Egyesek a furmint kistestvérének tartják, mások titokban az első helyre rangsorolják – a hárslevelű mindenesetre borkultúránk megkerülhetetlen szereplője. E vélhetően magyar eredetű fajta egyre komolyabb helyet követel magának szőleink sorában.

Joggal, hiszen a belőle szűrt bor nem csak a termőhelyi sajátosságokat tükrözi hűen, hanem a fajta saját karaktere is határozottan visszaköszön. Némi egészséges elfogultsággal kijelenthető, hogy a furmint és az olaszrizling mellett a hárslevelű lehet a magyar fehérbor identitásképző, arculatteremtő fajtája.
 

Ehhez azonban hasznos, ha közelebbi ismeretséget kötünk vele. E célt szolgálja immár ötödik esztendeje a Hárslevelűk Éjszakája. A Furmint Februárt is útjára indító és gondozó Kézdy Dániel borszakíró által jegyzett könnyed hangvételű, de a szakmaiságra gondos hangsúlyt helyező seregszemlére ezúttal május 31-én 16 és 21 óra között kerül sor a budapesti Városligetben található Vajdahunyadvárban, a jáki templom mása melletti román stílusú kerengőben, ahol mintegy húsz pincészet kínálja legszebb hárslevelűit Tokaj-Hegyaljától a Kunságig, a Mátrától Somlóig.
 

A Hárslevelűk Éjszakájára a belépő elővételben május 31-ig a https://tixa.hu/harslevelukejszakaja2018 felületen, a helyszínen 7500 forint. Információ a hello@furmintfebruar.hu email címen kérhető. Az esemény Facebook-oldala itt található.