– Nem is olyan rég még azt sem tudták, hogy mi fán terem a koktél, most meg több olyan vendéglátó van, ahol árulnak koktélokat, mint ahol nem. Hogyan változott meg ennyire tíz év alatt a hazai italkultúra?

– Tizenvalahány éve még senki sem tudta, hogy léteznek koktélszirupok. Akkor még csak szörpökkel dolgoztak, a Piroskával ízesítették az italokat. Aztán elkezdtek terjedni a koktélszirupok, most már rengeteg helyen beszerezhetőek ezek. Emiatt lendült fel a koktélkultúra, meg amiatt, hogy a mixermunkában használatos egyéb italok, alapszeszek, mint a vodka, rum, tequila, whisky, és a likőrök elterjedtek, és hozzáférhetővé váltak Magyarországon is. Már itthon is keresik ezeket az italokat, és úgy gondolom, hogy a mai korban az alapműveltséghez hozzátartozik az, hogy ismerjük ezeknek a történetét.

– Sokan azt gondolják a mixerekről, hogy rengeteg pénzt keresnek, a nők a lábaik előtt hevernek, és közben nem dolgoznak semmit…

– Amikor én ebben a szakmában elhelyezkedtem, még úgy képzelték el egy mixer életét, ahogy a Tom Cruise főszereplésével készült Cocktail című filmben látták. Ez nem így van. A kezdetekkor már megbizonyosodtam róla, hogy semmivel sem könnyebb ez a szakma, mint szenet pakolni egy vonaton. Maga a vendéglátás nehéz, az, hogy minden éjszaka fönt kell lenni, húzkodni kell a rekeszeket. Egy koktélbár megnyitása rengeteg munkát, előkészítést igényel. Fizikálisan kell teljesíteni, nem beszélve arról, hogy nincs hétvége, ünnepnap, a család megsínyli a dolgot. Persze van jó oldala is, hiszen egy vendég visszajelzését, hogy finom volt az elkészített ital, nehéz felülmúlni. Én nem tudnék magamnak mást elképzelni.

– A te karriered hogyan kezdődött?

– Felszolgáló voltam, de meguntam a napi tíz-tizenöt km-es járkálást a bal kezemen négy-öt tányérral, és arra gondoltam, hogy egy bárpultnál állva jobb volna nekem. Elmentem Ausztriába dolgozni egy bárba, ahol először pultos voltam, majd a későbbiekben foglalkoztunk kevert italokkal is. Akkor Magyarországon még nem volt divat a kevert italok készítése és fogyasztása, viszont külföldön volt lehetőségem fejleszteni a tudásomat, elkezdeni ezzel a szakmával foglalkozni, amit azonban még most is tanulok. Amikor hazajöttem, egy barátom, aki diszkót üzemeltetett, megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem bérelni egy pultot. Ezt már kifejezetten koktélbárként nyitottuk meg. Én voltam a tulajdonos, a mixer, a pultos egy személyben. Később a diszkó bezárt. Elkezdtem versenyezni, és a legelső versenyemet, a Bacardi-Martini Grand Prix-t meg is nyertem. Innentől jártam a versenyeket, több-kevesebb sikerrel, külföldön több első helyet is szereztem. Most már versenyszervezőként dolgozom. Kótai Attila, a Magyar Bármixer Unió elnöke megkért, hogy legyek a szervezet alelnöke. Az MBU látja el a bármixerek hazai képviseletét. Most zajlott Tajvanon a világbajnokság, ide kísértük el a magyar bajnokság győztesét, aki hazánkat képviselte.

– E mellett a Bols Mixerakadémia vezetője is vagy…

– Hét éve dolgozom oktatóként. A Bols négy éve felkért, hogy vezessem az akadémiájukat. Nagyon nemes feladat, több száz tanítványunk volt már, nagyon sokan el is helyezkedtek. Az iskola ez idő alatt nagyon szépen kinőtte magát, egy éve hoztuk létre a jelenlegi oktatóközpontunkat. A hallgatók ezen a helyen a mai kornak megfelelő színvonalas oktatásban vehetnek részt.

– Mennyire versenyképes a hazai mixeroktatás?

– Úgy gondolom, hogy igen versenyképes. Cégünk foglalkozik külföldi munkavállalással, igen sokan keresik a Bols név alatt végzett hallgatókat. Ehhez persze megfelelő nyelvtudás kell. A szakmai nyelv nagyon fontos, de ezt a lehetőséget is biztosítjuk. Bár a fő profilunk a mixerképzés, mellette a vendéglátás sok más részterületét is tanítjuk. Egyre inkább hódít a szakmán belül az akrobatikus mixerkedés, a flair, amely a köznyelvben csak üvegdobálásként ismert.

– Az MBU hogyan látja el a szakmában dolgozók érdekképviseletét?

– Legelőször is a versenyszervezéssel. Tagja vagyunk a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségnek. A versenyek kiugrási lehetőséget biztosítanak a bármixereknek, hiszen egy-egy versenyt megnyerve növekedik a mixer hírneve is.

– Ma Magyarországon, aki elvégzett egy bármixeriskolát, ellenőrzés nélkül alapíthat egy újat. Hogyan akadályozható meg a minőségromlás?

– Szerintem a piac eldönti, hogy melyik képzést választják a hallgatók. Ma már nagyjából letisztult, hogy Magyarországon van két-három nagy mixeriskola, amelynek a képzésében meg lehet bízni. Mindenképpen érdemes olyan képzőközponthoz jelentkezni, amely valamelyik italmárkával áll kapcsolatban. Ilyen esetben megvan egy egészséges kontroll, ami biztosítja az oktatás minőségét is.

– Ha fontos a márkanév, a gyártók nyilván elvárják, hogy a mixer legyen lojális a saját italszállítójához. Nem fenyeget így az a veszély, hogy lemarad a konkurencia termékeinek megismeréséről, és ezáltal a saját tudása sem gyarapodik?

– Az MBU a legtöbb italforgalmazó céggel kapcsolatban áll. Kóstolókat, bemutatókat rendszeresen tartunk. Ez nagyon jó lehetőség az új termékek megismerésére. Ezen kívül persze nyitott szemmel kell járni a világban, utazni kell, figyelni. A világbajnokságokon mindig a legújabb italokat, trendeket mutatják be. Ebben a szakmában is mindig tanulni kell.

– Gyakran hallani, hogy a magyar vendéglátásban dolgozók nem úgy viselkednek, mint ahogy elvárható lenne. Mi ennek az oka?

– Ez sajnos így van. Most voltam kint Amerikában, ahol kifejezetten a külföldi vendéglátást figyeltük, hogy összehasonlítsuk a magyarral. Nagyon érdekes dolgot tapasztaltam. Úgy vettem észre, hogy a magyar felszolgálók szakmailag felkészültebbek, de kinti kollégáik sokkal barátságosabbak. Kevésbé fordítanak arra hangsúlyt, hogy jobbról tegyék le a tányért, balról a salátástálat, de bemutatkoznak, bármiben segítséget nyújtanak, és beszélgetnek a vendéggel. Ez Magyarországon még nem jellemző. Úgy gondolom, hogy az oktatáson lehetne változtatni. Másodsorban a vendéglátóhelyek tulajdonosainak kellene ösztönözniük a munkatársakat, hogy köszöntsék a vendéget, beszélgessenek, legyenek udvariasak vele. Sok helyütt ez megvalósul Magyarországon, de én magam is voltam már olyan helyen, ahol azt éreztem, hogy nem szívesen látnak. Az ilyen típusú vendéglátást kellene minimálisra csökkenteni vagy megszüntetni, hogy ha valaki bemegy egy étterembe, az a szó szoros értelmében vendégnek érezhesse magát.

Pozsgai András Tamás