Hattyúk el, macskák be

Az Erkel Színház kultúrtörténeti örökségünk, a színházi világ része még akkor is, ha annyian ismerték el létének nélkülözhetetlen voltát, mint amennyien kárhoztatták vélt és valós hibáit. Nem épült még ekkora színházi épület hazánkban – és talán Európában sem –, hatalmas nézőterén eredetileg 3500 férőhellyel, hogy a kispénzű pesti közönség csodás enteriőrben élvezhesse kora népszerű darabjait. Építéséhez a bayreuthi színház szolgált példaként a tervezők – Jakab Dezső, Komor Marcell, Márkus Géza – számára. Ám épp annak voltak híján, ami nélkül nincs jó épület, pláne színház: pénznek és időnek. A Népopera 1911 márciusában kapta meg az építési engedélyt, augusztusban már a bokrétaünnepét tartották, decemberben pedig megnyitották a nagyközönség előtt az egyébként a korszak szecessziós építészeténél kissé szikárabb, a német Jugendstil hatásában fogant épületet.

Orfeusz nem kap lantot

A gyorsaságot a Márkus klán tagjai, a korabeli kulturális élet prominensei szorgalmazták.

– Márkus Miksa, a hírlapkonszern feje, Márkus Géza építész és Márkus Dezső, a színház későbbi igazgatója álltak a beruházás mögött – meséli Karczag Márton, az Operaház Emléktár vezetője. A Népopera megvalósítása volt a cél: azaz minél karcsúbb büdzséből nagy befogadókészségű színházat építeni, ami alacsony jegyárak mellett heti öt telt házas előadást produkál.

Nagy szériában tervezték a népszerű operákat, operetteket bemutatni, ez lett volna a fő bevételi forrásuk, amit a nagynevű külföldi társulatok, művészek fellépéséért kért borsosabb összeg egészített volna ki. Sikerült is idecsábítani számos korabeli világsztárt, mások mellett Tita Ruffót és az Orosz Balettet, az állandó telt ház azonban nem volt megvalósítható, Márkusék három év után a csőd közelébe kormányozták a színházat.

A problémák azonban nem a műsorpolitikából eredtek, hanem magából az épületből. A nézőtér gigantikusra sikeredett, ám a színpad megfelelő tervezésére és kialakítására nem maradt elég anyagi forrás, az üzemi helyiségeket és a közönségforgalmi tereket is szűkösre tervezték. A színpadi énekhangot elnyelte az óriási tér, az akusztikai problémákat pedig csupán a több ütemben zajló felújítás tudta orvosolni – évtizedekkel később.

Az Operaház Emléktár vezetője szerint a színház története a megnyitás pillanatától állandó harc volt az épülettel. Nem volt olyan évtized, amikor ne veselkedtek volna neki meg- és felújításának, és az épület funkciói is hektikusan változtak. Volt népopera, varieté, befogadó színház, falai között működött többek közt a Magyar Művelődés Háza, és persze a politika sem maradt ki. Gyűlésezett a Keresztény Nemzeti Liga, tapsoltak itt nyilasok és vöröskatonák. A háború után moziként szolgált, az amerikai film divatos alkotásaira csődült a közönség – talán ez volt az első igazán sikeres epizódja az épület történetének.

Elvtársak és sztárok

Az ötvenes években úgy döntöttek, hogy az intézményt az Operaházhoz csatolják, ezt követően vette fel az Erkel Színház nevet. A korabeli kultúrpolitika az akkori viszonyok mellett jó üzletet csinált. Az Operaház szellemi és művészeti hátterével és az újra levezényelt felújítással sikerült az Erkelt jó minőségű színházzá alakítani, ennek kulcsa volt a Tarnóczy Tamás nevéhez köthető akusztikai újratervezés, ami valóban jól sikerült. Az akusztika javulásával eltűnt a nyomasztóan süket tér, az élettel teli hangzás megkönnyítette az énekesek dolgát.

– Tóth Aladár igazgató a „kultúrát a népnek!” jelszavát igyekezett megvalósítani – meséli Karczag Márton.

1949 decemberében az akkor még Városi Színház újranyitásának programindító előadása a János vitéz című daljáték volt, egy kiváló énekesekkel színpadra vitt, látványos produkció, ami alkalmas volt arra, hogy beszoktassa az addig operát, operettet nem igazán látogató közönséget.

– Jobb nem firtatni, hogy a nagyüzemek kultúrosai hogyan győzték meg a derék szövőnőket, bányászokat, hogy a nyolcórás műszak után jó lesz számukra, ha beülnek a Trubadúrra, ám az erőltetett kulturálódásnak meglett az eredménye: a hatvanas évekre kialakult egy olyan réteg, amelyiknek természetes volt, hogy megfizethető áron előadásokat nézzen az Erkel Színházban. Ez volt a népopera klasszikus korszaka.

Az Erkel pedig prosperált, bérletes előadásain világsztárokat léptetett fel, Mario del Monaco, Tito Gobbi, Renata Scotto, a moszkvai Bolsoj balett-társulata – csak néhány név a legnagyobbak közül. Ám a rendszert 1989-re egyre nehezebb volt fenntartani, meséli Karczag Márton.

Aztán kezdetét vette az agonizálás időszaka: az Erkelt 2007-ben bezárták, felröppent a hír a lebontásáról, ám néhány évnyi szünet után az Orbán-kormány 2013-ra felújította, igaz, a rekonstrukció csak szépségtapaszként szolgált, ami elfedte az épület hibáit. Bár a nézőtér és a közönségforgalmi terek megújultak, a munkálatok a színpadtechnikát nem érintették, maradt a kiöregedett, elavult szcenika: a szűkös hátsó színpad, a korszerűtlen színpadi eszközök, és nem jöttek létre a modern színielőadás olyan alapfeltételei sem, mint például a forgószínpad.

Csupán egyetlen példa illusztrációként: az Opera legnagyobb sikerét, a Diótörőt csak az eredeti Oláh Gusztáv tervezte díszletekkel tudták játszani, a darab felújításakor – 2015-ben – készült látványos díszletekhez nem volt elég hely. Az Erkel megnyitása ugyanakkor mégsem volt hiábavaló. Az Opera 2017-től 2022-ig tartó rekonstrukciója idején ugyanis óriási feladat hárult rá: átvállalta az előadások jelentős részét.

Változások kora

Tavaly novemberben érkezett a hír, hogy január elsejétől Cseke Péter és Szente Vajk által kidolgozott koncepcióval új zenés-táncos színház kezdi meg a működését az Erkel Színház épületében, mégpedig Erkel Színház Nonprofit Kft. néven. Az új színházzal kapcsolatban a sajtóhírekből annyit tudni, hogy Szente Vajk az Erkel Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, a felügyelőbizottsági tagok között pedig Fülöp Péter és Rákay Philip neve is felbukkan – Fülöp Rákay mellett a tavaly bemutatott Most vagy Soha! című Petőfi-film egyik producere volt. Szente Vajkot – aki jelenleg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője – próbáltuk elérni, ám lapzártánkig nem reagált az új budapesti teátrummal kapcsolatos, hozzá írásban eljutatott kérdéseinkre.

Az Erkel elmúlása felett persze sokan sajnálkoznak. Túl ezen azonban érdemes elgondolkodni azon: mit jelent korunkban a népopera eszméje? Ami egykor a nagyszínházi tömegszórakoztatás releváns formája volt, ma már nem biztos, hogy életképes: főleg mert a Covid-járvány óta a megváltozott kultúrafogyasztási szokások alapjaiban rengették meg a szcénát.

– A járvány alatt a kultúra kisebb-nagyobb szereplői streamingközvetítéssel igyekeztek túlélni, így egy generáció döbbent rá arra, hogy otthona kényelméből könnyedén meghallgathatja-nézheti akár a londoni Royal Opera House, a New Yorki MET, a milánói Scala közvetítéseit, a világsztárokat, a legnagyobbak operarendezéseit, balettelőadásait. A streaming azóta sem ment ki a divatból, ma a legszebb mozitermeinkben világsztárokat felvonultató produkciók élő közvetítésein élvezhetjük a kiváló kép- és hangminőségű előadásokat – mondja Karczag Márton.

Adódik a kérdés, hogy akár az új generáció képviselői, akiket olyannyira hiányolnak a klasszikus zenei koncerttermekből, szívesebben ülnek-e be egy színházba, vagy inkább a közvetítést választják?

– Lehet persze érvelni, ám a végső szót mindig a kassza mondja ki – teszi hozzá a szakértő.

Az Erkel utolsó időszakában a telt ház sokkal inkább a külső produkciók előadásain volt jellemző: az intézmény befogadó színházként működött, valahogy úgy, mint a Városi Színház háború előtti időszakában. A kevésbé tehetőseknek pedig némi vigasz, hogy az Erkel bezárásával sem maradnak operaélmény nélkül: elég az Eiffel Műhelyház kortárs, a Müpa félig szcenírozott opera-előadásait említeni, vagy akár az Operaház főpróbáit, amelyekre jóval olcsóbban kaphat jegyeket az érdeklődő.

Az Erkel Színház befogadott produkciói április közepéig kifutnak, február 15-én az Operaház koncerttel búcsúztatja a játszóhelyét, de ezután március elején még három alkalommal előadja a János vitézt is, azt a darabot, amivel 1949-ben elindította 76 éves korszakát az egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren.