Fotó: MTI/Komka Péter (archív)
Hirdetés

A hagyományokhoz hűen szombat délelőtt is megnyitóval, menyasszony-kikéréssel és a remélők menetének indulásával kezdődő és hajnalig tartó táncos mulatsággal záruló programban egy állakodalmas menet jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legényei végig járják a falu utcáit csörömpölés és zeneszó közepette – közölte Dobó Zsófia, a Novaji Remélők Egyesülete elnöke az MTI-vel.

Bemennek a lányos házakhoz, bekormozzák az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, cserébe tojást és szalonnát kapnak, amelyeket összegyűjtve este megsütnek és elfogyasztanak az iskola épületében.

A menetben részt vevők száma nem kötött, ám vannak állandó, nélkülözhetetlen zsánerfigurák, mint például drótos tót, köszörűs, tollas zsidó, kéményseprő, akiknek jelenléte nélkülözhetetlen. A koromnak alapvetően tisztító hatást tulajdonítanak: megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. Elnevezése is valószínűsíthetően ebből eredeztethető – mondta az illetékes.

A Remélés- alakoskodó farsangi szokás – Novajon 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére – emlékeztetett az elnök, megjegyezve, hogy fennmaradásában egykor fontos szerepet játszott a helyi iskola, míg mai virágzásának letéteményesei civil szervezetek és hozzáértő önkéntesek. A remélők ruháinak elkészítése, a menet megszervezése, a kínáló sütemények elkészítése fontos közösségteremtő mind a mai napig – húzta alá.