Fény a sötétben
Bagó Tünde: A lámpagyújtogató – 21. Század Kiadó, 2025Bagó Tünde 2023-ban megjelent történelmi regénye, az Ella háborúja után ismét egy II. világháborús történettel jelentkezik. A lámpagyújtogató helyszíne ezúttal is a Boden-tó, közelebbről Konstanz, ahol mások mellett az előző regényből megismert restaurátorral, Annával is találkozhatunk. A 2012 óta Németországban élő szerző 2017-ben a Bodeni-tó – Több mint útikönyv című kötetében sorra vette a környék látnivalóit, eközben azonban több különös történetre bukkant, melyek közül az egyik Konstanz történelmi városrészének megmentéséről szólt. Az óváros középkori épületei ugyanis túlélték a II. világháborút, aminek egyik oka az lehetett, hogy éjszaka nem kapcsolták le fényeit, így tévesztve meg a szövetséges csapatok bombázóit. Ebből a városi legendából indul ki a regény története, amikor is 1945-ben az idős lámpagyújtogató, Albert az unokája, Ulrich és kamasz barátai segítségével próbálja megmenteni Konstanzot. Albert azonban a légitámadások után nyomtalan eltűnik. A rejtély csak több mint fél évszázaddal később, 1996-ban a fiatal restaurátor, Anna és Ulrich közös nyomozása révén oldódik meg. Aki kedveli a romantikával átszőtt történelmi regényeket, a kultúrtörténeti utazásokat és a nyomozós játékokat, A lámpagyújtogatót biztosan szeretni fogja!