Fotó: ShutterStock.com/Sirio Carnevalino
Hirdetés

A Ferenc pápa vezette szertartások egyedüli helyszíne az idén a Szent Péter-bazilika és az előtte levő tér lesz. Mindkét helyszín teljesen üres, vagyis hívők nélküli lesz. A Vatikán a koronavírus-járvány miatti óvintézkedésekhez igazodva módosította a nagyhét hagyományos menetét.

Nagycsütörtök délelőtt a Vatikánban nem mutatják be az olajszentelési, más nevén krizmaszentelési misét.

Az utolsó vacsorát idéző csütörtök délutáni misét Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta, eddig minden évben börtönben, betegotthonban vagy menekülttáborban mutatta be, ahol a tanítványok lábát megmosó Jézust idézte. Az egyébként fakultatív szertartás az idén elmarad. A délután hat órakor kezdődő mise helyszíne az üres Szent Péter-bazilika lesz: a misén megemlékeznek a papság és az Oltáriszentség megalapításáról.

A nagypéntek esti szertartást hat órától szintén a Szent Péter-bazilikában tartják a főoltár mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál, ahol Ferenc pápa a virágvasárnapi misét mutatta be. A homíliát szokás szerint Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka mondja. A szertartáson többek között az egyházért, a keresztények egységéért, a zsidóságért, a nem keresztényekért, a nem hívőkért, a kormányzókért, a járványtól szenvedőkért és az őket segítő orvosokért és egészségügyi dolgozókért is imádkoznak.

Az este kilenckor kezdődő keresztutat az idén nem a Colosseumnál, hanem 1965 óta először a Szent Péter téren tartják meg. A program szerint a via crucis, a keresztút a tér közepén álló ókori obeliszknél kezdődik, ahol Krisztus szenvedésének első nyolc állomása elevenedik fel, majd a bazilikához felvezető, legyező alakú lépcsősor felé haladva helyezik el a többi stációt. Az utolsó, vagyis a tizennegyedik állomás a lépcsősor tetején lesz. A keresztút útvonalát földön elhelyezett mécsesek világítják meg. Az állomásokon a keresztet kisebb csoportok viszik, biztonságos távolságra egymástól, köztük lesznek a vatikáni egészségügyi hivatal, valamint a padovai „Due Palazzi” nevű börtön rabjai és dolgozói. A keresztút állomásain elhangzó meditációkat minden évben más írja: az idén a szerzők között a padovai börtön öt rabja, egy gyilkosság áldozatának családja, egy életfogytiglani büntetését töltő férfi lánya, egy börtönnevelő, a felügyeleti bíróság egy tagja, egy elítélt édesanyja, egy katekista, egy szerzetes, egy börtönőr volt, valamint egy elítélt, és nyolc év után felmentett pap is leírta gondolatait. Padova börtönében mintegy 200 elítélt tölti büntetését.

A szombat este 9 órakor kezdő vigília-szertartása nem a bazilika főbejáratánál, hanem a Katedra-oltárnál zajlik, ahol a pápa megáldja a tüzet. A húsvéti gyertya meggyújtása elmarad, nem fogják a hívők kezébe tartott mécsesek megvilágítani a bazilikát, elmarad a főbejárattól a főoltárig tartó bevonulás, és elmaradnak az ilyenkor szokásos keresztelések is. A bazilika a hagyomány szerint a szertartás kezdetén teljes sötétségbe borul, majd fokozatosan felkapcsolják a fényeit.

Vasárnap 11 órakor Ferenc pápa szintén az üres bazilikában mutatja be az ünnepi misét. Délben a Róma városának és a világnak szóló Urbi et Orbi áldást nem a bazilika központi lodzsájáról, hanem a főoltárnál mondja el, mivel a Szent Péter téren senki sem lesz, aki meghallgassa.

Húsvét hétfő délben Regina Caeli (Mennyek királynője) imádságot és rövid beszédet mond.

A húsvéti szertartásokat a Vatikán interneten és a többi tömegkommunikációs eszközön egyenesben közvetíti. Olaszország többi templomában a járványhelyzettől függően rendezik meg a szertartásokat. A bezárt milánói dómban vasárnap este Andrea Bocelli ad ingyenes koncertet, mely szintén interneten lesz látható.