A járványhelyzetből adódó kulturális nélkülözés időszakában különösen nagy jelentőségűek azok a látványos produkciók, amelyek képesek betölteni az űrt, minden korosztály számára feledhetetlen élményt nyújtva. A kulturális élet újraindításában zászlóshajó-szerepet vállalt a Fővárosi Nagycirkusz, amikor útjára indította Tündértánc – Nővarázs című előadását, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár rendezésében.

Hirdetés

A Tündértánc – Nővarázs a megszokott cirkuszi előadásokhoz képest össz­művészeti produkció, a szó legjobb értelmében. Oly módon feszegeti a cirkuszművészet megszokott műfaji határait, hogy közben nem tagadja meg e műfaj legnemesebb hagyományait. Az előadás különleges érdeme a hangulatteremtő erő, amely részben a keretjáték látványvilágának, részben a megfelelően súlyozott dramaturgiának köszönhető. A keretjáték és a különleges artistaszámok sora ügyesen, finoman és ízléssel kapcsolja össze a képzőművészetet a cirkuszművészettel – az előadás kitűnően egyensúlyoz az ismeretterjesztés, a látvány, az elvont üzenet és a nézőt elsődlegesen megérintő élmény között. A műfajok összekapcsolása nem hat erőltetettnek, és sikeresen kerüli a kliséket. Képes újat mondani és mutatni annak, aki életében nem hallott még Gustav Klimtről vagy Frida Kahlóról, és annak is tartogat meglepetést, aki hazajár a világ neves galériáiba. Erőteljes látványvilágával az előadás képes nyomot hagyni az egészen kicsik fantáziájában is: ha nem is fognak emlékezni Vermeer világhírű festőművész nevére, bizonyára megmarad majd bennük a Lány gyöngyfülbevalóval című képről lelépő bájos kis művésznő alakja. Különleges élményt, tudást, önfeledt ámulatot vihet magával, aki megtekinti e cirkuszi tárlatvezetést, amely még számos alkalommal látható szeptember 6-ig a Fővárosi Nagycirkuszban.  

Korábban írtuk