A divat nem pusztán öltözködésünket határozza meg – bár a szót többnyire ilyen értelemben használjuk -, hanem azt is, mit eszünk, iszunk, hogyan építkezünk, rendezzük be lakásunkat, hogyan viseljük hajunkat, sminkünket, ékszereinket, mely szubkulturális régiókból válogatunk, milyen hivatást választunk magunknak, mely államformát, filozófiát tartjuk a legmegfelelőbbnek, mit helyeslünk a nő és a férfi viszonyában – egyszóval mindent, ami minket, embereket körülvesz. S ugyanígy divat lehet egy utca is, mert divatjelenségként írható le, hogy egy adott időszakban egy-egy városnak mely utcái válnak frekventálttá.

A budapesti Király utca már többször is élte fénykorát, először a 18. században, amikor Pest-Buda a 15. században épült városfalát kinőtte a Belváros körül, s lakossága a későbbi József-, Teréz-, Ferenc- és Lipótváros körzetében kezdett el terjeszkedni. S ennek megfelelően az egykori Deák téri piachoz közeli utca is igen népszerűvé vált, hiszen a sok kereskedő idetelepedhetett.

A kiegyezést követő időszak nagy lendületet adott a gazdaság fellendülésének, így nagyszabású építkezések bontakoztak ki a dualizmus időszakában nagyvárossá vált Budapesten. 1867-1906 között épült például a Parlament, a Földművelődés-ügyi Minisztérium, a Kúria, a Központi Vásárcsarnok, a Bazilika, a Műcsarnok, a Millenniumi emlékmű. Ezzel egy időben a tehetősebb magánemberek villákba, mások bérpalotákba, bérkaszárnyákba költöztek a fővárosban, így a Király utcában is. Ez utóbbi lett egyébként az első olyan utca, amely a poros városból a Városliget nyugalmat adó oázisába kivezetett.

Az utca 1740 körül épült szerény falusias házacskáit a XIX. század első éveitől kezdve egyre több új, immár emeletes, sőt olykor többemeletes – többnyire a klasszicizmus jegyeit viselő – bérház foglalta el a kor neves építészeinek, így például Pollack Mihálynak, Hild Józsefnek a tervei alapján. 1803-ban már rendeztek itt lovasversenyt, s a Pestváros Lövölde is itt kapott helyet 1838 után. A viszonylag szűk utcára igen sok üzlet nyílt. Számtalan kávéház (Budapesten az Orczy-házban működött a leghosszabb ideig, vagyis 1795 és 1936 között kávéház), mulató, orfeum, varieté, színház találta meg itt a megélhetését, sőt fürdő is nyílt. A mai Zeneakadémia helyén pedig selyemgyár működött, ahol eperfaliget volt, amelynek leveleivel a selyemhernyók táplálkoztak. 1870-re azonban az utca helyzete tarthatatlan lett, pedig a zsúfoltságot könnyítendő épült meg az átjáróház, a Gozsdu-udvar, s megkezdték a reprezentatív Sugárút kiépítését, amelynek fő támogatója gróf Andrássy Gyula volt. (A Gozsdu-udvar felújításának befejeztét 2006-ra tervezik.)

A századfordulóra az utca helyzete konszolidálódott, a csillogóan nyüzsgő életet felváltotta a szegény emberek megannyi hétköznapja. A 20-as, 30-as évekre azonban újra népszerűvé vált az utca, ismét számos író, költő lelte benne örömét, többek között Krúdy, Kosztolányi, Móricz.

A Király utca méltatlanul romos állapotában, a tavaly május végén kezdődött felújításig is megtartotta különleges hangulatát. A terület a VI. és a VII. kerülethez tartozik, így mindkettő egyaránt 304,5 millió forintot, míg a fővárosi önkormányzat 384 milliót adott a munkálatokra. A rendbe hozott útszakaszon energiatakarékos izzókat, meleg színű macskaköveket, gránitburkolatot használtak, s zöld szigeteket alakítottak ki. Az újonnan elhelyezett díszes karfájú padokkal, szecessziós lámpaoszlopokkal az utca sétáló jellegét erősítették, mely így külsőségeiben nagy hasonlóságot mutat a szintén nemrégiben felújított, s időközben "kultuccaként" is emlegetett Ráday utcával. Annyiban viszont mindenképpen különbözik, hogy míg a Ráday utcában sorra nyíltak a kiállítótermek és galériák, addig ide kiváló lakberendezési boltok garmadája költözött, felidézve ezzel az utca hatvan évvel ezelőtti hangulatát.

Abban csak reménykedhetünk, hogy egyre több, a Ráday és a Király utcához hasonló felújítás veszi kezdetét nemcsak a fővárosban, hanem Magyarország számos településén is, biztosítva ezzel építészeti és kulturális értékeink védelmét.