Fotó: shutterstock.com/Fer Gregory
Hirdetés

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook-oldalán közölte, hogy ők is csatlakoznak az online közvetítések sorozatához, így elsőként a nemzetközi színházi világnap keretében teszik elérhetővé két előadásukat, pénteken este 8 órától Giacomo Puccini operáját, a 2007-ben bemutatott Gianni Schicchi című előadásukat Silviu Purcarete rendezésében, valamint szombaton szintén 8 órától a 2000-ben, Tompa Gábor rendezésében bemutatott Moliére-darabot, A mizantrópot. Az előadások a színház Facebook-csatornáján lesznek elérhetőek az említett időpontokban és az azt követő 24 órában. A továbbiakban minden héten elérhetővé tesznek két előadást – olvasható a bejegyzésben.

A nemzetközi színházi világnap alkalmából – amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962-től kezdődőn minden évben március 27-én ünnepelnek meg – a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának művészei üzeneteket tolmácsolnak az intézmény honlapján, Facebook-, illetve Instagram-oldalán, illetve újabb előadásfelvételt láthat a közönség. Az intézmény csütörtökön közölte, hogy március 27-én Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát vetítik online videótárukban. Emlékeztettek, hogy a Keresztes Attila által rendezett előadással nyílt meg az önálló nagyváradi magyar színház első évada.

A Kolozsvári Puck Bábszínház is elérhetővé tette online előadásait, az intézmény minden héten 4 bábelőadást közvetít, magyar nyelvű előadásokat hétfőn és szerdán 12 órától lehet nézni az intézmény Facebook-oldalán, szombaton és vasárnap megismétlik. A marosvásárhelyi Ariel Bábszínház is közölte, hogy rendszeresen elérhetővé teszi előadásait az intézmény Facbook-oldalán és Youtube-csatornáján.