A Mediciek a Szépművészeti Múzeumban

Felismervén a kereskedelemben rejlő lehetőségeket, a Medici-család paraszt ősei a XII. században Firenzébe költöztek, és száz évvel később már a város vagyonos polgárai közé tartoztak. Szerencsésen átvészelték, sőt kihasználták az Európát 1340 táján megrázó gazdasági válságot, amivel bekerültek a várost irányító elit rétegbe. A Mediciek politikájukban tudatosan keresték a város közép- és szegény rétegeinek kegyét, nem voltak katonák, ellenfeleiket fegyver helyett diplomáciával és arannyal győzték le, aminek legkiválóbb művelője Lorenzo de Medici volt. Művészetszerető mecénásokként hatalmas alkotók megélhetését biztosították Donatellótól Michelangelóig, ugyanakkor felismerték a művészet és a hatalom összefüggéseit.

A kiváló államférfiakat felvonultató família négy pápát adott a katolikus egyháznak, egyikük Lorenzo fia, X. Leó, másikuk unokaöccse, és fogadott fia, VII. Kelemen volt. A leánytagok az európai királyi házakba mentek férjhez, leghíresebb közülük Lorenzo dédunokája, Medici Katalin francia királyné, akinek négy fia közül három is elfoglalta a francia trónt. A család egymást követő Cosimo Medici generációi folytatták az apák hagyományát, és igyekeztek továbbépíteni hatalmukat és befolyásukat, ami kétségkívül Cosimo és unokája, Lorenzo pályafutásában csúcsosodott ki.

A hatalmas vagyont és befolyást hozó bankházat Giovanni alapította 1397-ben, s fia, Cosimo elérte, hogy Európa valamennyi fontos pénzügyi központjában működjön bankfiókja. Már ez is tűrhetetlen volt a firenzei oligarchia szemében, de a köznép kegyeit kereső politikája végképp, így azzal vádolták, hogy egyeduralomra tör, és halálbüntetést róttak ki rá. Ám az arany még a kormányzó szívét is meglágyította, így csak száműzték, miközben a család otthon maradt tagjai a választási eredmények manipulálásával visszaszerezték a hatalmat a várost irányító Signorában. Így Cosimo visszatérése után gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált 1434-től, az alkotmányos kormányzás látszatának fenntartásával.

Cosimo rajongott a művészet iránt, több templomot, kápolnát, kolostort építtetett, neki dolgozott Ghiberti és Donatello, Fra Angelico és Filippo Lippi (Botticelli mestere). Nemcsak támogatta, barátainak is tekintette a művészeket, akiket akkoriban lenéztek foglalkozásuk miatt. Nyilvános könyvtárat alapított az általa gyűjtött értékes keresztény és muszlim kéziratokból, s a humanizmus és Platón híveként akadémiát alapított villájában. Politikai hatalmát olyannyira sikerült megszilárdítania, hogy halála után a Signoria felruházta a Haza Atyja címmel. Fia, a betegeskedő Piero viszont korántsem volt olyan kitűnő politikus, ő a Köszvényes jelzőt kapta az utókortól, habár a halálos betegség természetesen a család legtöbb férfitagját legyűrte idővel.

Ám a népszerű Mediciek hatalma ekkor már olyan szilárd volt, hogy senki nem tudta őket Firenze éléről elmozdítani, bár akadt próbálkozó. Piero gyermekei, a kor legkiválóbb humanistái által nevelt Giuliano és Lorenzo négy éven át uralkodtak együtt, amikor a szintén nagy hatalmú rivális bankár-család, a Pazzik összeesküvést szőttek ellenük, méghozzá IV. Sixtus pápa és a pisai érsek támogatásával. Giulianót meggyilkolták, de bátyja megmenekült, és kegyetlen bosszút állt. Az érseket felakasztották a Palazzo Vechio egyik ablakára, és a felbőszült firenzei tömeg is részt vett a Pazzi-család számos tagjának felkoncolásában.

A pápa természetesen nem bocsátotta meg az érsek megölését, s ekkor követte el Lorenzo az első diplomáciai bravúrt. I. Ferdinánd nápolyi király a pápaság oldalára állt, így Firenze csekély katonai támogatókra számíthatott. Lorenzo merészen, katonai kíséret nélkül Nápolyba ment, hogy a század legkegyetlenebb uralkodójával tárgyaljon, aki meglepetésében hajlandó volt békét kötni vele, és ezek után Róma megalázó békére kényszerült. Lorenzónak mint államférfinak ekkortól kezdve megnőtt a tekintélye, úgy tartották, a mérleg nyelvének szerepét játssza az ingatag itáliai politikában.

Nagyapja, Cosimo nyomdokait követte minden téren, ő is fenntartotta az alkotmányosság látszatát, miközben a városi testületek általa végképp elvesztették önállóságukat. Francesco Guicciardini korabeli történész szerint egy „jóindulatú zsarnok” volt. Mindezt ellensúlyozta a művészek pártolásával, az esztétikai élmények megteremtésével, a látványos építkezésekkel, illetve a Firenze népe által kedvelt bálok, viadalok, karneválok állandó megrendezésével. Korának legfőbb mecénása volt, pártfogoltjai közé tartozott Botticelli, Verrocchio és Leonardo da Vinci, élete vége felé pedig szobrásziskolát nyitott, ahol hamar kitűnt tehetségével egy 15 éves fiú: Michelangelo Buonarroti.

Ám a Mediciek üzleti érzéke mindezzel arányosan csökkent. Egyre több bankfiók ment csődbe, miközben a művészek támogatása is igen sok pénzt emésztett fel. Emellett megjelent egy másik probléma is Girolamo Savonarola domonkos szerzetes személyében, aki egyre népszerűbb prédikációiban a léha Medicieket és a fattyakkal tarkított pápaság intézményét ostorozta, az örökös ünneplésbe belefáradt firenzei népnek pedig tetszett az aszkéta. Lorenzo il Magnifico (Nagyszerű) ekkortájt halt bele a köszvénybe, 43 évesen. Firenzét megrendítette korai halála, sírja öccséével együtt a San Lorenzo-templom egyik, Michelangelo által tervezett kápolnájában található. Síremléküket négy szobor, az Éjszaka és a Nappal, illetve a Hajnal és az Alkonyat allegóriája allegóriája fogja közre. Fia, X. Leo pápa építtette, aki folytatta mecénási hagyományait, sőt figyelmét jobban lekötötték a művészetek, mint az a „jelentéktelen szerzetes”, akit Luther Mártonnak hívtak. A firenzei kormánypálcát Lorenzo másik fia, Piero örökölte, akiből viszont teljességgel hiányzott apja kitűnő politikai érzéke, nagyon hamar elidegenítette magától éppen a család politikai támaszát jelentő népet. Belülről Savonarola és a Mediciek távoli ágának intrikái, kívülről a hódító VIII. Károly francia király megszállása fenyegette. Ésszerűtlenül és elhamarkodottan cselekedett, végül megalázó megállapodást kötött Károllyal, amit árulásnak tekintettek honfitársai. Menekülnie kellett, és az egykor apja mellett álló csőcselék most a Medicipalotát dúlta fel.

Firenzében már nem tudták régi hatalmukat visszaszerezni, Giuliano, a harmadik fiú rövid időre később visszatérhetett, de 1520 körül az idősebb Cosimo leszármazottai Lorenzo leszármazottai olyannyira megfogyatkoztak, hogy VII. Kelemen pápa saját törvénytelen gyerme két, Alessandrót iktatta be Firenze örökletes hercegének székébe. Ő azonban kegyetlen és durva uralkodóvá vált, s öt év rémuralom után egyik embere meggyilkolta. Ezután a Mediciek másik ága, az idősebb Cosimo testvérének leszármazottai kerültek hatalomra Firenzében, majd Toscanában, immár nagyhercegekként. Ők 1569-től egészen 1737-ig tartották hatalmukat, amikor meghalt az utolsó Medici fiú, Gian Gastone, nem sokkal később pedig Maria Luisa, aki a család minden műkincsét a toszkánai nagyhercegségre és Firenzére hagyta.

Lorenzo de Medici és Mátyás király nemcsak kortársak, de barátok is voltak, a Szépművészeti Múzeum tárlatán azonban nem esik szó arról, milyen kapcsolatok fűzték egymáshoz e két, sok szempontból hasonló államférfit. Mátyást szintén az egyik legnagyobb humanista, Vitéz János nevelte, aki kapcsolatban állt Cosimo de Medicivel. A Bibliotheca Corviniana olyan nagyszabású gondolat volt, amelyet a Mediciek szándékosan le akartak utánozni, ahogyan azt a kortárs Bartolomeo Fonzio megállapítja. Mátyás a mintaszerű humanista könyvtár eszményét kezdte megvalósítani, s ezzel elnyerte a kortárs firenzei tudósok elismerését, akik magasztaló műveket írtak róla, illetve a könyvtáráról, amit híres ókori gyűjteményekkel mértek össze.

1474-ben a pápa, a nápolyi király, Lorenzo Medici, az urbinói és a ferrarai herceg, valamint Mátyás király szövetséget kötött. Lorenzo Medici egy Alexandros- és egy Dárius-domborművet rendelt Verrocchiótól, hogy ajándékként elnyerje velük a magyar király jóindulatát. Mátyás maga is rendelt egy fehér márvány kutat Verrocchiótól, képeket Filippo Lippitől, Mantegnától, miközben az olasz humanisták és művészek özönlöttek Budára, például Antonio Bonfini és Galeotto Marzio. Az utóbbit egyik eretnek műve miatt később a velencei inkvizíció elítélte, s kiszabadításáért Mátyás királynak és Lorenzo Medicinek kellett minden befolyását latba vetni. Galeotto hálából egyik művében Mátyás királyt a tudományokban is jártas, ideális uralkodóként festi le, s ő írta meg a Mátyás király jeles, bölcs és elmés mondásairól és tetteiről című kötetet, amelynek komoly része volt a Mátyás körüli legendák kialakulásában.

Barta Boglárka, Fehérváry Krisztina