Fotó: ShutterStock/Kathy Hutchins, szerk.
Hirdetés

Férje mellette volt mikor elhunyt. Halálát légzéselégtelenség okozta, de nem szenvedett Covid-19-ben – közölte szóvivője, Jason Lee.

Az 1958-ban összeházasodott Bergmanék a legtartósabb, legsikeresebb és legtermékenyebb dalszerző párosok közé tartoztak, filmes, televíziós és színpadi munkákat is vállaltak. Olyan zeneszerzőkkel dolgoztak együtt, mint Marvin Hamlisch, Cy Coleman és Michel Legrand, és a világ legnagyobb énekesei, Frank Sinatra, Barbra Streisand, Aretha Franklin és Michael Jackson énekelték számaikat.

Ők írták Streisand és Neil Diamond számára a You Don’t Bring Me Flowers című duettet, Sinatra Nice ‘n’ Easy című számát, és a Dean Martin által előadott Sleep Warm című dalt.

De leginkább a filmekhez írott betétdalaik révén váltak ismertté. A Barbra Streisanddal és Robert Redforddal forgatott Ilyenek voltunk főcímdaláért kapták egyik Oscar-díjukat. A másik kettőt pedig a Windmills of Your Mind (A Thomas Crown-ügy) és a Yentl filmzenéjének elismeréseként vehették át az amerikai filmakadémiától.

Korábban írtuk

Két Grammy-díjat és négy Emmy-díjat is kaptak, és beiktatták őket a Dalszerző Hírességek Csarnokába.

Marilyn Bergman halálhírét számos pályatársa megrendülten fogadta. A közösségi médián Quincy Jones tehetségét és emberi nagyságát méltatta.

Norman Lear, a Maude és a Good Times tévésorozat alkotója a Twitteren búcsúzott tőle. „Azoknak, akik szerették Bergmanék dalszövegeit, Marilyn ma magával vitt egy kis darabot a szívükből és a lelkükből” – írta.

Marilyn Bergman volt az első nő, akit beválasztottak az Amerikai Zeneszerzők, Szerzők és Kiadók Társasága tagjai közé, majd később az elnöki posztot is betöltötte. Ő volt a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvétel-megőrzési Bizottságának első elnöke is.

Streisand egész pályafutása során Bergmanékkal dolgozott, több mint 60 dalukat vette fel, és egy egész albumot is szentelt a dalaiknak. Az Oscar-díjas színésznő és énekesnő szombaton egy olyan képet tett ki a Twitterre, amelyen a házaspárral együtt látható. Mint írta: „A dalaik időtlenek, akárcsak a szerelmünk. Nyugodj békében”.

Streisandhoz hasonlóan Bergmanék is alsó-középosztálybeli brooklyni zsidók voltak. Ugyanabban a kórházban születtek, Alan négy évvel korábban, mint Marilyn, akinek lánykori neve Katz volt. Ugyanazon a környéken nőttek fel, és gyerekkoruktól rajongtak a zenéért és a filmekért. Mindketten Los Angelesbe költöztek 1950-ben, de csak néhány évvel később találkoztak, amikor ugyanannak a zeneszerzőnek dolgoztak.

„Írói vagy házastársi kapcsolatunk? Azt hiszem, mindkettő alapja a tisztelet és a bizalom, ami az írói partnerségben, az üzleti partnerségben vagy egy házasságban is nélkülözhetetlen” – nyilatkozta Marilyn a Huffington Postnak.

Férjén kívül közös lányuk, Julie Bergman gyászolja.