Szeptember elsején, péntek délután eltávozott a magyar költők doyenje, az utolsó, aki a háború előtti legendás irodalmi életben mint jelentékeny költő még részt vett. Faludy György, az utolsó nagy visszaemlékező, aki még ismerte és szerette József Attilát, keményen megítélte Babitsot, kapcsolatban állt Illyéssel és számos más, azóta már kötelező iskolai tananyaggá vált költő-író értelmiségivel.

Munkássága vitathatatlanul a magyar irodalom legfelső polcára helyezi, személyisége megosztó volta ellenére is. A zseni többször megvillant műveiben, különösen az utánozhatatlan hangulatú, magyar viszonyokra átszabott Villon-átköltésekben. Az 1937-es könyvhéten megjelenő kötet kirobbanó sikerét itthon képtelen volt később felülmúlni, bár jó néhány műve megjelent. (A pompeji strázsa, Az őszi harmat után, a recski élményeket feldolgozó Börtönversek, később a Vitorlán Kekovába és a 200 szonett ). A II. világháborúra készülődő, zűrzavaros Magyarország kritikáját a középkori francia tolvajromantika néphez közel álló, érthető köntösébe öltöztetni valóban zseniális és merész elgondolás. A kötet azonban önmagában is igen élvezetes és lebilincselő, egyes részleteiben különösen kiemelkedő (Haláltánc-ballada) alkotás, amely a történelmi háttér ismerete nélkül is a XX. századi magyar irodalom egyik csúcspontja. A halhatatlanság értékmérője pedig az, ha egy mű önmagán túlmutatva is örök mondanivalót képvisel bármely kor olvasója számára. Faludy élete igen kalandos volt, bár ezeket a kalandokat a nagypolitika állandó, kényszerű változása idézte elő. Az aktuális irányok és rendszerek űzték keresztül a nagyvilágon, folytonosan ideiglenes emigránslétbe kényszerítve. A háború előtt megsejtve a fasizálódó Magyarországon a zsidó származásúak későbbi sorsát, Párizsba menekült. Ebben a pezsgő szellemi közegben társakra talált, itt kezdődött emigrációs léte, amely írásaiban is meghatározó élményanyag. Innen kalandos úton Marokkóba, majd az USA-ba került, ahol még katonai szolgálatot is vállalt meggyőződéses humanizmusa ellenére. A háború után barátai figyelmeztetése ellenére hazajött, de szociáldemokrata kapcsolatai és meggyőződése miatt három év Recsk várt rá. 1956 után újra disszidált örök szerelmével, Szegő Zsuzsa újságírónővel, Máltán át az Egyesült Államokba, majd Kanadába. Közben folyamatosan dolgozott és élénken részt vett az emigráns irodalmi életben. Londonban az Irodalmi Újság című, emigráns alkotókat tömörítő lap főszerkesztője volt egy ideig, Amerikában a Szabad Magyar Mozgalom főtitkáraként és a Magyarok Világlapja munkatársaként tevékenykedett, közben egyetemeken tanított, például a világhírű Columbián. 1980-ban New Yorkban megjelentek összegyűjtött versei, rengeteg ritka műfordítás került ki a keze alól, többek közt a szinte ismeretlen és titokzatos arab irodalomból. Fordított angolból, németből is, és ismert egy gyűjteményes kötete erotikus versfordításaiból. Prózai munkássága is jelentős, még Angliában készítette el angol nyelven a My happy days in hell (Pokolbéli víg napjaim) című visszaemlékezéseit, amelyben külön részt szentel a recski táborban átélt borzalmaknak, és hiteles bepillantást enged a háború utáni diktatórikus politikai közegbe. Az első részt még két folytatás követte, a Pokolbéli napjaim után és a Pokol tornácán című művek, utóbbinak a hétfői, szeptember 4-i hivatalos bemutatóját az író már nem élhette meg. Miközben külföldön és a nyugati világban Faludy már elismert irodalmi tekintélynek számított, Magyarországon majd 40 évig hivatalosan egy sor sem jelent meg tőle, nevét még a könyvtári katalógusok céduláiról is kitörölték. Írásai, köztük főként a Villon-átköltések, titokban, szamizdatként terjedtek. Könyveit barátok csempészték haza kétfedelű bőröndökben, így nem tűnt el teljesen a köztudatból. 1988-ban megérezve a változás szelét, diadalmenetben tért haza. Számos állami kitüntetést kapott, Kossuth-díjat, Pulitzer-emlékdíjat, Budapest díszpolgára kitüntetést és hasonlókat, közéleti szerepvállalása azonban megosztotta a közvéleményt, személye politikai hullámokat vert, egyre inkább a szélsőséges liberalizmus, a szabadosság megtestesítője lett. Megütközést keltett például házassága a nála 64 évvel fiatalabb, enyhén szólva különös viselkedésű Kovács Fannyval. Faludy mellesleg műveiben sohasem titkolta, hogy életében kiemelkedő helyet foglal el a testi kapcsolat, akár homoszexuális formában is. Utolsó évtizedében a globalizálódó világ sorsa, különösen egy esetleges atomháború bekövetkezte töltötte el aggodalommal, bíráló versei jelentek meg Magyarország NATO- és EU-csatlakozásáról is (Vitorlán Kekovába című kötet). 96 éves korában is folyamatosan alkotott, véleményt formált, szellemi frissessége és emlékezőtehetsége bámulatosnak számított. Tervei közt szerepelt egy kanadai utazás, hogy meglátogassa a tavaly a tiszteletére létesített torontói emlékparkot. Ez a terve azonban már nem teljesülhetett, rövid szenvedés után, otthonában érte a halál három héttel 97. születésnapja előtt. Farkas Anita