Fotó: Bara Szilvia
Hirdetés

– Olyan érzése volt az embernek, ahogy a sajtóbemutatón nézte a színészeket, mintha egy családi rendezvénybe csöppent volna. A forgatás is hasonló hangulatban zajlott?

– Az első napomon azt vettem észre magamon, ahogy beléptem a díszletbe, elfogott valami varázslatos csoda, és egy mesevilágba kerültem. Az ügyvéd úr szobájában is lehetett látni a csodálatos szecessziós, futurisztikus berendezést, ugyanakkor a polcon sorakoznak a Révai-lexikonok is. A film olyan alternatív világot mutat be, amire az ember mindig vágyik, gyerekként és felnőttként is. A gyerekekből pedig áradt a szeretet. Most a bemutatón is, amikor összetalálkoztam a főszereplő kislánnyal, Marczinka Borival, engem is úgy megölelt és annyira jól esett. Ami a legfontosabb, hogy ezen az alkotáson anyukák és apukák dolgoztak elsősorban, és mindenki egy mesét szeretett volna őszintén és tisztességesen elmondani, mint otthon a gyerekeknek. Ennek hatása szerintem érződik a filmen. Egy igazi mozinak az a lényege, hogy az ember mosolyog közben és a végén megöleli a szeretteit. Az El a kezekkel a Papámtól! egy ilyen mozi.

– A családi zenés film itthon új műfajnak számít, és talán az első trailer bemutatásáig lehettek kétségek az emberben. Előzetesen volt önben bármilyen aggodalom, hogy na, ebből mi lesz?

– Nyilván voltak bennem is kérdőjelek egy-két név láttán, nem titkoltan Csobot Adélra gondolok, de bizonyít a filmben, mert ő is elsősorban édesanyaként szerepel és a mosolya magával ragadja majd a nézőt. Az olvasópróbán éreztem először, hogy minden rendben lesz és egy különleges alkotás részesei lehetünk. Bokor Barnával az első pillanattó kezdve jó barátok lettünk, a filmen belüli barátság a pár órás forgatás alatt megmaradt a civil életben. Úgy is mondhatnám, hogy most már a saját sztorinkat forgatjuk, de nem a kamerák, hanem a Jóisten előtt. Úgy érzem, ezt a filmet körbelengi valami varázslat.

Fotó: Bara Szilvia
Korábban írtuk


– Ennyi rossz után, ami az elmúlt évben, években a Covid miatt is történt, kell egy kis varázslat?

– A gyerekeknek és a családoknak szükségük van rá. Annak idején, amikor 2002-ben a Valami Amerika első részét bemutattuk, az emberek azt mondták, hogy végre kaptunk egy színes-szagos amerikai érzést, ami a mienk, és ennek köszönhetően hosszú idő után magyar film behozta a nézőket a moziba. Az El a kezekkel a Papámtól! mozinál is hasonló érzést élhetünk át, már a főcímnél. A sajtóbemutató alatt, amikor elkezdődött a film, azt éreztem, mint amikor gyerekkoromban láttam a Hupikék törpikéket a moziban: a hatalmas vászon, a rengeteg szín, a zene, minden csillogott-villogott, és volt egy hűha-élmény, ki is rázott hideg, mert előjött ez az érzés. Akarjunk mi is újra gyerekek lenni!

– Mennyire hisz a mesék erejében?

– Tökéletesen, szerintem a legjobb útmutatók a mesék, például a magyar népmesék. Egész gyerekkoromat meghatározta, nagymamánál első volt az ima és utána jött a mese. A feleségem is mesél a gyerekeknek, és talán manapság ritkaságszámba megy, de diafilmet is nézünk. Szükségünk van a mesékre, mert megmutatják, mi a rossz és mi a jó.

Fotó: Bara Szilvia

– A filmben egy mesekönyv kap központi szerepet, gyerekkorában volt egy meghatározó könyv vagy történet?

– A Hetvenhét magyar népmese, nagymamám fejből mondta, anyukám olvasta, majd utána már én magam is olvastam. A Hétszűnyű Kapanyányi Monyók mélyen megmaradt bennem, most a mozifilmben Hudák karaktere kicsit előhozta azt az emléket.

– A filmben orvost alakít, az „első látásra ámor” komoly kutatójaként mit gondol, van gyógyír a szerelemre?

– Nincs rá gyógyszer. (nevet) A szerelem olyan, mint a drog. Ha az ember szerelmes, a szenvedésen túl érdemes a művészetekkel foglalkozni, verseket olvasni, mert kinyílik a világ.