A város szívében lévő Róna utcai telep III-IV-es műterme fantasztikus idők tanúja, csaknem hetvenöt-nyolcvan éven át emlegették a magyar filmgyártás fellegváraként. Nem véletlenül: az eredetileg 1916-ban Korda Sándor által alapított Korvin, később Hunnia, majd Mafilm nevet viselő stúdió a hatvanas években Európa harmadik legnagyobb filmgyára volt, több mint két és félezer munkatárssal. A magyar mozi- és tévéfilmek leghíresebbjei mellett külföldi produkciók is készültek itt, például a Cyrano de Bergerac, a Josephine Baker Story, a Találkozás Vénusszal, a Vörös zsaru vagy az Evita. A névsort szinte lehetetlen felsorolni, ám az biztos, hogy a műfaj legjobbjai forgattak a falak közt – Keleti Márton, Bánsági Ildikó, Latinovits, Bessenyei Ferenc, Haumann Péter, Sára Sándor stb. vagy a külföldiek közül Alan Parker, Gerard Depardieu, Jeremy Irons és Glenn Close. A Róna utcai telep megérdemli tehát a magyar film bölcsője elnevezést, amivel az épületegyüttest Zákonyi S. Tamás, a Mafilm jelenlegi igazgatója a műterem újramegnyitási ünnepségén illette.

– Olyan ikonikus épületekről van szó, amelyek megérdemlik a törődést. Bár sokan mondogatták korábban, hogy a III-IV-es műterem ma már inkább való múzeumnak, mint filmstúdiónak, de erre mi most rácáfolunk: körülbelül egy éve határoztuk el, hogy a könnyebb megoldás, vagyis az elpazarlás vagy eladás helyett inkább felújítjuk. Ennek megfelelően rendbe hoztuk a padló tartószerkezetét, megoldottuk a medence szellőztetését, újrafestettük a falakat, megerősítettük az elefántkapu szerkezetét, feljavítottuk a hő- és hangszigetelést, kicseréltük az elektromos hálózatot, a legkorszerűbb anyagból készült green screent, illetve modern ledes világítást szereltünk fel – vagyis teljes rekonstrukciót kapott az épület, profi felkészültséggel várva az új filmes, tévés vagy reklámprodukciókat.

Az igazgató elmondása szerint ez csak a kezdet a két évvel ezelőtt igen csak zilált állapotban átvett, szétrohadni hagyott Mafilm egészének talpra állításában – rengeteg teendő várat még magára. A tv2-vel – amelynek itt van a székháza – közösen tervezik például a portától a büféig az összes közös épület felújítását, a közműrendszer korszerűsítését. Saját épületeik közül néhányon pedig már látszik is a változás: zajlik a filmalap és a Mafilm-igazgatóság irodáinak helyet adó N szárny teljes rekonstrukciója, a volt asztalosműhely új fekete horizontfüggönyt és egy száznegyvenhárom négyzetméteres green screen hátteret kapott, de egyeztetés alatt vannak az A és az E épület belső felújítási tervei is.

– Reméljük, nem volt hiábavaló ez a rengeteg munka, és sokan jönnek majd ide forgatni, már csak a hely remek – bent van a város közepén – adottságai miatt is – mondja Andy Vajna, a filmalap vezetője is, aki szerint a Mafilm feltámasztásának, versenyképessé tételének első lépése e műtermek felújítása. Az igazgatót egyébként személy szerint is rengeteg kellemes emlék köti ide: itt forgatták ugyanis az Evita egy részét, illetve A miniszter félrelép legtöbb jelenetét. Vajna ugyanakkor elmondja azt is, hogy a magyar film más frontokon szintén feléledőben van, a hazai filmgyártás végre elindult egy irányba.

– Fesztiválokat nyertünk, Karlovy Varyban fődíjat kapott, az Oscarban az első kilencbe került A nagy füzet. De kasszasikerünk is volt, a Coming out, és most jött még csak ki a Megdönteni Hajnal Tímeát. Nagyon szép, színes a palettánk, aki akar, megelégedhet vele. Aki meg nem, nem érdekes, ebben a dologban a közönség a döntő, ha ők el akarnak menni szórakozni, nevetni és jól érezni magukat, tegyék. Ez a szakma erről szól, és nem a fanyalgókról.

Energia, ami összetart

Az évtizedekkel ezelőtt méltán sikeres hazai filmgyártás renoméjának visszaállításában reménykednek a stúdió újramegnyitási ünnepségén jelen lévő színészek, rendezők, operatőrök, világosítók is. Sokuk élete és karrierje meghatározó időszakát töltötte e falak közt, így nem csoda, ha nosztalgiával gondolnak vissza a magyar film hőskorára.

– Tulajdonképpen innen indult az életem: tizenöt éves voltam, amikor az anyukám felhozott vidékről, és ebben a stúdióban csinált velem próbafelvételt az Aranysárkányhoz Kabay Barna – meséli Piros Ildikó színésznő, aki a rengeteg színházi szerep mellett összesen százhat filmben játszott – rengeteget közülük ezen a telepen forgattak.

– Mindnyájan nosztalgiával gondolunk erre a korszakra, talán azért is, mert akkor voltunk fiatalok. A gyerekeink nem is tudják elképzelni, mennyire kevés szabad időnk és mellette milyen fantasztikus életünk volt: ez az erő tartja össze még most is a mi generációnkat, ettől lettünk hosszú életűek. Ha körülnézek, csupa nagy név van itt, Haumann Péter, Makk Károly, Bodrogi Gyula, de említhetném a fővilágosítókat, operatőröket is. Akkoriban ugyanis mindenki nagyon fontos volt, csodálattal néztük a világosítókat, honnan tudják, milyen szögből lőjék ránk a fényt, hogy olyan szépen derítsen. Fent voltak a hidak, azon mászkáltak félmeztelenül, annyira meleg volt, és irányították ezeket a hatalmas szenes lámpákat, amit ránk meg összevissza a falra kellett vetíteni. És amikor leállt egy pillanatra az egész, csapó, minden, és mi, színészek duruzsoltunk, sztorizgattunk, morzsoltuk a szöveget, lejöttek közénk, ahogyan odajött a sínen mozgó felvevőgépeket kezelő fártos is – na, miket humorizáltunk akkor! Ráadásul engem szerettek is, mert az a fajta színész voltam, aki nagyon vigyázott rá, hogy a sminkje soha ne mozduljon el, és ha bejelölték, hova álljak, nagy önfegyelemmel azt tettem, amit mondtak. Ezt egyébként még Páger Tini bácsitól lestem el, amikor éjszakákon keresztül forgattunk, és a leállásokkor lecsukta a szemét, keresztbe tette a kezét, nem mozdult. De nem aludt, ahogy fölvételt kiáltottak, beállt, és csinálta forró színvonalon. Mert akkoriban mindannyiunknak az volt a fontos, hogy minden rendben legyen, és nem azért, hogy minél szebbek legyünk, hanem a kész film minősége miatt. A következő generációk már nem is nagyon tudják, mit jelent az ilyen összmunka.

Szacsvay László, e legendás idők másik tanúja azonban még igen, pláne, hogy már gyerekkorában összefonódott a sorsa a Róna utcai teleppel.

– Még az ötvenes években ide jártam színészt nézni. Bebicikliztem az Amerikai útról, ahol a szüleimmel laktunk, és itt lógtam a rácson a többi gyerekkel együtt, tátott szájjal néztük a kosztümös alakokat. Amolyan élő mozi volt ez: szép hölgyek, urak, kalapokban, rokolyákban, csizmásan, puskákkal, lovakkal, ahogyan a kosztümös filmeket el lehet képzelni. Lehet, hogy ekkor már tudat alatt készültem a pályára, s bár nem én vagyok a legnagyobb magyar filmszínész, sok szép élmény köt ide: itt forgattam például a Kakuk Marcit, amelyben én voltam Bolond Jánoska, az Idegen arcokat Szörényi Rezső rendezésében, a nemrég elhunyt Maár Gyula dirigálta Végült vagy a Volt egyszer egy családot Révész Gyuri bácsival. Ez utóbbi felvétele során kaptam zsinórban öt pofont Latinovits Zoltántól. A szerepem szerint persze csak egyet kellett volna, ám ötször vették fel ugyanezt a jelenetet. De nem bánom, hiszen örök emlék maradt, hogy együtt játszhattam, egy asztalnál ülhettem vele, Ruttkai Évával, Dajka Margittal – nekem, a fiatal színésznek nagy boldogság volt ez.

Vissza a filmes térképre

Hogy a mai színész- és rendezőgenerációnak is lesz-e része hasonló boldogságban, és persze minél több forgatásban, még kérdéses, ám a jövővel kapcsolatban Zákonyi S. Tamás meglehetősen bizakodó.

– Konkrét megállapodások egyelőre nincsenek, érdeklődés annál inkább, ami azért is fontos, mert még csak most lőttük el a startpisztolyt. Elsősorban a green screen az, ami komoly vonzóerőt jelent, néhány komolyabb reklámcég és a mellettünk lévő tv2 esetében például komoly esélyt látok arra, hogy igénybe vegyék a közeljövőben a műtermeinket. És persze ott vannak a készülő magyar filmek: három-öt produkciónál ugyancsak felmerült a műteremigény. Konkrétumok egyelőre még nincsenek, és nyilván nem is kötelező ide jönni, nekünk viszont az a feladatunk, hogy kedvező árakkal és korszerű feltételekkel visszaszoktassuk, visszacsábítsuk a Mafilmhez a szakmát. Az idős színészek szemében lévő könnyek is az egykori összetartásról beszélnek, mi pedig most tulajdonképpen nem is tettünk mást, mint hogy a III-IV-es műtermet visszahelyeztük a filmes térképre, helyrehoztuk azt, aminek évekig nem volt gazdája.

A felújításokra egyébként a kormány rendkívüli, a filmgyártás helyzetét hosszú távra stabilizálni akaró konszolidációs támogatásának köszönthetően kerülhetett sor: a filmalap így háromszázmillió forintot tudott továbbadni az akkor még különálló, ma már az alaphoz tartozó Mafilm Nonprofit Zrt.-nek. Ebből ötvenkétmillió forintot fordítottak a műterem rekonstrukciójára, illetve kiegyenlítették az előző vezetők által hátrahagyott tetemes adósságot. És a munkának még nincs vége: a fent felsorolt tervek mellett szeretnék megnyitni a Latinovits kávézót, illetve gondolkodnak a tévés produkciók számára létrehozandó irodák kialakításában is.

– Ez a világban teljesen megszokott dolog. A Warner, Universal vagy a Paramount filmgyárak telephelyein például gyártó cégek sokasága azért bérel irodát, mert ott rendelkezésre áll az infrastruktúra, van megfelelő díszletkapacitás, kellékraktár, hangfelvételi lehetőség, világosítók, castingpróbaterem, szinkronstúdió stb. Ezt szeretnénk mi is megvalósítani.

A szakemberek egybehangzó véleménye szerint persze a hasonló stúdiók fizikai rendbetétele csak az első lépcső: a szakma teljes szemléletváltására van szükség a honi filmgyártás felélesztéséhez. A folyamat elindult, a filmalap munkája idénre érik be, és hogy a forgatókönyv-fejlesztésre, valamint a készülő új alkotásokra megérte-e költeni, meglátjuk majd a mozikasszáknál.

Farkas Anita, Szentei Anna