Ágazati stratégia – közös célok, közös feladatok címmel kerül sor a Borjog-Bormarketing Konferencia 2017 rendezvényre. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Magyar Turisztikai Ügynökség főtámogatásával, a Miniszterelnökség, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Földművelésügyi Minisztérium partnerségével immár ötödik éve zajló tanácskozás mára a magyar bor ügyének előmozdítását célzó legjelentősebb tudományos, szakmai műhellyé vált. 

A dr. Prónay Bence jogász és Rókusfalvy Pál borász, marketingszakember által kezdeményezett és szervezett konferencia alapvető célja, hogy megteremtse a párbeszéd fórumát az ágazat véleményformáló szakemberei – borászok, jogászok, marketingesek, a turizmus területén dolgozók, a média munkatársai – számára. Nem a borok élvezete, hanem  méltó pozíciójuk megteremtésének eszközrendszere lesz tehát napirenden március 2-án a fővárosi Boscolo Hotel (1073 Budapest, Erzsébet körút 9-11.) Róma-termében, ahol mások mellett felszólal Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Jacques Stanislas Nadolski, az Európai Bizottság tanácsadója, Josef Glatt, az Osztrák Bortermelők Szövetségének igazgatója, illetve dr. Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója. 

A témák között szerepelnel a következő időszak vidékfejlesztési támogatásai, az Európai Unióban várható borreformok, a borjogot érintő változások, az eredetvédelem kérdései, és nem utolsósorban a közös bormarketing-stratégia. 

A tanácskozás részletes programja, valamint elérhetőségek itt találhatók: www.aborkonferencia.hu
 
Ágoston Balázs