régió területén lévő rendezvényeket automatikusan elutasítják, emellett a régiós pályázatok közül kettőn már a korábbi években részt vettek, ezért ezeket már nem vehetik igénybe, míg egy másikon csak a maximum húszmillió forintos költségvetésű rendezvények indulhatnak. Egy lehetőség maradt, ám az NKA Kiemelt Kulturális Programok Kollégiuma csak március végén írja ki a nyári rendezvényekre szóló pályázatát, így ez a támogatás is bizonytalan.

– Jelenleg két lehetőség közül választhatunk – vonta le a következtetést Márta István. – Az egyik, hogy abbahagyjuk, s ölbe tett kézzel nézzük, hogy esetlegesen profitorientált szerveződések telepedjenek rá a Völgyre, vagy megpróbálunk minimális áron, de minőséget adni. Áthidaló megoldásként most ez utóbbit választjuk. Vagyis a jubileumi, XX. Művészetek Völgyét jövőre halasztjuk, ám akkor egy hónapig fog tartani, akár lesz pénz, akár nem. Idén pedig a költségtakarékosság jegyében a Bűvészetek Völgyét rendezzük meg, amelyre még így is bűvészet lesz előteremteni a szükséges pénzt.

Eközben sokak szerint a programok egy részének elhagyásával is színvonalas maradhatna a fesztivál, miközben a bizonytalanságot részben kiküszöbölő elővétellel, karszalaggal, törzsklubbal és ezernyi ötlettel, de mindenképpen jobb marketinggel játszva önerős lehetne az egyik legismertebb és legsikeresebb nyári fesztiválunk, amelynek négytagú szervezőcsapata 30-40 millió forint állami támogatásért alázkodik meg évről évre. Jó példa erre a Sziget, amelynek tény, hogy a jövedelmezőbb könnyűzene adja a gerincét, de az egyetlen olyan magyarországi nagyfesztivál, amely tavaly már semmilyen állami támogatást nem vett igénybe, miközben továbbra is a maximális minőséget nyújtja, s emellett minden kulturális műfajt felvonultat.

– Kezdetben változó, minimális összegeket kaptunk támogatásként, majd 1998 és 2002 között stabilizálódott a helyzet – mondja Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője. – Az akkori Ifjúsági és Sportminisztérium a költségvetés tíz százalékát állta, ez egy kiszámítható időszak volt, ám azóta csökkentek a támogatások, mondván, a Sziget nyereséges. Amikor ezzel a támogatási logikával szembesültünk, tavaly úgy döntöttünk, már nem pályázunk arra a százmillió forintra, amely korábban a Sziget költségvetésének négy százalékát adta, hiszen ez egy üzleti alapon működő vállalkozás, korábban sem arra kaptunk anyagi segítséget, hogy megvalósuljon a fesztivál, hanem konkrét, nonprofit programok finanszírozására. Ezeket a komolyzenei, képzőművészeti és civil rendezvényeket végül megtartottuk, de alacsonyabb színvonalon, hiszen kevesebbet tudtunk rákölteni. Nem várható el egy vállalkozástól, hogy nyereségéből az anyagi szempontból veszteséges magaskultúrát finanszírozza, az az állam dolga.

Így tavaly például továbbra is biztosították a civil szervezetek számára a sátrakat, asztalokat és az áramot, de azok munkatársainak már kevesebb ingyenes hetijegyet tudtak nyújtani, ezenkívül a minisztériumok és egyéb állami szervek képviselőinek is kedvezményes hetijegyet kellett venniük. Abban az évben a rendezvény emellett egyik legfontosabb szponzorát is elveszítette, amely a költségvetés nyolc százalékát biztosította, így összesen háromszázmillió forintos hiánnyal indult. A szervezők úgy döntöttek, ez nem mehet a színvonal rovására, s előremenekülve inkább növelték a programok számát a több látogató reményében. A terv szerint nullszaldós lett volna a tavalyi fesztivál.

– A rossz idő miatt sajnos ez nem sikerült, nyolcvanmillió forintos hiánnyal zártunk, így a cégcsoport másik öt rendezvénye finanszírozta a kiesést – összegzi a Sziget Kft. egyik tulajdonosaként Gerendai Károly. – Ezen fesztiválok egy részére szintén nem kapunk állami támogatást, ám a marosvásárhelyi Félsziget költségvetésének 25 százalékát a román állam állja. Magyarország erre három évig nyújtott anyagi segítséget, mondván, ennyi idő alatt el kell dőljön, sikeres-e vagy sem. Románia nem tette ettől függővé, hiszen ez az első ilyen nemzetközi rendezvényük, és úgy gondolják, kifizetődő a reklámértéke az ország szempontjából. Végül is elfogadom a magyar kultúrpolitikát, miszerint ami így is sikeres, azt nem kell támogatni, de hozzáteszem, ez műfajfüggő. A Mediawave, vagy egy komolyzenei fesztivál sosem lesz magától életképes.

A Művészetek Völgye segélykiáltásához csatlakozott a győri Mediawave is, amelynek legnagyobb és legismertebb rendezvénye a „Fényírók fesztiválja – Another Connection”, mely egyrészt egy nemzetközi kísérleti és dokumentumfilm-szemle, másrészt elsősorban jazz-, alternatív- és népzenei koncertek színtere.

– A tizennyolc éves Mediawave is hasonló problémákkal küzd, mint a Művészetek Völgye, hiszen az uniós és a hazai pályázati anomáliák ugyanúgy vonatkoznak ránk is – mondta Durst György igazgató. – Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy Magyarországnak szüksége van-e olyan civil kezdeményezésű fesztiválokra, mint a mieink. Ha a válasz igen, akkor segítséget kérünk olyan módszerek kialakításához, amelyekkel elkerülhető, hogy a 2008-as év ne a fesztiválcsődök ideje legyen. Ezek a fesztiválok ugyanis a kultúra terjesztése mellett pénzt is hoznak az országnak.

Valóban, tavaly a Művészetek Völgyébe fektetett pénz kétszerese, a Szigetnek utoljára adományozott összegnek pedig tizennégyszerese került vissza az állami kasszába adó és egyéb járulékok formájában. Nem beszélve a kulturális értékekről, hiszen a „közönség nevelésére”, a kevésbé népszerű, de értékes műfajok bemutatására a legnagyszerűbb lehetőség egy tömegeket megmozgató fesztivál. Az üzleti szempontú kultúrpolitika eredménye azonban csak a jól megtérülő popularitás rohamos terjedése lehet. Ám ez nem cél kellene legyen: eszköz.