Harc a sárkánnyal
Az elmúlt években végzett vizsgálat szerint az iskolai eredmények csupán tizennyolc százalékban befolyásolják a gyermek későbbi boldogulását. A maradék nyolcvankét százalék a gyermek érzelmi intelligenciáján múlik, ami korlátlanul fejleszthető. Ám ezért nem kell drága, fizetős tanfolyamokra hurcolni a gyereket! A recept egyszerű. Minél több, főként a családdal átélt igényes, kulturális élményt adni a kicsiknek, hiszen a művészettel való találkozás az egyik legjótékonyabb személyiségformáló. Ilyen például egy jó gyermekszínházi előadás is.
De milyen a jó gyermekszínház? Talán éppen erre a korántsem egyszerű kérdésre keresik a választ a hazai gyermekszínházi fesztiválok szervezői is, mikor a hazai és határon túli hivatásos színházak, bábszínházak és független társulatok darabjaiból válogatást rendeznek, hogy az elmúlt év legkreatívabb, legjátékosabb és legötletgazdagabb előadásait a budai Marczibányi téri Szabadidő Központban, az V. Gyermekszínházi Szemle keretében bemutassák a közönségnek. De nem csak a „Marczin” találkozhat igényes gyermekdarabokkal a közönség. A Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléja a fiatalabbak színházának rangos seregszemléjeként kétévente kerül megrendezésre, felváltva a Marczibányi téri szemlével. A „Marczi” programsorozata a családiasabb hangulatú, ami a szabadidőközpont jellegéből is adódik, éppen ezért itt több kamaradarab is szerepel. A kaposvári biennálé nagyobb szabású rendezvény, itt külföldi társulatok is kapnak bemutatkozási lehetőséget, a Csiky Gergely Színház pedig nagyszínházi előadások megtartására is alkalmas. Ám hiába tűnik idillinek a helyzet, hiba lenne azt gondolni, minden rendben van e műfaj háza táján, csak azért, mert gyermekszínházi fesztiválok gondoskodnak arról, hogy ilyen széles körben népszerűsítsék a kicsik igényes szórakozását.
Első lépéssel a színházba
A mai gyermekszínházak sokfélesége jól mutatja, még mindig átmeneti helyzetben van e műfaj. A nemzeti alaptantervbe már bekerült a tánc és dráma modultárgyként, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen már létezik bábszakos osztály, de a színészek és rendezők egyetemi oktatásából még kimarad a gyerekszínházi elmélet és gyakorlat. A rendszerváltáskor az Állami Bábszínház kettévált, tizenkét új bábos színházi műhely alakult országszerte, a fővárosi és a vidéki városok nagyszínházai még játszanak gyerekeknek, de már megjelentek a magánszínházak, alternatív csoportok, családi báb- és táncszínházak, ahol értékes, egyéni hangú gyerekelőadások születnek.
Ám az örömbe némi üröm is vegyül, hiszen akadnak silány minőségű produkcióik is, amelyek inkább csak dilettáns próbálkozásnak, megélhetési komédiázásnak nevezhetőek. Az óvodákba, iskolákba haknizni járó társulatok produkcióinak egy részét ugyanis az igénytelenség, az olcsóság jellemzi.
– Sajnos a mai napig vannak olyan előadások, amelyet csak úgy jellemeznek alkotóik: „Minek ezzel annyit vacakolni? A gyerekeknek ez is jó…” – nehezményezi Novák János, rendező, zeneszerző, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetségének Magyar Központja (ASSITEJ Magyar Központ) elnöke, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója, aki hisz abban, hogy a színház eszközeivel lehet, és kell is tenni a gyerekekért. Szerinte azonban ehhez először a hozzáállást kellene megváltoztatni. Azt, hogy a gyerekszínház kifejezésben ne degradálva, kicsinyítő jelzőként értsék a gyerek szót, hiszen még a szakma sem veszi elég komolyan a gyermekszínházi munkát, a színházi szakírók pedig sokszor nem tudják korosztályokhoz köthető sajátosságaival együtt, színházként értékelni a gyerekeknek szóló előadásokat.
– A színházi hatások érvényessége, a hitelesség ismérvei is változnak aszerint, hogy csecsemőknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak, kiskamaszoknak vagy fiatalembereknek játszunk. Színházi szakíróink még hisznek a felnőtt nézőpont mindenhatóságában, mi azonban tudjuk, hogy nem egyformán kell a különböző korosztályoknak játszani. Ugyanolyan intenzitással, de más művészi eszközökkel – vallja Novák János, aki évtizedek óta készít gyermekszínházi előadásokat, legutóbbi, nagy sikert kiváltott vállalkozása a legkisebbeket, a csecsemőket szólítja meg. A Glitterbird – művészet a legkisebbeknek című program, az eddig kulturálisan elhanyagolt három év alatti korosztályt tekinti célközönségének. A babáknak szóló Toda – Csoda gyereknyelven című produkcióban a bábműfaj egyik ősi-modern, gyerekszobákból ismerős irányzata kel életre. A színes építőkockákra emlékeztető puha elemek új és új alakot vesznek fel, átváltozásaik során az intenzív színészi játék életre kelti a sok ismerős formát.
– E kicsiknek szóló produkcióra a szülőket is várjuk, és ha az előadás időtartamára az apa vagy az anya lemond saját felnőtt mindenhatóságának státuszáról, cserében megtapasztalhatja, milyen felemelő érzés egyenlővé válni, együtt érezni gyermekével. A nézőpontváltás erősíti, elmélyíti, új tartalmakkal gazdagítja az addigi szülő–gyerek kapcsolatot. Az átélt színházi pillanatok később pedig közösen felidézhető emlékekké válnak – mondja Novák János.
Kell a gonosz a boszorkány!
A gyerekek figyelmét megragadni és megtartani nem könnyű, legyen szó akár a csecsemő, akár a kiskamasz korosztályról. Már csak azért sem, mert a gyerekközönség véleménye mindig őszinte, s ha nem tetszik az előadás, a legkegyetlenebb módon nyilvánítják ki a véleményüket: unatkoznak. Éppen ezért gyermekszínházat csinálni a legnehezebb feladatok egyike. E műfajban magas színvonalon dolgozni pedig kötelező, de nem elsősorban azért, hogy a következő generáció megtöltse a jövő színházait, hanem azért, mert az érzelmi intelligencia fejlesztésével az élet minden területén profitálhat a kultúra szeretetére szoktatott gyermek. S ha az alapvető szemléletmód-váltásra még színházi berkekben és a közönség soraiban is várni kell, a mélyben már megkezdődtek a változások. Ezt jelzi jó néhány olyan előadás, amely már nem a didaktikus „szocialista színház” hagyományaira épít, nem negédesen bájolog, hanem a gyerekek életkorának speciális problémáira, kérdéseire igyekszik választ adni, s az élet igazságaira is rávilágít. Éppen ezért is tartja Novák János a gyermekszínházi társulatok kötelességének, hogy felmutassák a klasszikus történetek és mesék igazi üzenetét, lelki valóságát.
– Az előttünk tornyosuló akadályok legyőzhetőek, és mindnyájunknak érdemes felnőni: ezt ígérik a jó mesék és a jó gyerekelőadások. A mai kisfiúknak is le kell győzni a sárkányokat, vagy meg kell küzdeniük a boszorkányokkal. A mai kislányoknak is meg kell tanulniuk Hamupipőkétől, hogy hogyan válogassák szét a magokat, hogyan rakjanak rendet életükben. A mesék példája mutatja, hogy a sikerekért erőfeszítéseket kell tenni. Éppen ezért nem szabad relativizálni a gonoszt és a konfliktusokat a mesékben sem – figyelmeztet a szakember, aki szerint tisztában kell lennie minden szülőnek azzal, hogy sok „trendi” rajzfilmben a jó boszorkányok, a buta, de kedves sárkányok nem korszerűek, legfeljebb divatosak. A jellemüktől megfosztott, szimplán jó mesefigurák azoknak a felnőtteknek a félelmeit jelenítik meg, akik nem mernek őszintén beszélni gyerekeikkel, szeretnék minden konfliktustól, így a „mesék borzalmaitól” is távol, boldog tudatlanságban tartani őket. Pedig ha nincs igazi sárkány, gonosz boszorkány, a gyerek úgy érezheti, senki sem veszi komolyan félelmeit, és így a szorongásaival magára marad! Erre az őszinteségre van szükség a kamaszelőadásokban is. A modern gyerekszínházi megközelítés az őszinte, már-már kíméletlen kérdésfeltevésekben érhető leginkább tetten. A „problémás” darabok autonóm személyiséget építenek, a kommerszek pedig kiszolgáltatott fogyasztót.
Vitéz László és Bors néni
A rendszerváltás után felnőtt egy új bábjátékos generáció, akik önállóságra vágytak, kikerülve a szocialista színházművészeti akol melegéből a friss levegőre. Új csapatok születtek, hogy megújítsák és visszavezessék a gyökerekhez a műfajt.
Szimbolikus figurája volt e mozgalomnak Kemény Henrik, aki családi tradícióként egyetlen képviselője, élő örököse volt a magyar vásári bábjáték hagyományának. Szülei népligeti bábszínházát a mutatványos bódékkal együtt polgári csökevényként könyörtelenül lebontották a kommunista diktatúra idején. Otthon őrzött Vitéz László- és ördögfigurái, hagyományos bábjátékai újra közönség elé kerülve példát mutattak az újat kereső fiataloknak a bábosok szabadságára és önállóságára, s a vásári bábjáték örök frissességére.
Még messzebbre kell azonban merészkedni az időben, ha szeretnénk felidézni a gyermekszínház megújítására tett első kísérleteket. 1973-ban Kaposvárott bemutatott, azóta „gyermekszínházi mérföldkőként” is emlegetett Litvai Nelli-Collodi Pinokkió-előadása Ascher Tamás rendezésében bizonyította, másképpen is lehet játszani a gyermekeknek, nem csak úgy, ahogyan az addig megszokott volt.
– Neves színészek anyaszínházukon kívüli gyerekelőadások létrehozására szövetkeztek egymással és velem – emlékszik vissza arra Novák János, mikor az idősebb színészek és fiatal művészek egyaránt kikívánkoztak a megkövesedett struktúrából. – Fiatal zeneszerzőként és rendezőként 1981-ben készítettem el a Nemes Nagy Ágnes verseiből, meséiből az Egyetemi Színpadon játszott Bors néni című előadást, de Levente Péter interaktív gyerekszínháza is ekkortájt vált híressé, az országos tv-közvetítés jóvoltából.
A kilencvenes években sorra alakultak tehát a hagyományokra építő, ám új arculattal a nyilvánosság elé lépett színházak. Példaként említhető a kecskeméti Ciróka, a debreceni Vojtina vagy a győri Vaskakas Bábszínház, amelyek szintén ebben az időszakban alakultak. Mindhárom az ősi gyökerekből kívánt megújulni, s ezt a népi hagyományt formálták – mindhárman kicsit másképp – saját alakjukra.
A debreceni Vojtina van talán a legkitüntetettebb helyzetben, hiszen a régió egyetlen hivatásos bábszínházaként működik.
A Vojtina a magyar hagyományok továbbéltetését, ápolását, és az irodalmi bábjátszást választotta hitvallásul, éppen ezért az évad előadásainak gerincét a magyar népmesék adják. Ez az elkötelezettség a színház épületébe lépéskor is azonnal érződik, a debreceni Kálvin téren található bábszínház mesebirodalma már a jegypénztárnál kezdődik. Ember nagyságú bábok, hatalmas szivárványszerű színes drapériák, rusztikus szekrények jelzik, itt a játék öröme valóban fontos. A Vojtinában főként kicsiknek – óvodásoknak, kisiskolásoknak – szólnak az előadások. Itt nem mérik dekára a színházi élményt, az előadás tulajdonképpen már a kapuban kezdetét veszi, énekkel, mondókákkal csalogatják a legkisebbeket Thália szentélyébe. S mire a gyerek felocsúdna, észrevétlenül részesévé vált a mesének. Persze akadnak nem a hagyományos meséket földolgozó előadások is, mint például a győri Vaskakas Színház Metamorfózis című produkciója, amely nem más, mint tárgy-animáció: fekete háttér előtt, fehér lepedőből, terítőből kelnek életre a mesealakok, a gyermeki fantázia pedig már nem is fekete-fehérben, hanem színesben látja ezt a mesevilágot. De számtalan műfaj bekerült már a gyermekszínházi produkciók eddig oly zárt világába: monodráma, színházi nevelési program, musical, sőt opera-előadás is akad. Persze ez csak a forma, s hogy a forma adta lehetőségekkel mennyire él a rendező, az már csak rajta múlik.
Mesevilág a „Marczin”
A Marczibányi téri Művelődési Központban a május 6. és 12. között megrendezésre kerülő V. Gyermekszínházi Szemle alkalmával Tóth Miklós rendező a hazai gyermekszínházi termés legjavát – száz előadásból huszonkettőt – választott ki, amellyel találkozhat a nagyérdemű is. Az óvodás korosztálynak szóló klasszikus mesék között látható lesz a Pöttöm Panna című előadás a veszprémi Kabóca Bábszínháztól, A három kismalac és a farkasok a pécsi Bóbita Bábszínháztól vagy már a kétéveseknek is ajánlható Noémi és Noella a budapesti ESZME társulatától, de a közönség találkozhat Csipkerózsikával, Zsiga föstővel, a Rút Kiskacsával, Pulcinellával és más mesehősökkel is.
Kiskamaszoknak szól a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása, az Amália, a Stúdió „K” Színház produkciója, a Rettentő görög vitéz, a Ludas Matyi az Aranytíztől, és az Aranyecset című előadás a Hetényisektől. Főleg pedagógusnézőket várnak a Káva Kulturális Műhely: Hinta és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ: Fivérek című színházi nevelési programjára. Izgalmas színházi élményt ígér a beregszászi Illyés Gyula Színház Don Quijote és a tatabányai Jászai Mari Színház Szorongás Orfeum című, középiskolásoknak szóló előadása is.
– A szemle végén számos díj is gazdára talál. A társulatok hazavihetik a Gyermekszínházi Szemle diplomáját, amely védjegyként garantálja, hogy az előadás alkotói minőségi munkát végeznek. A legjobbnak ígérkező előadások számára pedig az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy díját ítélik oda – mondja Juszcák Zsuzsa, a Szemle főszervezője. – A kritikusok számára is készül meglepetés, a jövő évi Fehér Holló díjhoz lehet pontokat gyűjteni. Ezzel szeretnék ösztönözni a színházi szakírókat, hogy minél több gyerekszínházi előadást látogassanak. A díj elnevezése is arra utal, hogy a kritikusok nem igazán érdeklődnek a gyerekeknek készült produkciók iránt, pedig évente több száz készül belőlük, s az igazán jó gyermekelőadások megérdemlik a szakmai elismerést és figyelmet.
Mindezeken kívül van még egy fontos feladata e programsorozatnak: a szemle programfüzete egész évben iránytű lehet az óvoda- és iskolapedagógusok számára. Ezekből az előadásokból válogatva ugyanis bátran meghívhatnak olyan értékes produkciókat, amelyek nem igényelnek nagy technikai hátteret, így akár tornateremben vagy kisebb közösségi térben is megszülethet a csoda a gyerekek lelkében.
Szentei Anna