Hirdetés

Két tárlattal is emlékezik a budapesti Lengyel Intézet a varsói felkelés 75. évfordulójára, illetve a 80 éve kezdődött második világháborúra. Az egyik lengyel háborús plakátokat mutat be, a mindenféle „avantgárd” elemet nélkülöző grafikák pátoszos üzenete egyértelmű: a céljuk a remény és a harci szellem fenntartása, valamint a lengyel hősiesség demonstrálása a nyugati közvélemény előtt is. Így több plakát is a brit légierő kötelékében harcoló lengyel pilóták, valamint a brit flottához csatlakozó lengyel haditengerészek bátorságát hirdeti, az egyik legszebb, leghatásosabb műalkotáson pedig a Lengyelország első a harcban felirat áll. Ezenkívül akad olyan is, ami a messzi múltba, egészen 1410-be vezeti vissza a szemlélőt, amikor is a grünwaldi csatában a lengyelek és a litvánok fényes győzelmet arattak a Német Lovagrend serege felett. 

A másik, kapcsolódó tárlatrész az 1944-es varsói felkelésben részt vett lengyel gyerekeknek állít emléket. A 11–18 év közötti diákok, fiúk-lányok vegyesen, a korabeli fotók tanúsága szerint elsősorban hírvivő és futárszolgálatot láttak el, esetenként az utánpótlásvonalak működtetésében és a sebesültek ellátásban is tevékenykedtek. A kiállított fényképek nem harcba, hanem iskolapadba való gyerekeket mutatnak, némelyik a fejükön lötyögő katonasapkában, illetve a Grupy Szturmowe (Rohamcsoportok) tizennyolc év feletti ifjait. Bár gyakran megesett, hogy a fiatalabbak is fegyvert ragadtak, őket, az „idősebbeket” konkrét, harcoló alakulatokba is szervezte az ellenállás vezetése. Öt ilyen egységet állítottak föl, ezek már 1942-től aktívak voltak, diverzáns akciókat hajtottak végre.