Fotó: facebook.com/Fiumei úti sírkert
Hirdetés

„Huszonegy nemzeti és ötvenöt történelmi emlékhelyünk van. Az általuk alkotott hálózat évről-évre együttműködik abban, hogy a magyar történelemhez kapcsolódó eseményeket, akciókat turisztikai, illetve ifjúságnevelési megközelítéssel megjelenítse” – mondta Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

Mint kifejtette, az emlékhelyek napja arról szól, hogy az említett helyek különleges programokkal jelennek meg, ami országos szinten komoly látogatószámot ér el. Az emlékhelyek napját általában május első szombatján tartják, idén a pandémia miatt lesz később.

A központi helyszínen, a Fiumei úti nemzeti sírkertben június 20-án 10-tól 15 óráig óránként kisvonat indul körbe, lesznek tematikus séták, 19 órától pedig színházi előadás: a Kossuth Mauzóleum előtti téren Így szerettek ők címmel Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka,, Simon Kornél és a Kaláka együttes közreműködésével.

„Elzárt, csak felügyelettel látogatható különleges helyekkel várják az érdeklődőket Drégely várában, Sárváron várbéli szabadulójáték lesz. Cél, hogy a fiatalok minél erősebb szállal kötődjenek saját történelmükhöz” – hangsúlyozta Móczár Gábor.

Korábban írtuk

Kitért arra, hogy a NÖRI szeretne kiépíteni egy nemzeti emlékezet pedagógusi programot. Ehhez szervesen kapcsolódna a Fiumei úti nemzeti sírkert, ahol 1849-től napjainkig a magyar történelem több ezer ismert személyisége nyugszik; a Salgótarjáni úti zsidó temető, ahová a magyar polgárosodás, a 19. századi gazdasági fellendülés kiemelkedő alakjait temették; valamint a Nemzeti Gyászpark az Új Köztemetőben, amely a második világháború utáni időszak fontos emlékhelye.