Hirdetés

– Idén első alkalommal rendezik meg a Veszprém-Balaton Filmpikniket. Hogyan alakult ki a fesztivál koncepciója?

– 2023-ban Veszprém és a Balaton-régió lesz Európa Kulturális Fővárosa és ennek apropóján rengeteg fesztivállal és programsorozattal készül a térség, a Filmpiknik az első saját fejlesztésű rendezvény, amely ennek keretében valósul meg. Az a célunk, és ebben partnerünk a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Filmakadémia is, hogy új fórumot teremtsük a hazai mozgóképes szakmának és felhívjuk a figyelmet a közelmúlt legkiválóbb alkotásaira. A kulturális főváros projekt nem csupán a várost, hanem annak térségét is érinti, így a vetítések Balatonfüreden is zajlanak majd. Úgy gondolom, hiánypótló kezdeményezésről van szó, mert miként az ország számos régiójába, úgy a Balaton vonzáskörzetébe is sokszor csupán a hollywoodi mozisikerek jutnak el, a magyar alkotások ritkán láthatóak nagyvásznon.  

– Mely filmeket emelné ki a kínálatból?

– Mindegyik bemutatónk fesztiváldíjas és kitűnő alkotás más-más szempontból, de talán az elsőfilmes rendezők munkái illusztrálják leginkább, milyen tehetséges a fiatal generáció. A Valan – Az angyalok völgye kapcsán például végre kijelenthetjük, hogy sok félsikerű próbálkozás után született egy kitűnő, életszagú magyar krimi. Kiválóak a színészek, a karakterek, a rendezés, a forgatókönyv, nem beszélve Garas Dániel operatőri munkájáról. A FOMO – Megosztod és uralkodsz szintén egy különleges darab, amely amellett, hogy nagyon pontosan és különlegesen beszél a mai Z-generációról, bizonyos értelemben egy örökérvényű történet a felnőtté válásról. És nem szabad megfeledkezni Kárpáti György Mór Guerillájáról sem, hiszen rendkívül egyedi és intim perspektívából ábrázolja az 1848-as forradalmat, kitűnő fiatal színészekkel. 

Korábban írtuk

– Az új filmek mellett régi klasszikusok is terítékre kerülnek. Ilyen például a Katonazene, amelyről egy interjúban azt mondta, hogy az egyik legjobb ismeretlen magyar film…

– Valóban azt gondolom, hogy a magyar filmművészet egyik titkos kincséről van szó, amelyre méltatlanul kevesen emlékeznek. Marton Endre 1961-es munkáját leginkább nemzetközi kontextusban érdemes megfigyelni, Erich von Stroheim, Max Ophüls és más nagy rendezők tükrében, akik szintén feldolgozták a boldog békeidőket és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását. A Katonazene egy szerelmi háromszögön keresztül rendkívül részletgazdagon és pontosan beszél a korszakról és annak értékrendjéről, emberi viszonyairól, kitűnő színészek közreműködésével, elég csupán Bara Margit, Básti Lajos, Kállai Ferenc, Szirtes Ádám vagy Őze Lajos nevét említeni. A film operatőre, az idén 91 éves Hildebrand István pedig remélhetőleg a pénteki vetítés vendége lesz. Igazi élő legendáról van szó, hiszen olyan megkerülhetetlen klasszikusokat fényképezett, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob vagy a fesztiválon is látható A Pogány Madonna. A Katonazene vetítésének ezen túl külön apropója, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum filmrestaurálási programja során idén digitálisan felújították, a munkálatokban pedig az operatőr is részt vett. 

– Emellett szombaton egy szakmai konferencia is zajlik majd. Miről lesz szó pontosan?

– Két témát járjunk körbe a kerekasztal-beszélgetések során. Megvizsgáljuk a mozgóképgyártó cégek szempontjából, hogyan hat a járvány a forgatásokra, hány produkció előkészületeit kellett leállítani és mindez miként hat a közeljövő hazai filmkínálatára. Ezt követően forgalmazói oldalról közelítjük meg a jelenlegi tapasztalatokat: az elmúlt fél évben, amíg a mozik bezárásra kényszerültek, a Netflix és az egyéb tartalomszolgáltatók iránti érdeklődés meredeken megugrott szerte a világban, még inkább átértékelődött a tévéfilmek és a sorozatok szerepe, megváltoztak a nézői szokások. Az így kialakult speciális helyzetre adható válaszokat kutatjuk filmforgalmazással foglalkozó szakemberek segítségével. 

A részletes program a filmpiknik.hu oldalon található.