Hirdetés

Marton Mária regényeit és drámáit ismerjük, legutóbb a Vendetta című darabját mutatta be a dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház, az előadással ősszel ismét találkozhat a közönség. Az idei könyvhét egyik újdonsága viszont a mesekönyve volt, amiről Csukás István a következőképpen ír: „Mesélés közben önmagunkat is megismerjük és megfogalmazzuk, így válunk teljes emberré. Ezt a szívünkig ható mesélőkedvet érezzük és élvezzük Marton Mária könyvében. Olvasás közben felfedezzük a világ és a lélek tájait, együtt utazunk az író áradó képzeletével. Bár gyerekeknek szól ez a könyv, de ajánlom a gyermeklelkű felnőtteknek is.”

Marton Mária meséi valóban mindenkihez szólnak, a gyerekek családi és társadalmi világának drámaiabb, valóságosabb és izgalmasabb helyzeteinek olykor fekete humorral való, játékos bemutatása során ugyanis a felnőttek is lelepleződnek. Mint például az önmagát nagy írónak képzelő Pézsma uraság, aki végül saját gyengeségeinek áldozatává válik. Az álmodozó törpe és a bezárt, szépséges páva találkozása egyszerre mulatságos és tanulságos, ahogyan az Entyelem-pentyelem nevű rókaasszonyság szüntelen szóáradata sem csak megnevetteti az olvasót, de közben el is gondolkoztat.