Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

A 2014 februárjában felállított tanácsot Reinhard Marx német bíboros, München és Freising érseke vezeti. Helyettese Joseph F. X. Zahra máltai közgazdász, akit Ferenc pápa „főrevizorként” az elsők között hívott a Vatikánba a pápai állam gazdasági-pénzügyi működésének átvilágítására.

A tizenöt tagú, különböző nemzetiségű tagokból álló testületet nyolc bíboros és hét világi szakértő alkotja, feladata az összes vatikánvárosi hivatal, valamint a Szentszékhez és a Vatikánhoz köthető egyházi intézmények gazdálkodásának a felügyelete. Ez az egyik legmagasabb szintű vatikáni gazdasági-pénzügyi szerv. A tanács megalakulásakor újdonság volt, hogy a vatikáni tanácsban a bíborosok mellett korábban nemzetközi vállalatoknál dolgozó menedzserek, közgazdászok, jogászok, bank- és könyvelési szakértők kaptak helyet.

Ferenc pápa a 2013 márciusi megválasztása után elsőként a Vatikán pénzügyi felépítésének és helyzetének rendezését indította el, a pápaválasztást megelőző bíborosi tanácskozás szorgalmazta reformok részeként. A Gazdasági Tanács feladata a pápa által meghirdetett „egyszerűsítés és átláthatóság” biztosítása, de nem puszta felügyeletként működik, mert a Gazdasági Tanács szabja a gazdaságpolitikai irányt az operatív szervként működő Gazdasági Titkárságnak. Utóbbit tavaly november óta Juan Antonio Guerrero Alves spanyol jezsuita vezeti.

Korábban írtuk

A jelenlegi kinevezésekkel a Gazdasági Tanács tagsága majdnem teljesen megújult. Erdő Péter mellett a tanácsba kinevezést kapott Odilo Pedro Scherer, a brazíliai Sao Paulo érseke, Gerald Cyprien Lacroix, a kanadai Quebec érseke, Joseph William Tobin, az egyesült államokbeli Newark érseke, a stockholmi püspök Anders Arborelius, valamint az olasz L’Aquila érseke, Giuseppe Petrocchi. A világi szakértők mind a hét korábbi tagját leváltották, és Ferenc pápa az újak közé hat nőt nevezett ki.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek jelenleg is több vatikáni hivatal tagjaként dolgozik: a szentszéki államtitkárság II. szekciója külügyi tanácsadó testülete, a Keleti Egyházak Kongregációja, a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációja, a Törvényszövegek Pápai Tanácsa, valamint az Apostoli Signatura, vagyis a szentszék legfelsőbb bírósága tagja. Ferenc pápa főrelátornak nevezte ki a családról tartott 2014-es rendkívüli püspöki szinóduson, amely a pápasága alatt meghirdetett legelső püspöki tanácskozás volt. Erdő Péter a 2015-ös rendes püspöki szinóduson is a találkozót előkészítő, koordináló, valamint a záródokumentumot összeállító főrelátorként dolgozott.