Felbecsülhetetlen érték

Tavaly ünnepelte születésének negyedszázados jubileumát a Fonó Budai Zeneház. A mára a fővárosi kulturális életben meghatározóvá lett intézmény egy magáncég, az Elektronika 77 támogatásával jött létre. Akkoriban sokan bizakodtak benne, hogy a jó példa ragadós lesz országszerte, de a magánmecenatúra térhódítása, néhány tiszteletre méltó próbálkozást leszámítva, azóta sem jellemző a hazai kulturális ágazatban.

Akárhogy is, a Fonó huszonöt éve működik. A hely és a benne dolgozók vagy tevékenységük révén szorosan ide kötődők missziójáról szól Jávorszky Béla Szilárd ünnepi interjúkötete, amelyben huszonöt személy, köztük zenész, koncertszervező, népdalkutató, fotográfus és zeneterapeuta is megszólal. A beszélgetések révén nemcsak a zeneházról és annak történetéről kapunk fontos információkat, hanem a nép- és világzenéről, a jazzről, a kapcsolódó kortárs zenei kísérletekről, tágabb értelemben a magyar kultúra egyik fontos, ha nem legfontosabb szeletéről, a folklorisztikus hagyományok továbbéltetéséről is. És persze magáról a magyar, illetve a Kárpát-medencei népzenei kincsről. Minden szó, gondolat, tézis mögött kirajzolódik egy-egy emberi portré, vagyis azoknak az élettörténete, akik részt vettek a Fonó eddigi küldetésében, így például a mesemondó Berecz Andrásról, a jazzszaxofonos Dresch Dudás Mihályról és a világzenész Krulik Zoltánról is számos új információval gazdagodhatunk.

Gyakran szóba kerül a kötet lapjain a Fonó egyedi akciója, az Utolsó óra: a grandiózus népzenei gyűjtőmunka keretében az autentikus folk még élő mestereitől rögzítettek zenei felvételeket, illetve tánckoreográfiákat. Az öt éven át tartó akció „eredményeit”, nagyjából 1250 órányi anyagot saját kiadású, tizen­nyolc lemezes CD-sorozatban osztotta meg a közönséggel a Fonó Records, majd az egész felbecsülhetetlen értékű kincs a Magyar Tudományos Akadémiához került.